Az iráni háború csak tovább erősíti a kínai–orosz szövetséget

• Most akkor nagyot nyert Peking, vagy épphogy vesztett?
• Mit keresett Kína Venezulában, és mi lesz a pénzével?
• Hogy jutott el az iráni olaj a kínai finomítókba?
• Mi lesz így a kínai versenyképességgel?
• És ha Washington egyszer csak rászól Bagdadra?
• Már megint az oroszok járnak jól?

Az elhúzódó harcok és a konfliktus további eszkalációja senkinek sem érdeke, mondta sokadszor is Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön. Peking mély aggodalommal figyeli a közel-keleti helyzet alakulását. Vang Ji kínai külügyminiszter telefonon tárgyalt több ország – köztük Oroszország, Irán, Franciaország, Izrael – külügyminiszterével, és hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani az ENSZ Alapokmányának elveit, és ildomos tartózkodni a katonai erő alkalmazásától.

A tartózkodás rövid időn aligha fog bekövetkezni – legalábbis nem tűnik reálisnak –, az viszont evidencia, hogy a fejlemények átrajzolják a globális geopolitikai kontextust. Hogy pontosan miként, az az iráni háború kimenetelétől is függ. Ám arról már az első csapásokat követően elemzések sora született – a 444-en is publikáltunk ilyet –, hogy a nagyhatalmi ambíciókat dédelgető Oroszország újabb szövetségesét vadászták le az amerikaiak, Venezuela után máris a másodikat. Ez a szempontok sokasága szerint pontosan így is van, az ukrajnai háborúba beleragadt oroszok globális játékos mivolta egyre kétségesebb. Kína esetében viszont abszolút eltérő értékeléseket lehet olvasni. Míg az egyik értelmezés szerint az ukrajnai háborúhoz hasonlóan ezúttal is Hszi Csin-ping lehet a konfliktus nagy nyertese – minimum azért, mert a szükségképpen Közel-Keletre koncentráló Egyesült Államok nem tud az eddigi intenzitással jelen lenni a Dél-kínai-tenger térségében –, addig a másik megközelítés szerint Kína épphogy súlyos vereséget szenvedett.

Értelemszerűen nem katonai, hanem nagypolitikai-világgazdasági szempontból. Ebben az egyenletben ráadásul Oroszország nem társ a bajban, hanem nyertesnek számít. A kulcsszó ezúttal is az olaj, amire Kínának égető szüksége van, és amiből rövid időn belül hatalmas mennyiségek estek-esnek ki, úgy venezuelai, mint iráni vonalon. Az így keletkezett lyukakat pedig valakinek be kell tömködnie. És könnyen lehet, hogy éppen az oroszoknak, ami jelentősen javítja a Hszi kényszerből készséges kis partnerévé vált Putyin pozícióit.