
Szemünk láttára zajlik a történelem, Donald Trump tényleg kereskedelmi háborút indított Kína ellen, nyílt amerikai cél lett a távol-keleti nagyhatalom elszigetelése. A 100 százalék fölötti kölcsönös vámok mindkét ország gazdaságát és közvetve a teljes világgazdaságot megtépázhatják, de Washingtonban biztosak benne, hogy náluk vannak az aduk.
Erről írt Horváth Bence a 444-en Trump megnyerhetetlen háborúja című cikkében idén tavasszal, ami szerint rendkívüli időszak jön a világban, mert az USA szándékosan elkezdte leépíteni a rendszert, melynek évtizedeken át fenntartója és legnagyobb haszonélvezője volt.
Az alapos írás számba vette, hogy erős érvek szólnak amellett, hogy Amerikának jobban fog fájni a következő időszak, mint Kínának, Peking pedig a szabadkereskedelem és a globális világrend védelmezőjeként próbálhat meg szövetségeseket gyűjteni maga köré.
Szerzőnk később még mélyebbre ment Kína és Amerika világelsőségért vívott harcának bemutatásában. A kanadai Dan Wang sokat hivatkozott könyvén keresztül arról írt: miközben Kínában példátlan léptékű építkezések zajlottak az elmúlt 40 évben, az Egyesült Államok gyakorlatilag elfelejtett építeni, és ha ma arra vagyunk kíváncsiak, milyen lehetett Detroit a fénykorában, akkor Sencsenbe kell utaznunk.
Az amerikaiak sokáig maguk sem vették észre, hogy elveszítettek egy nagyon fontos tudást, amit nehéz lesz visszaszerezniük. Kínában a Kommunista Párt idején jött össze a példátlan növekedés, de a párt lehet a legfőbb akadálya annak is, hogy az ország igazán prosperáljon.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!