beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Mit keres az Index főszerkesztője a Hunvald Györgyöt is indító egyesületben?

Ács Dániel - 15 December 2021, 5:10 am
  • A IX. kerületben 2019-ben az önkormányzati választáson egy helyi egyesület minden körzetben ráindította jelöltjeit az egyesült ellenzék jelöltjeire.
  • Az indulók közül többről is kiderült, hogy fizetést kapnak a fideszes vezetésű önkormányzattól.
  • Az egyesület alalnöke évekig az Index.hu jelenlegi főszerkesztője volt.
  • Az újságíró felesége is elindult a választásokon.

„A mai napon felbontottam a szerződést azzal a céggel, melynek vezetője a Fidesz által segített álellenzéki Lokálpatrióta Egyesület képviselőjeként indult a választáson.”

Ezt még 2019. októberben, frissen beiktatott kerületi polgármesterként írta ki Baranyi Krisztina a Facebook-oldalára miután felmondta Bácskai János tanácsadójának szerződését. Tóth Lászlóról korábban már írtunk. Ő papíron Bácskai János fideszes polgármester munkáját segítette. Havonta 381 000 Ft juttatást kapott, de tanácsainak semmilyen írásos nyoma nem lelhető fel az önkormányzatnál, viszont egy különös szervezet, a Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület jelöltjeként elindult az önkormányzati választáson.

Tóth cége a választási kampány alatt 2019. augusztusában bérleti szerződést kötött a Ráday utca 34. szám alatti 220 négyzetméteres önkormányzati ingatlanra. Viszont sem a bérleti díjat, sem a rezsit nem fizették. Az ingatlant, miután Bácskai és a Fidesz elveszítette a választás, visszaadták. Perben állnak az önkormányzattal a tartozás miatt.

Hunvaldok

Nem Tóth volt a Lokálpatrióták egyetlen érdekes jelöltje. Erős brigádot raktak össze 2019-re. Az önkormányzati választást megelőző kampány és politikai harc Ferencvárosban volt az egyik leghevesebb. Az ellenzéki pártok egy előválasztást követően összeálltak, és közösen mentek neki a Fidesznek. De persze így sem állhattak ki egy-egyben a Fidesszel, mert a fent említett egyesület, a Lokálpatrióták az ellenzéki előválasztást kihagyva bejelentették, hogy minden körzetben elindítják jelöltjeiket.

És nem csak Ferencvárosban.

Az egyesület a hetedik kerületben is felvette a kesztyűt. Igen, egészen különös módon a Ferencvárosi Lokálpatrióták az Erzsébetvárosban is elindultak a választáson. A Válaszonline írta meg, hogy nem más volt a jelöltjük mint az ellenzéki összefogásból kiutált, terhelt múltú polgármester, az egykori szocialista Hunvald György, aki hozta magával a fiait is, Hunvald Andrást és Hunvald Mártont.

A Lokálpatrióta Egyesület számos jelöltjéről derült ki, hogy valamilyen fizetett pozícióban voltak a fideszes önkormányzatnál.

Zöld vándorpoloska

A fent már bemutatott Tóth Lászlón túl egy másik lokálpatrióta képviselőjelöltet is Bácskaiék foglalkoztatták. Dr. Merkei Attila 2015 és 2019 között havi bruttó 220 ezer forintot kapott kertészeti tanácsaiért. Utolsó írásos nyoma a munkájának 2016-ból származik. Akkor felkészítő anyagot készített a zöld vándorpoloskáról. Idézet a tanácsból:

„A bűzmirigyének váladéka miatt Magyarországon nincs természetes ellensége, még a rovarevő madarakat is elriasztja környezetéből, ebből következően a zöld poloskák ellen tenni nem lehet különösebben semmit.”

A másfél oldalas szöveg mintegy fele a Wikipédiáról és egy rovarirtó cég honlapjáról származik. Merkei Attilát egyenesen Bácskai János polgármester körzetében vetették be a Lokálpatrióták. Sikertelenül.

  • Árva Péter, összellenzék: 944 – 57,46%
  • Dr. Bácskai János, FIDESZ–KDNP: 652 – 39,68%
  • Dr. Merkei Attila György, FLE: 47 – 2,86%

Deutsch elnök

Merkei Attila a Lokálpatrióták elnökének, Deutsch Lászlónak a sógora. Deutsch politikai veterán a kerületben. Még a Gegesy Ferenc idejében volt az SZDSZ frakcióvezetője. A Lokálpatriótákhoz nem csak a sógorát, hanem fiát Deutsch Zoltánt, és nevelt fia Solténszky Olivér is beszervezte, akik jelöltként szintén elindultak a 19-es választásokon.

Deutsch László feleségét is foglalkoztatta az önkormányzat. Egyfelől máig a József Attila Emlékhelynél dolgozik, de érdekesebb, hogy papíron a kerületi lap, a Ferencváros Újság korrektorként alkalmazta. Az újság főszerkesztője egy testületből kihullott fideszes képviselő, Veres László volt. Különös egybeesés, hogy a kampány alatt a Ferencváros Újságot együtt terjesztették a Lokálpatrióták választási kiadványával.

Tehát a fideszes önkormányzat segített terjeszteni az elvileg ellenzéki egyesület kampányanyagát, hogy az eljusson minden postaládába. Amikor azt firtattuk, hogy honnan volt pénze a kis szervezetnek sok ezer szóróanyag elkészítésére, a méregdrága terjesztésre és úgy általában a kampány költségeire, akkor Deutsch elnök így reagált:

„Semmi közöd hozzá. Sosem fogom elárulni. Maradjunk ennyiben.”

Nem ez volt az egyetlen kreatív trükk, amit bevetett az egyesület. A szervezet érdekes stratégiával állt elő a kampányban. Plakátjaikon csak az induló jelöltekről készült rajzok, karikatúrák szerepeltek, fotó nem.

Deutsch László polgármester-jelöltként indult el 19-ben. Végül a Lokálpatrióták közül csak ő jutott be a testületbe.

Index

A Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület 2014-ben és 2016-ban is alelnöknek választotta Fekete-Szalóky Zoltán újságírót, aki az InfoRádió felelős szerkesztője volt, jelenleg az Index.hu főszerkesztője.

Fekete-Szalóky Zoltán több szálon kötődik a Ferencvárosi Lokálpatriótákhoz. Egy ideig Feketéék családi cége és a Lokálpatrióták székhelye is ugyanott volt. Szülei szintén az egyesület tagjai voltak. Édesapja Fekete Tibor Deutsch Lászlóval együtt volt SZDSZ-es képviselő a kerületben. 2006-ban együtt alapították az egyesületet, aminek Fekete Tibor volt az első elnöke. A Lokálpatrióta Egyesület 2010-es választásokon még Gegesy Ferenc volt SZDSZ-es polgármestert támogatta, majd az egykori SZDSZ-esek kapcsolata megromlott. 2014-ben már Gegesy ellene indultak.

2019-ben pedig Fekete-Szalóky Zoltán felesége, Fekete-Szalóky Gabriella a Lokálpatrióták színeiben indult a ferencvárosi választásokon.

Ezzel egy időben, tehát '19 őszén Fekete-Szalóky 18 év után elhagyta az InfoRádiót, és átment a Demeter Szilárd-féle PIM alá tartozó Országút nevű laphoz. Kevesebb mint egy évre rá 2020. nyarán az ország legnagyobb lapját bekebelezte a NER, az Index.hu teljes szerkesztősége felmondott, ekkor érkezett az újsághoz Fekete-Szalóky.

A főszerkesztő a 444-nek elmondta, hogy a 2019-es választások előtt lemondott az alelnöki pozícióról, és ma már csak egyszerű tagja a Lokálpatriótáknak. Arról, hogy a szervezet képviselőjelöltjei közül többen is a fideszes vezetésű önkormányzattal álltak szerződésben, nem kívánt nyilatkozni.