Törökországban szigorították a könyvkiadással kapcsolatos előírásokat az elmúlt évben, ezért egyre több könyv és téma kerül tiltólistára. Az elmúlt öt évben több százezer könyvet tiltottak be „káros propagandára” hivatkozva, derül ki a török könyvkiadók egyesületének jelentései szerint, amikről a Népszava ír német lapok alapján.
Nem lehet például könyvet kiadni a feminizmusról, ahogy az Amnesty International gondozásában született munkák sem kerülhetnek ki a polcokra. Szintén a tiltólistára került a legnagyobb török ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) két könyve is, amiben az Erdogan-kormány korrupcióiról írtak.
A kurd szerzők és kiadók is rendszeresen kerülnek feketelistára, előfordult, hogy 52 könyvet koboztak el, amikor az Aram Kiadó elvitte egy rendezvényre őket.
A szépirodalmi művek szerzőit sem kíméli a cenzúra, de olyan klasszikus szerzők könyveit is betiltják, amiket eddig lehetett olvasni, például Albert Camus vagy Spinoza művei, de szintén tiltólistán van a francia filozófus, Louis Althusser és az olasz szociológus, Antonio Negri munkái is.
A könyveket 2017-ben kezdték el nagy hullámban betiltani, előtte inkább csak az újságírókra vonatkozott a cenzúra. Több szerző bíróság elé is kerül művei miatt, 2017 decemberében például 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Murat Uyurkulak török írót „terrorpropaganda” miatt.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!