Változtassa meg a Bitcoinra vonatkozó törvényét, a kriptovaluta ne legyen többé hivatalos fizetőeszköz, kérte Salvador kormányától az IMF, mivel szerintük túlságosan bizonytalan a kriptovaluta értéke. November óta a Bitcoin ára a felére csökkent, ezzel több mint 20 millió dolláros veszteséget okozva az országnak. Az IMF több ponton kifogásolta El Salvador Bitcoinhoz fűződő viszonyát. A Bitcoin 2021 szeptembere óta hivatalos fizetőeszköz az országban, az amerikai dollárral egy időben vezették be, mint hivatalos valutát.
Salvador tavaly 1,3 milliárd dolláros hitelt igényelt az IMF-től, ezt a Bitcoin felhasználásával kapcsolatos viták miatt még nem kapta meg. (https://www.bloomberg.com/news/articles/2022-01-25/imf-board-urges-el-salvador-to-ditch-bitcoin-as-legal-tender)
Az Végrehajtó BIzottság 24.-én tartott gyűlésén dicsérték ugyan az ország járványkezelését, illetve a Chivo applikációt, amit külön az El Salvadori kriptopénztárcák kezeléséhez fejlesztettek, de hangsúlyozták, hogy a Bitcoin, mint hivatalos valuta, nagy veszélyeket rejt a “a pénzügyi stabilitás és feddhetetlenség, illetve a fogyasztóvédelem” területén.
Kritizálták továbbá a Bitcoin alapú kötvények használatát, melyek - többek között - az ország miniszterelnöke, Nayib Bukele által megálmodott “Bitcoin Város” megalapítását finanszíroznák, ahol a tervek szerint, helyet kapna egy Bitcoin alakú pláza is.
Nayib Bukele miniszterelnök a hírt a Twitteren így kommentálta:
Erdősi László Krisztián cikke.