Letartóztatták a vezetőjét a Büszke fiúk nevű amerikai szélsőjobboldali csoportnak, akik a Black Lives Matter mozgalom zászlóját égették el nyilvánosan decemberben egy tüntetésen.
Enrique Tarrio beismerte, hogy december 12-én a Biden elleni washingtoni tüntetésen felgyújtotta az egyik templomról leszedett zászlót. Tarrio viszont azt állítja, hogy nem tudta, hogy a zászló az Asbury Egyesült Metodista Egyház egyik templomáról származik, ahova főleg afroamerikai hívők járnak. Szerinte a Büszke fiúk csoport korábbi tüntetéseken is égetett zászlókat és kalapokat, de sosem tartóztatták le emiatt őket.
Letartóztatásakor a rendőrök két illegálisan birtokolt fegyvert is találtak nála.
Ugyanakkor Tarrio az egyik közösségi oldalon bejelentette, hogy Büszke Fiúk "rekordszámban fognak megjelenni január 6-án" a következő Biden elleni tüntetésen, miközben „kivételes úriemberek csoportjának” nevezte magukat. (BBC)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!