beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A kampány első felében 306 jelöltet vettek nyilvántartásba, ebből 210 a két nagypárté

Haász János - 2026.02.28 06:00:09

A szombaton kezdődött hivatalos választási kampány első hetének végéig, tehát péntek éjfélig 986-an jelentkeztek egyéni jelöltnek, közülük 351-en gyűjtötték össze a szükséges 500 aláírást (elvileg 352-en, de egyikük a budapesti 2-es körzetben többek között halottak ajánlásával megbukott mi hazánkos, akivel ezért egyelőre nem számolunk). A 351 jelöltből 306-ot már nyilvántartásba is vettek – közülük 147-et még nem jogerősen –, a többiek, 45-en, még várnak erre.

A jelöltállítás félidejét – hiszen erre két hét áll rendelkezésre, március 6-ig, jövő péntekig kell leadni az ajánlásokat – nem meglepő módon a két nagypárt dominálta: a Fidesznek és a Tiszának is 105-105 nyilvántartásba vett egyéni jelöltje van. Egyetlen körzetben, a Zala megyei 3-as számú, nagykanizsai székhelyű választókerületben nincs még sem tiszás, sem fideszes jelölt: ott Cseresnyés Péter és Lovkó Csaba neve mellett is az áll, hogy „jogorvoslat alatt” (az összes egyéni jelölt közül csak ők ketten vannak ebben a státuszban).

A Nemzeti Választási Iroda péntek éjszaka frissült adataiból kiderül, hogy a közvélemény-kutatók által mért pártok közül a Mi Hazánk áll messze a legjobban: 58 nyilvántartásba vett jelöltje mellett további 29 már bejelentette az ajánlások összegyűjtését, és csak 18-an vannak még a belépő szintet jelentő „ajánlóíveket átvette” státuszban. A pártnak a már említett budapesti 2-es kivételével minden fővárosi körzetben összejött a jelöltállítás, a nagyvárosok közül még egy-egy miskolci és győri, valamint két debreceni körzetben nem.

A DK-nak már messze nincsenek ilyen imponáló számai: a 105-ből – Szombathelyen nem indítanak jelöltet – eddig csupán 30-an adták le az aláírást, közülük 20-at vettek nyilvántartásba. A 16 fővárosi és a 14 Pest megyei választókerületből még csak 6-6 körzetben van jelöltjük, de komplett megyék vannak, ahol még egy DK-s sem adott le ajánlást, ilyen például Békés – ahol a párt alakult –, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Heves megye is. A párt ismertebb arcai közül Gréczi Zsolt, Gy. Németh Erzsébet, Keller László és a debreceni alusisakos Varga Zoltán sem adta még le az ajánlószelvényeket. Igaz, a DK szerdán kérdésünkre azzal magyarázta a látszólag lassú tempót, hogy nekik az ajánlásgyűjtés nemcsak a szükséges ötszáz aláírás összegyűjtéséről szól, ebben az időszakban személyesen találkoznak a szavazóikkal, sokan ezért nem adták még le az ajánlásokat.

A Magyar Kétfarkú Kutyapártnak pénteken vették nyilvántartásba az első négy jelöltjét – három budapestit és a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3-as körzetben induló Paszicsnyek Jánost –, további két jelöltjük leadta az ajánlásokat, de még vár erre. A párt egy szabolcsi jelöltjének a nyilvántartásba vételét egyelőre elutasították, míg egy békési jelölt neve mellett ezt láttuk: „ajánlóív igénylése visszautasítva”.

A fentieken kívül egy párt és egy páros büszkélkedhet egy hét után kellő mennyiségű aláírást gyűjtő jelöltekkel: Thürmer Gyuláék és a Szolidaritás összefogása eddig 2 nyilvántartásba vett és 3 bejelentett jelöltet tud felmutatni. Összesen kilencven körzetben indulnának, szóval van még hová fejlődni. Egy kicsit áll jobban a Jobbik: a 2018-ban még csaknem húszszázalékos párt 104 egyéni jelöltet indítana – a három vasi körzetből csak egyben, a körmendi székhelyűben próbálkoznak –, közülük eddig 6-ot vette nyilvántartásba.

A választáson egyébként összesen 19 párt állított eddig legalább egy egyéni jelöltet, közülük hat mikropárt pontosan ennyit, két párt hármat, míg egy párt nyolcat. A kilenc párt összesen húsz jelöltje egytől egyig ott tart, hogy átvette az ajánlóíveket, de még nem adott le ajánlásokat. A mikropártok egyike a Szabad Ország Mozgalom, ami a „trombitás” Szabó Bálint egyszemélyes projektje: a közéleti kavarógép, egykori szegedi önkormányzati képviselő Magyar Péter-féle körzetben indulna (akár a már említett Gréczi Zsolt, és még sokan mások, eddig 11 jelöltjelölt van erre a mandátumra).

A statisztika szerint a többi apró párt egyike az LMP, ami hivatalosan nem indul a választáson, de Szabó-Kellner Katalin társelnök mégis LMP-sként indul a budapesti 16-os körzetben. A 3 jelöltes pártok egyikének szintén van parlamenti múltja: a MIÉP a csornai, a törökszentmiklósi és a kisvárdai egyéni mandátumokért jelentkezett be.

Egyelőre sem az LMP-s jelölt, sem a MIÉP-es jelöltek nem adtak le kellő számú ajánlást, és ugyanez a helyzet azokkal a kisebb pártokkal, amelyek komolyabb létszámú jelöltjelöltet találtak maguknak. A komoly múltú választási és Covid-kalandor Gődény György szervezete, a Normális Élet Pártja most 102 körzetben indított volna jelöltet, közülük négyen úgy döntöttek, hogy kösz, mégsem, egy jelöltnek visszautasították az ajánlóívek kiadását, kettő neve mellett pedig a „Kiesett” státusz látható az NVI adatbázisában. A többiek közül még senki, így a veszprémi 2-es számú, balatonfüredi körzetben induló Gődény sem adott le kellő számú ajánlást (itt indul a Tisza egyik alelnöke, Fortshoffer Ágnes is).

Ha már Covid: a világjárvány idején oltásellenes, áltudományos nézeteivel feltűnt, engedéllyel ma már nem rendelkező egri exorvos, Pócs Alfréd szintén megpróbálkozik. A magát szkítának valló férfi a Nemzetegyesítő Mozgalom a Szentkorona Országaiért színeiben indul Egerben – már ha összeszedi az aláírásokat.

Az ajánlás első hetének végére nemcsak a kamupártnak tűnő kispártok, hanem a többségében kamujelöltnek tűnő független jelöltek is felébredtek. Mostanáig 117-en jelezték indulási szándékukat, bár heten azóta már úgy döntöttek, hogy mégsem indulnak (egyikük a most még parlamenti képviselő, Németh Szilárdot háromszor legyőző Szabó Szabolcs). Eddig hat független jelöltet vettek nyilvántartásba és egy vár erre, de ők nem semmiből jött próbálkozók: az aktív parlamenti képviselők közül Hadházy Ákos, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Szabó Timea, illetve az ajánlásokat már leadó Vajda Zoltán is köztük van.

Az viszont látszik, hogy outsiderek tömegei is megmozdultak. Csak Borsodban 34 független jelölt jelezte eddig az indulását, ebből 20-an a borsodi 5-ös számú, Sátoraljaújhely központú körzetben, további 7 jelöltjelölt a 4-es számú, kazincbarcikai központúban.

A sátoraljaújhelyi választókerületben így most 29 egyéni jelöltjelölt van, ami kicsivel több, mint háromszorosa az átlagnak (a kazincbarcikaiban 15). Persze közülük egyelőre mindössze hárman valóban jelöltek, a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk politikusai. A húsz függetlenből többen vélhetően egy-egy családhoz tartoznak, van például négy Batyi vezetéknevű – közülük hárman ugyanazon a napon jelentkeztek be –, három-három Galyas és Radics, ráadásul Radics Zsoltból kettő is, így náluk a születési dátummal kellett jelezni a különbséget.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás

Nem lesz veszélyes hulladék feldolgozó üzem Pilisjászfalun

Tóth-Szenesi Attila - 2026.02.28 11:02:33

A Wizz Air leállította több közel-keleti járatát

Keller-Alánt Ákos - 2026.02.28 08:56:27

Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt

Tóth-Szenesi Attila - 2026.02.28 07:58:26

Izrael és az USA támadást indított Irán ellen

Keller-Alánt Ákos - 2026.02.28 06:42:10