Alekszandr Lukasenko elhatározta, hogy meghódítja Amerikát

• Hogy került megint helyzetbe a fehérorosz elnök-diktátor?
• Több mint száz szabadon engedett politikai fogoly útja Ukrajnán át az Európai Unióba.
• Újra kell-e szerveznie önmagát az emigráns fehérorosz ellenzéknek?
• Hol lesz a helye és mi lesz a szerepe Viktor Babarikónak vagy Marija Kolesznyikovának?
• És akkor most Lukasenko elégedetten dörzsölheti a tenyerét?
• Fehérorosz vezető ahol tud, segít, pláne, ha ambiciózus és ha hízeleghet.

Az orosz–ukrán háború árnyékában igen kevés nemzetközi figyelmet kapott Belarusz 2025-ben, noha az elcsalt 2020-as választások és az azokat követően végrehajtott megtorlások nyomán páriává vált Alekszandr Lukasenko elnök-diktátor ebben az évben – és különösen az utóbbi néhány hónapban – meglepően ambiciózus és eredményes külpolitikát folytatott, újrapocizionálva magát és egyelőre még eléggé elszigetelt országát is. Hogy az elszigeteltség megszűnhet vagy érdemben csökkenhet-e a közeljövőben, kérdéses, ám az mégiscsak tény, hogy ha az európai–fehérorosz kapcsolatok nem is javultak érdemben, az amerikai–fehérorosz viszonyt új pályára állították. Nyilvánvaló, hogy ehhez Donald Trump amerikai elnök újraválasztása kellett. A közeledésnek ugyanakkor kézzelfoghatóan pozitív folyományai vannak, melyek gyümölcseit nem egyedül Lukasenko gyűjtheti be, elvileg a demokratikus erők sem járnak rosszul.

Akik mehettek, amerre látnak

Figyelemhiány ide vagy oda, felkapta a fejét a nemzetközi a közvélemény, amikor a folyamatos amerikai–fehérorosz tárgyalásoknak hála egyszerre 123 politikai foglyot bocsátottak szabadon december 13-án. Bár a szám a fehérorosz hatalom által meggyőződésük-ellenzékiségük-jogvédőségük miatt bebörtönzöttek csupán tíz százaléka, fontos az is, hogy kik hagyhatták el a cellájukat és az országot. Köztük volt Viktor Babariko, a 2020-as választások első, legesélyesebb és legkorábban félreállított ellenzéki jelöltje, Marija Kolesznyikova, Babariko kampányának irányítója és arca, Makszim Znak, a csapat jogásza, Alesz Beljackij Nobel-díjas jogvédő, Marina Zolotova, a 2020-ig messze legfontosabb fehérorosz internetes lap, a Tut.by főszerkesztője, valamint 8 külföldi állampolgár, köztük japánok, ausztrálok, litvánok, amerikaiak.

Lukasenko nem lenne Lukasenko, ha nem vetett volna be most is egy mindenkit meglepő trükköt: a 123 emberből 114-et nem a litván határon zavartak át – ahogy hasonló, de kevesebb embert megmozgató korábbi akcióik alkalmából tették, illetve ahol más ellenzékiek mellett a Tyihanovszkij házaspár is lakik, és ahol a szabadon bocsátottakat már várták –, hanem Ukrajnába toloncolták őket. Olyanokat is, akiknek útlevelet sem adtak. Hogy miért tette ezt Lukasenko, azt hiába próbálta kiókumlálni az első napokban az emigráns fehérorosz ellenzékiek közössége.

Ám mindez csupán átmeneti nehézséget okozott a szabadon engedettek számára, lévén, hogy e hét péntek reggelre a többségük átléphette az ukrán lengyel–határt. A zömük Varsóba utazott, a kisebbség Litvániába ment tovább. Hogy a trükknek ez is része volt-e, nem tudható, de tény: Babarikóék nem hozták le simán-lazán átmeneti ukrajnai tartózkodásukat. Elkövették ugyanis azt a hibát, hogy egykettőre sajtótájékoztatót tartottak Csernyihivben, ahol az ukrán újságírók haladéktalanul kikövetelték tőlük, hogy foglaljanak állást az orosz–ukrán háború ügyében.