
A brit rendőrség lezárta a Bob Vylan glastonburyi fellépése során elhangzott Izrael-ellenes rigmusokkal kapcsolatos vizsgálatát, és arra a következtetésre jutott, hogy nem tesz további lépéseket az ügyben.
Nyáron robbant ki a botrány, amikor Bobby Vylan, a Bob Vylan angol rap-punk duó egyik tagja kemény dolgokat skandáltatott a Glastonbury fesztivál közönségével. A Szabad Palesztinát!-rigmus után jött a Halál az IDF-re (izraeli védelmi erők).
„Az összes bizonyíték áttekintése után arra jutottunk, hogy az ügy nem éri el azt a büntetőjogi küszöböt, amelyet a Korona Ügyészségi Szolgálat (CPS) meghatározott ahhoz, hogy bárkit is bíróság elé lehessen állítani” – közölte a rendőrség egy nyilatkozatban. „Nem teszünk további lépéseket, mivel nincs elegendő bizonyíték arra, hogy reális esélye lenne az elítélésnek.”
A vizsgálat a zenekar West Holts Stage-en tartott fellépése során elhangzott „halál, halál az IDF-re [Izraeli Védelmi Erők]” rigmusokra és más kijelentésekre vonatkozott. Az előadást a BBC iPlayer élő közvetítésben is sugározta.
A glastonburyi fellépést követően a zenekart több fesztiválról és fellépésről is levették a programról, köztük egy német fesztiválról, valamint egy amerikai turnéról, miután visszavonták a vízumaikat.
A Bob Vylan egy Londonban működő angol punk-rap duó, amely 2017-ben alakult Ipswichben. Bobby Vylan az énekes és gitáros, Bobbie Vylan pedig a dobos.
A rendőrök azt is elmondták, hogy „megközelítőleg 200” állampolgárral beszéltek annak megállapítására, hogy történt-e velük szemben bűncselekmény.
Az Avon és Somerset megyei rendőrség közlése szerint jogi precedenseket is bekértek más brit rendőri szervektől, amelyek hasonló ügyekkel foglalkoztak, továbbá tanácsot kértek az Országos Rendőrfőnökök Tanácsa (National Police Chiefs’ Council) gyűlölet-bűncselekményekért felelős szakértőitől, a Korona Ügyészségi Szolgálattól (CPS), valamint „egy független ügyvédtől”.
„Kifejezetten vizsgáltuk az elhangzott szavakat abból a szempontból, hogy milyen szándék állhatott mögöttük, milyen tágabb kontextusban értelmezhette a közönség az elhangzottakat, továbbá a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot és minden egyéb potenciálisan releváns körülményt, beleértve a szólásszabadság kérdését is” – tette hozzá a közlemény.
Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a CPS tanácsára hallgatva lezárják az ügyet. (BBC)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!