
Egy volt konzervatív (Tory) önkormányzati képviselő bíróság elé állt azzal a váddal, hogy 13 éven keresztül elkábította és megerőszakolta volt feleségét.
A 49 éves Philip Youngot és további öt férfit több mint 60 rendbeli nemi erőszakkal és szexuális bűncselekménnyel vádolják a 48 éves Joanne Young sérelmére.
Young kedden jelent meg a swindoni bíróságon, ahol 56 rendbeli bűncselekménnyel vádolták meg. Ezek között több rendbeli nemi erőszak, valamint olyan anyag beadása is szerepel, amelynek célja volt Joanne elkábítása.

Emellett szexuális célú tiltott megfigyeléssel (voyeurizmussal), gyerekekről készült szeméremsértő felvételek birtoklásával, valamint extrém pornográf tartalmak birtoklásával is vádolják.
Előzetes letartóztatásba helyezték, és várhatóan január 23-án jelenik meg a swindoni koronabíróság előtt. Young kedden a bíróságon nem tett vallomást. Az ügynek még másik öt férfi vádlottja van, őket is nemi erőszakkal vádolják, feltehetően a volt férj működött közre az erőszakban.
Young, aki korábban Swindonban (Wiltshire), jelenleg pedig Észak-Londonban, Enfieldben él, 2007 és 2010 között a Konzervatív Párt önkormányzati képviselője volt a swindoni városi tanácsban.
A történet kísértetiesen hasonlít Gisèle Pelicot 72 éves francia nő történetére, akit a férje egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt. (Guardian)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!