
Miután a Downing Streeten fogadta Volodimir Zelenszkijt, Keir Starmer azt mondta, az iráni háború ellenére továbbra is Ukrajnának kell „a figyelem középpontjában” maradnia.
A brit miniszterelnök azt mondta, nem hagyhatják, hogy Vlagyimir Putyin profitáljon az iráni konfliktusból az elszálló olajárak vagy az orosz szankciók feloldása miatt. (Az USA ideiglenesen enyhítette az orosz kőolajra vonatkozó egyes szankciókat, hogy megfékezze a közel-keleti konfliktus által kiváltott áremelkedést.)
Az ukrán elnök megköszönte a britek támogatását, és azt mondta, Starmerrel meg fogják vitatni a harctéri fejleményeket, az energiabiztonság kérdését és az Oroszországgal meg az USA-val folytatott, a háború befejezését célzó tárgyalásokat is.
A két vezető új védelmi partnerségről állapodott meg, a céljuk az olcsó orosz támadó drónok elleni küzdelem. A Downing Street szerint a megállapodás összehozza az „ukrán szakértelmet és az Egyesült Királyság ipari bázisát” a drónok és egyéb eszközök gyártása és szállítása céljából. A brit kormány emellett 500 ezer fontot adományoz egy AI-al foglalkozó kijevi központ finanszírozására. „Védelmi partnerségeink elmélyítésével erősítjük Ukrajna képességét, hogy megvédje magát Oroszország brutális, folyamatos támadásaitól, miközben biztosítjuk, hogy az Egyesült Királyság és szövetségeseink jobban felkészüljenek a jövőbeli fenyegetésekre” – mondta Starmer.
Zelenszkij a Buckingham-palotában találkozott III. Károly brit királlyal is. Károly a magánirodájában fogadta az elnököt, akivel 25 percig teázott. Zelenszkij megköszönte a királyi családnak a „rendíthetetlen támogatásukat és szolidaritásukat”.
Később felszólalt a brit parlamentben is, ahol azt mondta, az egyre olcsóbb dróntechnológia világszerte növelte a támadások kockázatát: például Irán már évekkel ezelőtt elindította a saját drónprogramját, és kb. három éve Oroszországnak is elkezdtek drónokat szállítani. Zelenszkij szerint egy iráni drón ára ma kb. 50 ezer dollár, míg az ellenük bevetett elfogórakéták 4 millió dollárba kerülnek, szóval „nemcsak elfogórakétákra van szükség, hanem egy komplett rendszerre is”.
Zelenszkij szerint Ukrajnának kb. 1000 elfogórakétára van szüksége naponta, és ezt a mennyiséget le is tudják gyártani maguknak. Azt is mondta, hogy olyan radarjaik vannak, amik akkor is működnek, ha a jeleket zavarják. Zelenszkij szerint Ukrajnának már megvan a technológiája ahhoz, hogy megállítsák az Oroszország által használt olcsó Sahíd (Shahed) drónokat. Az ukrán elnök azt mondta:
„Megállíthatjuk ezeket Európában és az Öböl mentén is. 201 ukrán van a Közel-Keleten és a Perzsa-öböl térségében, további 34 bevetésre készen áll. Ők katonai szakértők, akik segítséget tudnak nyújtani és védelmet tudnak biztosítani az iráni Shahed drónok ellen.”
„Ha a gonosz győz, képes lesz a világ másik végén lévő célpontokat is megsemmisíteni. Sem az óceánok, sem a hegyek nem fogják biztosítani az emberek biztonságát” – mondta Zelenszkij, aki szerint Ukrajna megpróbált békében együtt élni Oroszországgal, de az oroszok tíz év alatt két inváziót is indítottak ellenük. „Az oroszokhoz hasonló rezsimek új háborús célpontokat keresnek” – mondta. (BBC, Guardian)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!