beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Lefoglalták a Tiger King nagymacskáit

Fődi Kitti - 2021.05.21 15:51:00

86 nagymacskát foglaltak le a hatóságok a Tiger King Netflixes dokusorozatból ismert Jeff és Lauren Lowe-tól.

Csütörtökön jelentette be az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, hogy lefoglalták az egzotikus állatokat a pár oklahomai Tiger King Parkjából, a párt pedig azzal vádolják, hogy megsértették a veszélyeztetett fajokkal és az állatok jólétével kapcsolatos amerikai törvényeket. A lefoglalt állatok között van 7 oroszlán, 46 tigris és 15 hibrid. 

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium tavaly novemberben indított pert az állatokkal való kegyetlen bánásmód miatt Jeff Lowe és párja ellen „visszatérő embertelen bánásmódja és helytelen kezelése” miatt. A feljelentés szövege szerint „védett állatokat illegálisan vittek el, tartottak birtokukban és szállítottak”, valamint „az állatok egészségét komoly veszélybe sodorták”.

Az Igazságügyi Minisztérium megállapította, hogy a pár nem tett eleget a bírósági utasításoknak, amelyek szerint szakképzett állatorvost kellett volna felvenniük annak biztosítására, hogy a macskák az állatvédelmi törvény által előírt szintű ellátásban részesülhessenek. A tisztviselők szerint sok állatnál csontrendszeri rendellenességet tapasztaltak, ami kalciumhiány miatt lépett fel. Azzal is vádolják a párt, hogy Jeff Lowe zaklatta a kormány dolgozóit az ellenőrzések során, Lauren Lowe pedig egy vadon élő állat tisztviselőjének meggyilkolásával fenyegetőzött.

„Ez a kinyilatkozás különösen megfélemlítő volt, amiért a Tiger King egykori üzlettársa éppen 22 éves börtönbüntetését tölti, amiért felbérelt valakit, hogy megölje a riválisát” - olvasható a vádiratban.

A dokumentumfilm hatására törvénybe is szeretnék foglalni, hogy nagymacskák lehessenek magántulajdonban, a törvénytervezetet pedig a képviselőház nagy többséggel el is fogadta, de még a szenátusnak is rá kell bólintania, mielőtt életbe lép.

A zavarbaejtő sorozatról itt olvashatnak bővebben. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás