A G7 arról írt, hogy a 2020-as tao támogatási szezon Felcsúton kívüli legnagyobb fejlesztése Bugyi nagyközségben lenne: 2,5 milliárdból épülne uszoda, de nem egy helyi, hanem egy óbudai sportklub építené, ami most Bugyitól 60 km-re, Bicskén is tart edzéseket, a levelezési címe pedig budaörsi.
Az Oázis Sport Nonprofit Kft. – ami a vízilabda utánpótlás-nevelésben szorosan együttműködik az Oázis Sport Clubbal – 1,8 milliárd forint közpénzt kérnének, a többit önerőből építenék. Azzal indokolták a helyszínválasztást, hogy a „dél-pesti és budai kerületekből fél óra alatt elérhető, így a gyermekek busszal történő szállítása sem róna elviselhetetlen terhet az itt vízfelületet bérlő egyesületekre. A város sportbarát szemléletmódja és az új városvezetés támogatása megteremti a beruházás megvalósításához szükséges alapot.”
Egyébként tény, hogy Budapesten nincs elég vízfelület még az élsporttal vagy utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportegyesületeknek, Bugyi 5 évvel ezelőtti településfejlesztési koncepciójához pedig készült egy felmérés, ami szerint a helyiek egy uszodát hiányolnak a leginkább a településről.
De hogy akkor miért ilyen furcsa módon épül uszoda, arra a lapnak az a válasza, hogy egyszerűen nem volt rá máshogy forrás, mint a taón keresztül. A rendszer lényege az, hogy a szövetség jóváhagyásán túl a pénzért a sportszervezeteknek kell elmenniük, vagyis nyereséges cégeket kell meggyőzniük, hogy a profitjuk utáni adót az államkassza helyett nekik utalják. A felcsúti fociakadémiánál persze pár hét alatt összejön több milliárd forint is, de kisebb egyesületek nagy projektjei gyakran épp itt buknak el. (G7)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!