beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Szaglástréning indul a koronavírus miatt szaglásukat elvesztőknek a Semmelweis Egyetemen

Horváth Bence - 2021.05.19 13:36:00

A Semmelweis Egyetem honlapja számolt be róla, hogy a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika most indult post-COVID Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik. Ez az ország első szaglásvizsgáló centruma. 

Az, hogy valakinek megváltozott vagy eltűnt a szaglása, egy eddig is létező probléma volt, a koronavírusnak köszönhetően azonban megszaporodott az ezzel a panasszal jelentkezők száma – mondta el az egyetem honlapjának Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, hozzátéve: sokaknak ez a fertőzést jelző első, vagy esetenként egyetlen tünete. Nagy számban vannak azonban olyanok is, akiknél a betegség után is megmarad ez a panasz.

Egyre több beteg jelentkezett azzal, hogy megváltozott a szaglása: nem, vagy tompábban érzi az illatokat. Szintén sokaknál fordult elő, hogy kellemetlen, bűzös szagokat kezdett érezni – mindkét jelenség kivizsgálást igényel, amennyiben 3 hétnél hosszabb ideig tart

 – emelte ki az igazgató. 

Mint írják, azt egyelőre nem tudni biztosan, miért okoz a koronavírus-fertőzés szaglásvesztést: úgy tűnik, hogy a vírus „betapad” az orr- és orrgarati nyálkahártyába, ami szaglóreceptor-sejt károsodáshoz vezethet. Valószínű, hogy a vírus nem direkt módon hat a receptor sejtekre, azok inkább a környező sejtek pusztulása következtében károsodnak. Ez okozhatja, hogy az első tünet sokaknál a szaglásvesztés – magyarázta Tamás László. Egy másik teória szerint az idegrendszerbe bejutva a szaglópályákat támadja meg a fertőzés, az eddigi eredmények azonban inkább az előbbi elméletet támasztják alá – mondta el az igazgató, hozzátéve: az ilyen panaszokkal hozzájuk érkezőknek is segíthet az ún. szaglástréning a szaglásuk visszaállításában.

Fotó: Semmelweis Egyetem

A betegeket előbb egy szaglástesztnek vetik alá, és akinél indokolt, ott szaglástréninget javasolnak: „A szaglástréning lényege, hogy a páciens minimum 12 héten át, naponta kétszer koncentráltan olyan alapillatokat szagoljon, mint a virág-, a fűszeres- vagy gyümölcsillat, felidézve azok eredeti érzetét” – mutatott rá az ambulancia vezetője,  Kraxner Helga. Minden illatra 10-20 másodpercig kell koncentrálni, és korábbi emlékek alapján felidézni az azzal kapcsolatos érzeteket. Emellett ajánlott szaglásnapló vezetése is, mely során a páciens heti egyszer, mindig ugyanabban az időpontban egy skálán értékeli saját szaglását. Kraxner Helga kiemelte, hogy az eddigi tapasztalataik szerint szaglástréninggel lényegesen javítható az állapot, akár vissza is állítható. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás