Mit tanultunk az idős, baloldali TGM-től?

• A 73 éves TGM tiszteletére rendeztek egy konferenciát az ELTE-n.
• Kiderült, hogy az amúgy a publicisztikáiról ismert utolsó nagy magyar értelmiségi tavaly megjelent esszékötete óriási hatású volt.

„Aki szeret, követ – mondta nekem talán 40 évvel ezelőtt, de én szerettem, és nem követtem” – mondta a megnyitón Radnóti Sándor, aki szerint TGM-re minden ideológiai forradalom ellenére igaz volt, hogy „az igaz ismeretre törekszik”. Romantikus érzületű, olyan szenvedélyes szubjektivitás jellemzi, ami a filozófiatörténetben talán csak Rousseau-t, Fichtét és Nietzschét jellemezte, az újabb műveiben pedig démonikus, tragikus igazságként mutatta be a hegeli-marxi filozófiát, de az utópiaalkotástól elzárkózott – mondta.

Szerinte TGM Lukács Györgyhöz hasonlóan – de másképpen, mivel mert nem a Pártban csinált karriert – ő is megtalálta a végső ideológiáját a marxizmusban. Radnóti szerint a mű – mint a magyar nyomorúság kérlelhetetlen kritikusa – a nemzedéke kevés fennmaradó teljesítménye közé tartozik.

Selyem Zsuzsa egy 1977-es bukaresti Iskola a határon-kiadás utószaváról és a 2014-es Szegény náci gyermekeink című, a rendszerváltás árváiként újfasisztává váló fiatalokról szóló cikkről beszélt. (TGM egyedül itt szólt beke a konferenciába: az utószó akkor készült, amikor a modern magyar klasszikusokból Ottlikot, Füst Milánt és Déryt beszuszakolták be a külföldi sorozatba, aztán Magyarországra importálták a műveket azzal, hogy az utószavakat leszedik, nehogy egy másik ország értelmisége határozza meg, mit kell gondolni.)

Adorján István arról beszélt, hogy TGM hogyan definiálta a létező szocializmust. TGM-et sok mindennel megvádolták, de mióta marxista, egyvalamivel biztosan nem: hogy a kapitalizmus apologétája lenne. TGM szerint a reálszocializmus is egy sajátos államkapitalizmus, a létezett szocialista országok nem kommunisták, hanem inkább kispolgárian kapitalisták. A proletárdiktatúra külső fétissé tette a nép hatalmát, megszüntette a munkásmozgalmat, ezzel pedig a tagadás ellentársadalmát. A marxizmus a proletariátus eltörlését, nem a megdicsőülését ígérte, és azzal, hogy megszüntették a tőkés osztályt, általánossá, megfoghatatlanná, egyetemessé tette a magántulajdont – összegzett Adorján.

Mező

Kiss Viktor arról beszélt, hogy az antikapitalista TGM két évtizednyi írását összegyűjtő Antitézis egy korszak végéről szól. Kiss szerint a legnagyobb hatása TGM-nek – még azok körében is, akik egy szót sem értenek belőle –, hogy kijelölt az antikapitalista gondolkodásban egy olyan mezőt, aminek az erejét az adta, hogy sosem engedett belőle, és másnak sem engedte, hogy ebből engedjen. „Akik kívül voltak ezen a mezőn, megnézhették magukat” – mondta.

Szerinte ez a mező 4 markáns elemből áll:

1. Az 1990-es évek végén TGM azzal szembesült, hogy a magyarországi rendszerkritikus antikapitalista mezőt a kádári reformer baloldal uralta le a saját téziseivel. De új baloldal nem alakulhat a létező szocializmus apologetikájára, mégis meg kell érteni a helyét és helyiértékét, viszont akkor az idősebbek nem is nagyon próbálkoztak ezzel.
2. TGM a rendszerkritikus baloldalra is alkalmazta, hogy mucsaiak, partikulárisak és bunkók. És tényleg: az akkori antikapitalista baloldal nagyon keveset ismert az elmúlt évtizedek szerzőiből.
3. A rendszerváltás összes illúziója csőd, illúziókra épültek a vágyak, olyasmit akartak létrehozni, ami már nyugaton sem létezett, érzéketlenek maradtak a valódi folyamatokkal szemben. Ebben TGM nagyon komoly társakra is talált, és meghatározta a későbbi viszonyát az egykori szövetségeseivel: azóta is ünneplik, de kerülik.
4. Nagy ellenfele volt a mainstream sekélyesség a magyar tudományban, publicisztikában. Az antikapitalista baloldalnak jobbnak és érdekesebbnek kell lennie, mint ennek.

Arról, hogy mi köti egybe a több mint 20 év terméseit, Kiss azt mondta: hosszú útkeresések vannak mögötte, az állítások változnak, de ami összefogja, az az, hogy a rendszerkritikus antikapitalista baloldalból minden elmúlt, csak a kulturális, élő filozófiai örökség maradt.

De mi a három fontos alap, ami elmúlt?

1. A létező szocializmus és az azzal kapcsolatos várakozások, illúziók. Erre mondja TGM, hogy jóléti államkapitalizmus volt, ami megtette a hatását, és ez is volt a legfontosabb szerepe, de nem folytatható. Fölbomlasztotta azt, ami előtte volt, és megteremtette az utat a mai tiszta kapitalizmusnak.
2. Véget ért a munkásosztály, mint rend/kaszt, ellenkultúrát már nem lehet rá építeni.
3. Korábban a szocialisták és nácik versengése zajlott a kapitalizmus elleni harcban, de ez a harc is elmúlt, és a fasiszták nyertek, mostantól a kapitalizmus és a posztfasizmus szövetsége lesz.

Akkor mire lehet építeni? Debord, talán még Lukács György is benne van abban az elgondolásban, hogy a tiszta kapitalizmusban nincs reális ellenállásra lehetőség, de a kizsákmányolás alapviszonya megmarad, és a rendszer kritikájának mindig lesz potenciális alapja. Nem tudni, ez a politikára hol teremt alapot, de a kritikára mindenesetre teremt. Ezzel kell beérnünk, ami TGM szerint nem kevés, „akik meg nem értünk egyet, azok szerint kevés” – mondta Kiss.

Sipos Balázs, az Antitézis (és egyébként a Végtelen tréfa) fordító-szerkesztője szerint Literán megjelent írása is befért volna a könyvbe, ugyanis abban van legjobban kifejtve ez a sokkoló tézis, hogy végülis a fasizmus győzött.

Pozitivitás

Bagi Zsolt arról beszélt, hogy TGM-nek az Új kelet-európai baloldal volt az egyik első nagy összegző szövege a baloldali fordulata után, és ott használja a korai Hegel kifejezését, a pozitivitást. De az, ahogyan ezt átveszi, közelebb áll Debord-hoz, mint Lukács Györgyhöz.

Hegelnél a pozitivitás annak a leírására szolgál, hogy a kereszténység hogyan vált dogmatikussá, ami a szubjektumtól független, azzal szemben álló erkölcsi normákat tud csak nyújtani. Az erkölcsi törvények a kereszténységben természeti törvényekké váltak. Ennek az értelmezéséhez Lukács Kantot hívta segítségül, a természeti törvényekkel a moralitás törvényei állnak szemben. De az a probléma, hogy a pozitivitás kivonja magát a moralitás törvényei alól, és természetinek állítja be magát. Kantnál a moralitás autonóm, a szubjektivitás hozza létre. A vallásnál az erkölcsi alapelvek nem a szabadságon és a szubjektumon alapulnak.

TGM-nél azt a kapitalizmusra is lehet alkalmazni, amikor a kapitalizmust úgy állítják be, mint aminek olyan törvényei vannak, amik természetiek és függetlenek a szabadságtól, moralitástól, autonómiától, a társadalmi megfontolástól. A kapitalizmus pozitivitása kb. azt jelenti, hogy ha valaki a piac törvényeit vitatja, az olyan, mint aki azt mondja, hogy lapos a föld.

TGM filozófiája Bagi értelmezése szerint (ahogy Heller Ágnes írja Feuerbach nevével eljátszva) „tűzpatak”, amin át kell kelnie minden forradalmárnak. Heller szerint a feuerbachi filozófia forradalmi, ami tökéletesen idegen a hegeli szellemtől, nincsenek institúciók, intézmények, amik ellentétesek a morállal. Bagi szerint viszont a pozitivitás valamilyen élő, részvételi cselekvéssel áll szemben, és TGM szinte mindig részvételi cselekvésről ír, nem institúciókról (ami egyébként Heller és Lukács szerint Feuerbach hibája volt).

Bagi szerint TGM-nek ez a részvételi felfogása összeegyeztethetlen azzal, amit ő gondol. TGM ősszel A kabuli röpülőtér címmel írt arról, hogy van a Machiavellin alapuló realista politikai filozófia, aminek a legfontosabb eredménye a politika és az etika gyökeres kettéválasztása, és lényegében azt mondja, ez egyenesen vezet Carl Schmittig és a fasizmusig, kizárja a szolidáris, kooperatív cselekvést, egyenesen vezet az ellenségelvű politikai filozófiához. Ezzel szembeállítja a Dantén alapuló, humanista filozófiát, ami megőrzi a politika és az etika egységét.

Bagi egy harmadik lehetőséget ajánlott: a spinozizmust. Szerinte Spinoza ajánl olyan politikai modellt, ami Machiavellivel és Hobbesszal szemben ajánl realista felfogást, ami kettéválasztja a politikát és az erkölcsöt, de kizárja a versengést és ellenségességet. Ha elfogadjuk, hogy az ember alapvetően vágyó lény, hogy az ember hatalmat akar, és semmi mást, még akkor sem jutunk el Carl Schmittig, hanem ha megvizsgáljuk a vágy szerkezetét, azt találjuk, hogy kétféle lehet: irányulhat olyanra, ami csak egy emberé lehet, és olyanra, ami több emberé lehet. Előbbinél mindig verseny születik, utóbbinál kooperáció, tehát nem az következik, hogy a vágy egyenesen vezet a versenyhez, konfliktushoz, háborúhoz. Ha átalakítjuk a világunkat olyanra, amit nem csak az egy ember által birtokolható dolgok jellemeznek, akkor eljutunk egy pozitívabb jövő felé – és még csak nem is a morál útján.

Munka

Forczek Ákos arról beszélt, hogy Lukács Hegelt és Lenint igyekezett összeegyesíteni, vagyis ahogy Hegelnél a polgár az államban a saját szabadságának kiteljesítését látja, úgy Leninnél a proletár a Pártban. De ha ez a sztálini gigászi manipuláció után már képtelenség. Akkor mi motiválja a munkást? Az idős Lukács arra jutott, hogy a munka, amit TGM gyűlöl. Forczek szerint TGM – aki az idős Lukáccsal már az 1970-es évek végén leszámolt – néhány esszéje végén kongó ürességgel hagyja ott az olvasót, ahogy az idős, hidegvérű Lukács is (és ezt Forczek dicséretnek szánta).

Rettenet

Kapelner Zsolt Kristóf azt vetette fel, hogy mi van, ha az emberi történelemnek semmi értelme, ha a béke csak szélcsendben épített lugas. Hegel megoldása, hogy a történelem értelme és rettenete ugyanaz. TGM szerint Marx egy fausti démonizmus költője, aki szerint a végső megvilágosodás csak akkor jön el, ha átvágunk az elidegenedettség homályán – mondta.

A történelmet nem lehet elítélni, különben tagadnánk a létjogosultságát, ezzel pedig korunk nyomorát is, amivel a pozitív jövőhöz szükséges negativitást is elvennénk a jelentől. A hegeli marxizmus némán áll a történelem által tárggyá tett eldologiasodással szemben, ami isteni szikrát kér az újraalanyosításhoz, de ez a szikra viszont csak a hittel jöhet, a van és a kell között ezzel kell átlépni. A történelem már semmit sem adhat nekünk – mondta afféle filozófus-lelkészként.

A délszláv háború

Erdélyi Ágnes arról beszélt, hogy nagyon szerette az A nemzeti érzés erkölcsi lényege című 1985-ös írást, de TGM új, marxista írásaiban már nem találta meg, mi a szerző véleménye a korábbi szövegről. A Törzsi fogalmaink 1999-es előszavában TGM még a liberális nemzetállam híve volt, két évre rá viszont a posztfasizmusról szóló írásában viszont már nem így tűnt. Az Antitézis előszava szerint TGM a posztfasizmust a nemzetállamot felváltó etnicizmus megszületéseként írja le. Ha merőben új fejleményről van szó, ami az 1989-es fordulathoz, a szovjet tömb utáni gyökeres átalakuláshoz köthető, akkor nem lehet-e, hogy megint feltámad-e a túl korán halottnak nyilvánított nacionalizmus feltámad – vette fel Erdélyi.

TGM 1999 és 2001 közötti fordulatáról Sipos azt mondta, hogy abban nagy szerepet játszottak a délszláv háború etnicista indulatai, illetve az is, hogy a Nyugat tehetetlen volt és félreértette a helyzetet. Szerinte a mostani háború egész reménykeltő része lehet, hogy sok orosz etnikumú ember nem állt az oroszok mellé, és rengeteg, eddig Oroszország felé dörgölőző vezető majdnem 180 fokos fordulatot hajtott végre a Nyugathoz való viszonyában.

Ez a harc a végső

Szilágyi Botond arról beszélt, hogy a kapitalista szintézis kimerült, ez a válság a végső. Az önmagát értékesítő érték, a tőke nem képes többé fenntartani a kapitalizmust. A kapitalizmus folyamatosan létrehozza a lehetőséget arra, hogy meghaladjuk, de alá is ássa ezt. A posztfaizmus ott lép fel, ahol a kapitalizmus kötőanyaga nem képes fenntartani a társadalmat, és ha nem haladjuk meg a kapitalizmust, a posztfasizmus kövezi ki az utat az új társadalom felé.

A hegeliánus fordulat

Sipos Balázs arról beszélt Az Igazság és Osztály előszava csak az értekezés elolvasása után nyer értelmet. Sipos szerint ez az egyik legbonyolultabb szöveg arról, hogy miért nem gondolkodunk a mindennapokban.: arról a kiábrándítóan józan modern tapasztalatról szól, hogy a gondolkodás kívül van, semmi sem garantálja igazán, és fájdalmas. A gondolkodás kb. meghökkent a gondolataitól.

TGM újabb szövegei nem marxisták, az újfajta kapitalizmusban az elidegenedés oda jutott, hogy az antropotechnika felváltott minden filozófiai technikát, az operacionálásában már nem is szorul emberi működésre. Már nemcsak az ember, de maga a tőke sem tekinthető cselekvő szubjektumként. TGM legradikálisabb gondolata az, hogy az automatizált-autoimmunizált kapitalizmus szellemi, valóságos absztrakció. A kötet záróesszéje arról szól szól, hogy annak a léte, ami nem juthat tudomásunknak az öntudat értelmében, érvénytelen. A szellem kínkeserves munkával viszi a világba a racionalitást, ami a szellem ellen fordulhat.

Sipos szerint TGM mostanában azon hezitál, hogy biztosan nem szólít-e meg minket, amit nem hallunk, és TGM-ben a klímakatasztrófa miatt körvonalazódik egyfajta új aszkézis igénye, ami a bemerevedett létező politikával szemben egyfajta metapolitikát jelent.

Egy jó nap

Végül TGM – akit a betegeskedése ellenére végig streameltek a nappalijából – köszönetet mondott, és felidézte, hogy amikor Karl Löwith 1946-ban visszatért Németországba, és írt Heideggernek, a nagy egzisztencialista filozófus azt válaszolta, hogy köszöni, de épp nem tudja elolvasni a műveit, mert jelen pillanatban leköti a saját műveinek az olvasása. TGM nem szeretné a saját műveit olvasni, de nagyon sokat okult, és nagyon megtisztelő volt neki, hogy rászántak egy lapot, és régi, jó osztrák-magyar hagyomány szerint nem reagálna a recenziókra. Azt mondta, betegeskedik, így hosszú ideje nem ült egy karosszékben huzamosan, jót tett neki is ez a nap, és reméli, hogy lesz még alkalom arra, hogy magyar egyetemen előadjon.

A teljes konferenciát itt lehet végignézni: