
A Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére létrejött a Falakon Túl Munkacsoport. A csoportnak tizenhárom szakember a tagja, ők áprilisban helyzetértékelést és szakmai ajánlásokat publikálnak, ami a helsinkisek közleménye szerint „hozzájárul a Szőlő utcai intézetihez hasonló bűncselekmény-sorozatok megelőzéséhez”. A munkacsoport azonnali intézkedésekre vonatkozó szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, és a rendszerszintű változtatások lehetséges irányait mutatja be, teszik hozzá.
„Az állam gondoskodására bízott gyerekek biztonsága nem szakpolitikai kérdés, hanem alapvető társadalmi felelősség” – áll a közleményben.
A magyarországi gyermekvédelmi intézményrendszer és különösen a zárt és félig zárt intézmények, így a javítóintézetek, speciális gyermekotthonok, gyermekotthonok, valamint a fiatalkorúak börtöne sürgős reformra szorul a szakemberek szerint. Különösen aggasztóak azok az esetek, amikor egyes intézmények dolgozói hosszú időn át, sorozatosan követnek el súlyos bűncselekményeket a rájuk bízott gyerekek sérelmére.
Ilyenek voltak a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben és a bicskei gyermekotthonban elkövetett visszaélések, valamint azok az ügyek, amelyeket ombudsmani vizsgálatok tártak fel, de megfelelő következmények nélkül maradtak. Mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi rendszerben az államra bízott gyerekek tömegei lehetnek védtelenek a visszaélésekkel szemben.
Az állami szervek továbbra is vétkesen passzívak. „A kormány valódi cselekvés helyett az intézményrendszer meggondolatlan átszervezésével és áldozathibáztatással igyekszik lezárni a botránysorozatot” – írják. Mindeközben egyre erősebb a társadalmi igény arra, hogy épüljenek ki végre azok a garanciák, amelyek képesek megelőzni a rendszerszintű visszaéléseket és gyermekbántalmazásokat. Az intézetekben élő gyerekeknek a korábbinál is nagyobb szükségük van segítségre.
A Helsinki Bizottság olyan szakértői csapatot hívott össze, amelynek tagjai jól ismerik a rendszer működését és problémáit, és képesek konkrét, megvalósítható javaslatokat megfogalmazni. A Falakon Túl Munkacsoport célja, hogy bemutassa azokat az irányokat, amelyek erősítik, biztosítják az intézményekben élő gyermekek jogainak érvényesülését.
„Tisztában vagyunk korlátainkkal, javaslataink nem tartanak igényt sem kizárólagosságra, sem véglegességre. Egyedül szakmai lelkiismeretünket követjük” – fogalmaz a 13 fős munkacsoport alapító nyilatkozata.
A munkacsoport tagjai:
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!