beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Harcsa az úton már túl van a dolgon, és nélküle száll az idő

Gazda Albert - 2025.12.23 18:35:33

Termetes harcsát fotóztam hétfőn kora délután Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében.

A zebra, azaz a bicikliút torkolatában hevert. Nem élt. Hogy mi okozta a halálát, és hogy miért maradt ott apátlan-anyátlan árván, ebek harmincadjára, ki tudja. Talán megpróbált átmenni a piroson, és így járt:

Később nagyjából meg is feledkeztem róla a rohanásban, ám kiderült, hogy halálában is lett utóélete. Talán elő is, hiszen exkollégánk még pihenés közben kapta le a Deák tér közelében, egy padon. Úgy tűnik, mintha ez a felvétel a zebrás affér előtt készült volna róla, legalábbis kevésbé tűnik megviseltnek:

És volt folytatás is: egy Reddit-poszt alapján a Pecaverzum írta meg, hogy később villamosra szállt, és elrobogott a naplementébe.

Nem egyedül:

Úgy is mondhatnánk: gondos kezek közé került. Vagy hogy szerető otthonra talált. Talán a sorsa is beteljesült. Vagy: beteljesül a karácsony esti vacsoraasztalon.

Akárhogy is, most még rejtély, hogy honnan jött és hova tartott. Hátha kiderül. Ha valaki tudja, írja meg, és mi is megírjuk.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás