beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A Free-FSZE letiltotta a Partizán dokumentumfilmjét

Uj Péter - 2021.03.26 05:18:00

Nem publikálja pénteken a Partizán Yotutube-csatorna a színművészetisek ellenállásáról szóló, Hülye fiatalság című dokumetumfilmjét – közölték tegnap este a Partizán Facebok-oldalán. A filmről beharangozó cikket közöltünk, amelyben azt írtuk, hogy a film sokkal bizonytalanabbnak, esendőbbnek mutatja az SZFE diákjait, mint amilyennek a nyilvánosság felé eddig mutatták magukat.

A Partizán közleménye szerint a szerkesztőség önként tesz eleget a Free-SZFE mozgalom kérésének, bár azzal nem ért egyet. 

„Jogi megalapozottsága a FREE-SZFE közösség kérésének nincs, a Partizán közössége mégis azt a döntést hozta, hogy nem vállal konfliktust ebben a kérdésben a FREE-SZFE tagságával, így a film bemutatásától ideiglenesen elállunk. Mi a film készítése közben és jelenleg is azt az elvet tartottuk és tartjuk kötelezőnek magunkra nézve, hogy az ellenfél nem az egyetemi polgárság, hanem az egyetemi polgárságot ellehetetlenítő agresszor hatalom. Ki kell értékelnünk és fel kell dolgoznunk ezt a helyzetet ahhoz, hogy végső döntést tudjunk hozni, és bízunk abban is, hogy a következő időszakban sikerülhet a FREE-SZFE közösségével kölcsönösen elfogadható megoldásra jutnunk. A film publikálásra kész, és amennyiben a FREE-SZFE közössége megváltoztatja álláspontját, úgy boldogan mutatjuk azt meg a széles nyilvánosság számára” – írja a Partizán szerkesztősége.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás