Koronakonzultáció és koronaútlevél
Ez itt a járványügyi hírlevelünk.
-
93 újabb áldozata van a járványnak, tartósan nő a naponta regisztrált új fertőzöttek száma.
-
A betegek kórházi rehabilitációja sínyli meg leginkább a járványhelyzetet. Ez az ára, hogy a magyar egészségügy el tudja látni a súlyos állapotban lévő covidos betegeket. Pedig nagyon fontos lenne a betegek utókezelése, a koronavírust túlélőknél is.
-
Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról, jelentette be Orbán Viktor.
-
Egyetlen darabot sem tudott eladni a Külügyminisztérium a feleslegesen felhalmozott, 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-parkból: legalább 8000, a raktárban porosodó, aranyáron vett eszközt próbál elpasszolni a kormány. Eddig sikertelenül.
-
Kell regisztrálni az oltáshoz? Szükséges, de nem feltétel: Párbeszéd az MSZP társelnöke és az államtitkár között.
Korona a világban
-
Már többen vannak beoltva koronavírus ellen, mint ahányan eddig elkapták, de azt azonban még továbbra sem lehet megjósolni, hogy mennyi ideig fog tartani a világ beoltása.
-
Egy ilyen, egy olyan vakcinával kísérleteznek Nagy-Britanniában: Pfizerre adnak AstraZenecát, hátha működik. Ha bejön, nyártól általános lehet a készítmények keverése.
-
Izraelben 16 éves kor felett már bárki kérhet oltást: elég jól állnak a vakcinázással, péntekre tervezik a nyitást.
-
A súlyos mentális rendellenességek növelhetik a Covid-19 miatti halál kockázatát: egy svéd tanulmány szerint az idősebbeknél az ilyen pszichiátriai rendellenességekkel küzdők körében négyszer nagyobb a halálozás, mint a szintén idősebb, de mentálisan egészséges embereknél.
-
A franciák, németek és amerikaiak negyede nem akarja beoltatni magát: egy friss felmérés szerint több európai országban és az Egyesült Államokban is viszonylag kevesen bíznak a kormányokban, hogy megbízható információkat közölnek a vakcinákról.
-
Digitális koronaútlevelet fejlesztenek Dániában, hogy nyáron már utazhassanak a beoltottak: a dán kormány mobilalkalmazás formájában fejleszt nemzetközi utazásra feljogosító igazolást azoknak, akik már megkapták a covid elleni védőoltást.
-
Diplomáciai botrányt okozott a vuhanozós, denevéres póló Kanada és Kína között. A két ország között amúgy sem felhőtlen mostanában a kapcsolat, ezúttal a nagykövetség egyik alkalmazottja miatt megy a sértődés.
-
A német egészségügyi miniszter szerint Oroszország külpolitikai célokra használja a vakcináját, de Jens Spahn nem zárkózik el a Sputnik V európai használatától.
-
A betanított kutyák 94 százalékos pontossággal szagolták ki a koronavírust egy német kísérletben. Éttermekben vagy koncerteken használnák őket, hogy kiszűrjék a covidos betegeket.
-
Mire jó a vakcina, és mire nem? A Qubit álhírkvíze a vakcinákról.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!