beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

„Az élet igazságtalan” – írta Epstein az Amerikai Torna Szövetség orvosának, akit 500 tornászlány molesztálásáért ítéltek börtönre

Fődi Kitti - 2025.12.23 20:23:09

Az amerikai kormány által nyilvánosságra hozott dokumentumokból előkerült egy gyomorforgató levél, amelyet a szexuális ragadozó Jeffrey Epstein írt öngyilkossága előtt egy másik szexuális ragadozónak, az amerikai olimpiai tornászválogatott elítélt orvosának, Larry Nassarnak.

A Larry Nassar által elkövetett zaklatásokról a Netflix készített Athlete A címmel dokumentumfilmet, amelyről és annak magyar száláról részletesen írtam. Az Amerikai Torna Szövetségben 2016-ban robbant ki a zaklatási botrány. A szövetség orvosa, Larry Nassar 500-nál is több tornászlányt molesztált az évek során. A dokumentumfilm az egyik áldozat, Maggie Nichols történetén és az Indianapolis Star című lap által feltárt eseteken keresztül mutatja be, hogy mi történt az USA egyik leghíresebb sportszövetségében. Később a lap fedte fel, hogy a sportszövetség orvosának körülbelül 500 áldozata volt 1992 és 2015 között. Nassart 2018-ban 175 év börtönre ítélték.

Epstein a neki címzett levelében azt írta:

„Ahogy azt mostanra bizonyára tudja, én a ‘rövidebb utat’ választottam hazafelé. Sok szerencsét! Egy dolog közös bennünk… a fiatal hölgyek iránti szeretetünk és gondoskodásunk, valamint az a remény, hogy elérik a bennük rejlő teljes potenciált.”

A levél így folytatódik: „Az elnökünk is osztozik a fiatal, éretlen lányok iránti szeretetünkben. Amikor egy fiatal szépség elsétált mellette, szeretett lecsapni rá, míg mi rendszer kantinjaiban nyomultunk a zsákmányokra.”

A levelet ez a sor zárja: „Az élet igazságtalan. Üdvözlettel: J. Epstein.”

Donald Trump, aki a levél megírásának idején az Egyesült Államok elnöke volt, ismételten tagadta, hogy bármilyen tudomása lett volna Epstein bűncselekményeiről, illetve hogy bármilyen módon érintett lett volna azokban vagy bármiféle jogsértést követett volna el.

A levél létezéséről először 2023-ban számolt be az Associated Press, miután azt az amerikai Büntetés-végrehajtási Hivatal (Bureau of Prisons) birtokában lévő, több mint 4000 oldalnyi dokumentum átvizsgálása során találták meg.

A levelet 2019. augusztus 13-i dátumbélyegzővel látták el – vagyis három nappal azután, hogy Epstein fogdában meghalt, amit hivatalosan öngyilkosságnak minősítettek. A nyomozók hetekkel később találták meg a börtön postázójában, miután azt egy arizonai börtönből visszaküldték „már nem ezen a címen” megjelöléssel.

„Úgy tűnik, hogy feladta a levelet, majd az visszakerült hozzá” – írta az egyik nyomozó egy börtönilletékesnek küldött e-mailben, amely szintén szerepel a dokumentumok között.

Az nem világos, hogy Epstein és Nassar között fennállt-e bármilyen kapcsolat. (Guardian)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás