beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A Proud Boys vezetője éveken keresztül adott információkat az FBI-nak és a rendőrségnek

Fődi Kitti - 2021.01.29 02:35:00

A trumpista szélsőjobboldali csoport, a Proud Boys vezetője, Enrique Tarrio korábban az FBI és a rendőrség egyik legnagyobb informátora volt, derül ki régi bírósági dokumentumokban.

A Reuters hírügynökség tudta meg, hogy Tarrio és két társa 2014-ben állt a floridai bíróság elé csalás ügyében, a jegyzőkönyvből pedig kiderül, hogy mind az ügyész, mind Tarrio védőügyvédje arra hivatkozva kért enyhítést a férfira, hogy a 2012-es letartóztatása óta információkkal segíti a hatóságok munkáját.

A jegyzőkönyv szerint Enrique Tarrio-nak köszönhetően 13 kábítószerrel, szerencsejátékkal és embercsempészettel foglalkozó ember ellen indult eljárás.Az érvelés hatásos volt, ugyanis a bíróság 30 hónapról 16 hónapra csökkentette a büntetést.

A Reuters megkereste Tarriot is, de tagadta, hogy valaha is információkkal segítette volna a rendőrséget vagy az FBI-t.

A Proud Boys a Capitolium megtámadásában is részt vett, ami miatt Kanada fontolgatni kezdte, hogy felteszi a szervezetet a terroristák listájára. Tarriot egyébként két nappal a Capitolium ostroma előtt tartóztatták le, amiért egy korábbi washingtoni tüntetésen elégetett egy Black Lives Mater zászlót, amit egy templomról szedtek le. (BBC)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás