De hát a Schadl–Völner-ügy nem is létezik, és Szentkirályi Alexandra kazah rappere is csak délibáb

Összehasonlítom az almát a körtével, ez abból a szempontból nem irreleváns, hogy mind a kettő ugyanabban a kosárban hever.

Van először is a Schadl–Völner-ügy, egészen elképesztő részletekkel és érintettekkel, hétfő óta jönnek a 444-en a fejezetek – hivatalos nyomozati anyagok alapján –, a harmadiknál tartunk, hajmeresztő dolgok derülnek ki miniszteri kabinetfőnökökről, bírókról, gengszterekről, más fontos személyiségekről.

A történetek pörögnek a magyar sajtó egyik felében és a közösségi médiában, ám következményük egyelőre nincs. Hogy mélyebben mi zajlik, nem látjuk, nem tudjuk, bár közben az is eszünkbe juthat, miként jutott el vajon egy nyomozás olyan messzire, hogy minimum egy darab államtitkár belebukjon. Innentől előfordulhat az is, hogy fontosabb pozícióban sürgölődő egyéneket is tarkón csap a sors keze – elvben –, csakhogy nem most. Egyelőre mindenkire szükség van, a kampányban éppúgy, mint pl. akkor, amikor majd szavazni kell Novák Katalin köztársasági elnökké választásáról. Neki, ha erőt akar mutatni a Fidesz – mi mást akarhatna – már az első, még kétharmados fordulóban abszolválnia lenne ildomos a procedúrát.

Így marad a bejáratott stratégia, minthogy kettészakított országban kettészakított a nyilvánosság is. Ha nem lehet tagadni és cáfolni – nyilvánvaló, hogy nem lehet, nincs mit, a nyomozók, akik feltárták az ügyeket, nem az ellenzék nyomozói –, akkor az agyonhallgatás a megoldás.

Vizsgázik a média, ami már nem is média. A még élő sajtó maradéka a 2010-es fordulat óta rendszeresen ír arról, hogy a kormányzat mit művelt vele, miként szívja el előle a levegőt, hogyan korlátozza-nehezíti a működtetését. Születnek elemzések arról is, hogy a köz-, a kormányzati és a fideszes média hogyan sétált kart karba öltve a központi propagandairányítás hatóköre alá. Nem árt ugyanakkor rendszeresen levonni a legfontosabb konzekvenciát is: míg a független sajtót „csak” sanyargatják és ütik-vágják, addig a sajátjukat megszüntették. Ami lett belőle, az az ismert sztenderdeknek és kritériumoknak nem felel meg. Nem nem szabad. Hanem egyszerűen nem az, aminek nevezni csak a terminológiai nehézségek miatt szokás nevezni még mindig. Az nem sajtó, hanem eszköz vagy fegyver.

A képződmény mindazonáltal működőképes, amit nem csupán olyankor mutat meg, amikor lőni kell, hanem olyankor is, amikor csendben maradni célszerű.

A köz-, a kormányzati és a fideszes médiában – az említett terminológiai problematika miatt tényleg kellenek az eufemizmusok – a Schadl–Völner-ügy nem létezik. A rádióban, a tévében, az újságokban, a kapcsolódó közösségi médiában sem esik róla szó.

Amikor Völner Pál igazságügy-minisztériumi államtitkár lebukott, majd távoznia kellett a posztjáról, azt még leírták és bemondták – szűkszavúan –, a mostani hét fejleményeinek nyoma sincs. Annak ellenére, hogy a kormánytól közvetlenül nem függő intézményekben – pl. a pécsi és a szegedi egyetemen – vizsgálatok mégiscsak indultak a botránysorozat egyik legocsmányabb szálához kapcsolódóan.

Alternatív valóságokban és konstrukciókban élünk, ez nem újdonság, de most már nem is az a kérdés, hogy összeér-e valahol véletlenül a két különböző realitás.Nem ér össze, növekvő sebességgel távolodnak egymástól.

Ezt támasztja alá egy kisebb jelentőségű, ám annál szimptomatikusabb történet is.

A 444-en jelent meg szintén – egy olyan egzotikus nyelv ismeretének köszönhetően, amilyen az orosz –, hogy a fiatalok „megszólítása” érdekében alkalmazott Szentkirályi Alexandra stábja a fiataloskodás jegyében elkövetett egy röhejes hibát. A kormányszóvivő a déli határkerítésnél tett látogatásáról szóló videó aláfestő zenéjeként egy kazah rapszámot használt fel. Nyilván senki sem akadt a csapatban, aki értette volna a szám szövegét, vagy legalább a címét, miszerint a „Я буду ебать” nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy „Baszni fogok”.

Amikor kiraktuk erről a cikket, kb. biztos voltam benne, hogy a videó el fog tűnni Szentkirályi Alexandra Tiktokjáról. Gondolom, nem kell magyarázni, hogy miért kínos a sztori, hány különböző rétegében az, és mennyire védhetetlen. Tévedtem. A videó változatlanul kint van, megnézhető és meghallgatható – a vulgáris közép-ázsiai ember újra és újra elmondja, ami kikívánkozik belőle –, annak ellenére, hogy ez is volt már mindenhol, persze a köz-, a kormányzati és a fideszes média kivételével.

Kapcsolat a trágár kazah rapper, a kormányszóvivő és a róluk szóló publikációk között a kormányzati nyilvánosság szerint nincs,a létező valóság e szelete nem létezik, mindent rosszul tudtunk. Hogy egyértelmű legyen: az eszembe sem jutott, hogy lehetnek reakciók vagy következmények, ennek zéró a realitása. De az, hogy semmi sem történt, így törlés sem, meglepett, szintlépésnek érzem.

Az alma és a körte pedig – elnézést a képes beszédért – egyre rothadtabb tartalmilag, ilyenek az effajta gyümölcskosarak napjainkban, ó, borzalom. A narancsot szóba sem hozom, ha van valami, amit nem bírok, az a demagógia, egyenesen ki nem állhatom.