beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Megmenekült az Eurostar a csődtől

Horváth Bence - 2021.05.19 13:16:00

250 millió font értékben refinanszírozzák részvényesei a Eurostar vasúthálózatot, így a Londont Párizzsal, Brüsszellel és Amszterdammal a csatorna alatt összekötő vállalat megmenekült a csődtől, írja a Politico. Az Eurostar januárban közölte, hogy a koronavírus miatt kieső bevételek miatt komoly bajba jutottak, és állami segítséget kértek a csőd elkerüléséhez, ugyanakkor a brit hatóságok rendkívül óvatosnak mutatkoztak bármiféle állami mentőcsomaggal kapcsolatban. 

Fotó: SEM VAN DER WAL/AFP

Végül több befektető, köztük a francia állami vasúttársaság, az SNCF és a belga állami vasút, a SNCB tolt bele 50 millió fontnyi tőkét a vállalatba, míg 150 millió fontnyi hitelre a részvényesek adtak garanciát, a bankok pedig 50 millió fontnyi tartozás átstruktúrálásába egyeztek bele. 

Az Eurostar a jövő héten indítja újra a járatait, eleinte csak napi egy vonat közlekedik majd London és Párizs, illetve Brüsszel és Amszterdam között, de május végétől a tervek szerint kettő, míg június végére már napi 3 járat közlekedik majd a városok között. 

A vállalat közölte azt is, hogy folynak tovább a tárgyalások arról, hogy beleolvadnának a Thalys nevű nemzetközi vasúttársaságba, ami már jelenleg is számos járatot üzemeltet Belgium, Franciaország, Németország és Hollandia között. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás