Novák Katalin 2010-ben: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből

„Németországban egy erdő szélén éltünk, csodálatos környezetben, más dolgom sem volt, csak a három gyereket kellett igazgatnom, nevelgetnem, órák hosszat játszottunk, délután piknikeztünk az óriási kertben, aztán levittem őket bokszedzésre, este pedig lementünk a szaunába, úsztunk egyet vagy begyújtottunk a kandallóba, és néztük a fantasztikus tájat. Volt két autónk, István kabrióval járt, és valóban tárva-nyitva hagyta, bárhová is ment. A falusi bolt élelmiszer-kínálata lenyűgöző, csütörtökönként még friss tengeri halat is árusítottak. Reggelente őzek, szarvasok között futottam, és csak hasonlóan jó körülmények között élő emberek vettek körül. (...) A magas életszínvonal mellett is annyi pénzt tudtunk megtakarítani, amit itthon sok-sok év kemény munkájával sem. Aki járt nálunk, többnyire értetlenül fogadta, hogy lehetséges az, hogy eljövünk onnan. (...) Általánosságban tényleg könnyebb az élet Németországban. (...) Szerintem lehet nagyon boldog az ember Magyarországon, lehet kevésbé szigorú a piacgazdaságot, a demokráciát még csak két évtizede gyakorló emberekkel (egyben önmagával) szemben, élhet itt is őszinte és fontos értékek mentén. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” A fentieket 2010. október 25-én írta blogjában Novák Katalin, akit a Fidesz nemrég jelölt köztársasági elnöknek, és aki akkoriban költözött vissza Magyarországra, hogy a Külügyminisztériumban dolgozzon.

Novák – azóta már törölt – blog.hu-s blogja klasszikus anyukablog volt, amiben általában az aktuális hóhelyzetet vagy óvodai viszonyokat taglalta elképesztő szójátékkal a címében: S(ch) mi itten – merthogy Németországban Schmitten városában éltek, miután férje, Veres István a European Central Banknál dolgozott Frankfurtban.

„Frankfurt közelében, egy erdő széli hegyi faluban éldegéltünk 2009 áprilisától 2010 augusztusáig. Ekkor indult a blog, és szólt arról, milyen három gyerekkel magyarként Németországban, milyen külföldön élni. Aztán hazaköltöztünk. A blog egy szusszanás után újra indult, és szól immár arról, milyen itthon, mennyiben más a megélt tapasztalatok fényében” – ez állt a blog bemutatkozásában, bár arról, hogy milyen Németország után Magyarországon élni, már jóval kevesebbet írt a később már külügyben dolgozó Novák, aki akkor még látványosan nem sejtette, milyen karriert fog befutni. Legalábbis 2010 márciusában a „Blogolás” című bejegyzésében azt írta:

„Nem vagyok - és várhatóan nem is leszek - olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális életem szennyesében kutatva rám vagy családomra nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki a Schmitten-blogból...”

Illetve ugyanezen posztjában fejtegette azt is, hogy okés-e fotót posztolni a gyerekeiről egy nyilvános felületen vagy sem. „...a sztárokhoz hasonlóan - kötelességemnek érzem egy sort moralizálni azon, vajon nem ártok-e a gyerekeimnek azzal, ha ország-világ elé tárom arcukat. (...) ...máig sem tudom, helyesen cselekszem-e.” Novák ezt látszólag azóta sem tudta eldönteni, mert továbbra is rendszeresen posztol képeket gyerekeiről, akiket egy évvel ezelőtt egy karácsonyi videóban is szerepeltetett.

A Magyarországi helyzetről nem csak a már fent idézett posztjában írt, miszerint „röhejes jövedelemből” élnek a kórházi ápolók és pedagógusok, és mekkora szerencse, hogy ő nem. Egy szintén 2010 márciusi posztjában a németországi és magyarországi óvodákat, pontosabban az óvónőket hasonlította össze.

„A hozzáállás, de a megbecsülés, az anyagi és erkölcsi elismerés is lehet az oka az óvónők viselkedése terén tapasztalt különbségeknek. Még nem sikerült úgy belépnem a csoportszobába, hogy az óvónő éppen ne játszott, rajzolt, zenélt vagy beszélgetett volna a gyerekekkel, nem láttam őket még sem cigarettázni, sem kávézgatni, sem unottan, fásultan, megtört arccal ücsörögni egy íróasztalnál.”

Igaz, egy másik bejegyzésében, ami a „Hogy is volt az a kerítéssel meg a kolbásszal?” címet kapta, kifejtette, hogy Németországban – legalábbis ahova a gyerekei jártak – fizetős az óvodai ellátás, aminek havi díja akkor 100 euró volt. „Ez nem kevés pénz, de az is igaz, hogy nem kell wc-papírt, fogkrémet, papírzsebkendőt, Szilviát, folyékony szappant vinni, és a jelképes csoportpénzzel kiegészített keretből jut bőségesen igényes alapanyagokra, színvonalas játékokra és az alkalmazottak - minden bizonnyal tisztességes - bérköltségére” – írta akkor Novák Katalin, aki nemrég adta át a családügyi kormányzati felelősséget Gulyás Gergelynek Zsigó Róbertnek.

Novák egy – szintén 2010 márciusi – bejegyzésében aranykalitkához hasonlította németországi életüket, pontosabban azt, hogy férje, Veres István – aki most a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiac igazgatóságának vezetője – az ECB-nél dolgozott. „...lássuk be, hogy a munka- és életkörülmények igen kedvezőek, és a fizetés sem mérhető az otthonihoz. (...) A kalitka - ami talán csak azért az, mert mindenki hazavágyódik kicsit, illetve a többségben belül motoz valami tett- és karriervágy - tehát arany, és az ajtaja is nyitva van. A kirepülés azonban nehéz és sok esetben szárnyat szegő elhatározás.”

Novák a fentiekhez aztán hozzátette, „mindenki elkerekedett szemekkel meredt” rájuk, amikor közölték, hogy nem szeretnének minden áron Németországban maradni, de addig is kihasználják „az aranykalitka kínálta lehetőségeket”, mert „István korlátozás nélkül fogyaszthat a főosztály konyhájában található teából, kávéból, ásványvízből és üdítőkből”, illetve „a büfében svédasztalról reggelizhet, és a közeli Japán Torony lélegzetelállító panorámát nyújtó 25. emeleti éttermében jelentős kedvezménnyel vásárolhat az ínycsiklandó tengeri herkentyűkből, friss zöldségekből, gyümölcsökből”. Mert ahogy Novák fogalmazott akkoriban: „Itt a munkaválallók egészsége és jó közérzete is fontos szempont. Sőt, nem csak az övék, hanem a feleségeké, gyerekeké is.” Novák hónapokkal később, 2010 decemberében, amikor már közel fél éve újra Magyarországon élt, évösszegző bejegyzésében azt írta: „Minden felértékelődött, a kint kötött barátságok, a bokszedzések, az erdei környezet, a nyugalom, a falusi óvoda, a németországi rend és kiszámíthatóság, a magas életszínvonal.”

A köztársasági elnök-jelölt egykori blogjából egyébként az is kiderül, hogy Németországban egy 180 négyzetméteres lakásban éltek, Novák ugyanis egyik bejegyzésében panaszkodott, hogy „a napi négyszeri étkezés biztosítása három gyerek számára nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé”, igaz „a három vécé és a 180 négyzetméteres lakás takarításánál talán kicsit előrébb szerepel a listán, de nem sokkal”. Korábban pedig azt is kifejtette, hogy amikor már sokáig betegek a gyerekek, hiányzik neki az óvoda. „Már számolom a perceket holnap reggelig, amikor végre néhány órára egyre redukálódik az itthon lévő gyerekek száma” – írta Novák, hozzátéve, hogy „kezdem unni a legózást, az Annapeti-mesélést, a közös főzést, takarítást, hólapátolást”.

2010-ben – Rákay Philipet tizenegy évvel megelőzve – csodálkozott rá arra is, hogy néha az apák is magukra kötik a gyerekeiket. „István szeretett volna bemutatni a főnökének, akivel korábban még nem találkoztam. Mondta, hogy ő az, aki a hasán lévő kenguruban hordja a gyermekét. Kajaszerző körutamon igyekeztem is megtalálni Robertot, de az ötödik kengurus apuka után feladtam. Ekkor néztem csak körbe, és állapítottam meg, hogy szinte minden férfi kezében vagy méteres körzetében van egy gyerek, ehhez képest a nők jóízű beszélgetéseket folytatnak ismerőseikkel. Hiába, hétvége volt, ilyenkor az apukák a soros gyerekfelügyelők!” A rácsodálkozás egyébként csak annyiban volt furcsa, hogy Novák évekkel korábban is ráébredt már arra, hogy az apák is ugyanúgy szülők, mint az anyák, legalábbis nemrég mutatta meg, hogy férje már 2004-ben magára kötötte elsőszülött fiukat.

De nem sokkal később az is váratlanul érte, hogy nemcsak a nők, de a férfiak is takaríthatnak: „A német férfiak kezében is jól áll a seprű - állapítottam meg a minap, amikor az óvoda által szervezett falusi húsvéti vásár végén a lelkes apukák a faluház termét takarították. A jelenetet megörökítő fénykép azóta az óvodai hirdetőtábla dísze.”

Ami még kiderült Novák – már csak darabokban elérhető – blogjából:

• 2010-ben „a Schmitten-blog harmadik helyezést ért el az idei Goldenblog helyi érték kategóriájában, ahova ötszáznál is több nevezés érkezett”.
• Egyik 2011-es (feltehetően legutolsó) bejegyzésében egy horvátországi családi nyaralásról írt, amikoris feltűnt nekik, hogy valahol tűz van, mert egy óriási füstfelhővel találkoztak, Novák pedig büszkén számolt be arról, hogy „olyan képeket sikerült készíteni, amikből még az index is jelentetett meg”. (A vonatkozó Index-cikket sajnos nem találtam meg.)
• De a legfontosabb, amit megtudhattunk Novákról egykori blogjából, hogy – saját megfogalmazása szerint – zugevő, és hogy szeret a Van Graafban vásárolni. „A Mari mama által biztosított felügyeletnek köszönhetően este nyolckor már mozijegyemmel a farzsebemben nézelődtem az Allée-beli Van Graaf üzlet leértékelt árui között. Sok év házasság és három gyerek után egy pillanatig sem érzem kellemetlennek az egyszemélyes mozizást, csak a fent említett grandiózus menü vásárlásakor igyekeztem azt a benyomást kelteni, hogy bent még vár rám valaki. Klasszikus zugevőként csak a terem sötétjére vágytam, ahol végre átadhatom magam a majszolásnak és a komoly mondanivalót nélkülöző, ám annál szórakoztatóbb film bambulásának.”