A hallgatás az erőszakot védi: barátai emlékeztek meg a meggyilkolt Megumi Andersonról

2025. január 29-én egy V. kerületi lakástűzben életét vesztette egy japán nő, Megumi Anderson, aki egyedül nevelte két kisgyerekét. Mára már tudjuk: a volt férje ölte meg.

Ehhez azonban az kellett, hogy a barátai, akik ismerték és szerették, illetve a Patent Egyesület, akiktől korábban segítséget kért, a nyilvánosságban is jelezzék: a rendőrség által kommunikált helyzet, miszerint a nő valószínűleg fényes nappal, a saját ágyában, egy cigarettával gyújtotta fel magát, nem áll meg. Már csak azon banális okból kifolyólag sem, hogy a nő nem dohányzott.

Csaknem egy hetet kellet várni, hogy a rendőrség bejelentse, „fordulat állt be a nyomozásban”, és emberölés miatt nyomoznak. Eddigre ugyan a nő barátai, és a Patent is jelezte, hogy a nő valójában rettegett a volt férjétől, többször is segítséget kért, feljelentéseket tett ellene, de a hatóságok nem léptek közbe. Ehhez képest a február 4-i sajtótájékoztatón az hangzott el: a BRFK életvédelmi osztályát nem hagyta nyugodni ez az esemény, és nagyon aprólékos nyomozást folytattak. Mindeközben pedig egészen elképesztő módon kommunikáltak a nyilvános felületeiken az üggyel kapcsolatban, többek közt egy kommentre reagálva azt írták:

„Ön nem nyomozó ebben az ügyben, ugye? vagy igen? A nyomozás dolga kideríteni, hogy pontosan mi történt. Felesleges minden információ hiányában találgatni. Például az, hogy vadidegenek ideírják, hogy nem dohányzott, az nem biztos, hogy így van.”

Miközben a „vadidegenek”, akikre utaltak, a nő barátai voltak.

Mindenesetre a nyomozás irányt váltott, a volt férjet pedig két nappal később le is tartóztatták. Ráadásul a rendőrség több vállalást is tett, személyi következményei is lettek az esetnek, és előremutató kezdeményezések is történtek (ezekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben).

Mindez azonban nem változtatja meg a megváltoztathatatlant.

2026. január 29-én, egy évvel a gyilkosság után a nő barátai tartottak megemlékezést a ház előtt ahol életét vesztette.

Virágokkal és mécsesekkel, pár transzparenssel, a barátok, a hazai japán közösség és a NANE Egyesület nevében néhány beszéddel készültek a megemlékezésre.

Emlékezzünk arra is: ha ezek a barátok és segítők nincsenek, talán soha nem tudjuk meg, hogy hogyan vesztette életét egy kétgyermekes anya, aki külföldiként próbált boldogulni Magyarországon. Intézményi segítséget viszont életében nem kapott, pedig kért.

A néhány tucatnyi megemlékező egyben figyelmeztetés is: egyéni sorsokról van szó, de rendszerszintű problémákról, amelyek minden bántalmazott nőt érintenek, mindannyiukat fenyegetik.

Tavaly sokan háborodtak fel és mozdultak meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy olyan nő vált gyilkosság áldozatává, akit a magyar hatóságok nem védtek meg. Mostanra ez az elemi felháborodás elmúlt, csak fájdalom maradt utána, azok fájdalma, akik ismerték és szerették Megumit. Akiknek az életéből soha nem tűnik már el az az űr, amit hagyott maga után.

Bízhatunk-e abba, hogy a jövőben kisebb eséllyel történik hasonló tragédia?

A NANE Egyesület a Néma Tanúk menetén minden évben felsorolja, de ezen a megemlékezésen is felolvasták azoknak a nőknek a nevét, akik tavaly családon belüli vagy kapcsolati erőszak áldozataivá váltak. Már akinek van neve: sokszor az áldozatok ismeretlenül tűnnek el, és ki tudja, hány esetben semmilyen információ nem marad fenn arról, hogyan vesztették életüket. Magyarországon évente 40-70 halálos áldozatról beszélhetünk.

Tavaly is sokan voltak. Idén is történt már hasonló. Ne felejtsük el őket, emlékezzünk rájuk. Mert ha nem teszünk így, akkor esélyünk sincs arra, hogy változzon a helyzet.