Hatásosnak bizonyul a második kínai koronavírus-elleni vakcina, a Sinovac Biotech készítménye, amiből 300 millió adagnyit eladtak fejlődő országokban, jelentették be a brazil tisztviselők.
A brazil kutatások azt támasztották alá, hogy a Sinovac Biotech vakcinája, amit CoronaVac-nak nevezetek el, 78 százalékos hatékonysággal bír, és az enyhe illetve súlyosabb szövődményektől is megóvta a kutatásban résztvevőket.
A tisztviselők abban bíznak, hogy Brazília egészségügyi szabályozó ügynöksége napokon belül jóváhagyja az oltóanyag alkalmazását. Ha ezt az engedélyt megkapja a vakcina, akkor állítólag napi egymillió adagot fognak felhasználni.
A cég elsősorban fejlődő országokban adta el készítményeit, hogy ezzel töltse be a többi vakcina hiányát, amit a nyugati, fejlett országok vásároltak fel. Brazília már novemberben 46 milliót szeretett volna venni a készítményből, de akkor megakadtak a tárgyalások, amiért a klinikai teszt során egy páciens az életét vesztette. Később azonban megállapították, hogy a halála nem hozható összefüggésbe a vakcinával. (NewYorkTimes)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!