Egy cég influenzaoltásának teljes készletét felvásárolta a magyar állam, hiába rendelte már meg több magánszemély és cég, a gyószertárakban sem lesz kapható az oltóanyag, tudta meg a hvg.hu.
A Nemzeti Oltóközpont tájékoztatója szerint sem a gyógyszertárakba, sem a magán oltóközpontokba nem kerülhet a Sanofi által gyártott influenza elleni oltás, a Vaxigrip Tetra magyarországi készletéből, ugyanis a gyártó kormányzati okokra hivatkozva leállította a kiszállítást. Sok magánszemély és cég most hoppon maradhat, amiért korábban megrendelték az oltást.
Mindez annak fényében történt, hogy Orbán Viktor korábban utasította Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert, hogy az influenza elleni védőoltást ingyenesen biztosítsa mindenkinek, aki be szeretné oltatni magát. Ehhez képest mi írtuk meg, hogy a tavalyinál nem több védőoltást rendelt meg a magyar állam, és a háziorvosok a Fővárosi Kormányhivataltól kaptak is egy levelet miszerint nekik kell beosztaniuk az oltóanyagot, amit kapnak. Ennek értelmében a háziorvosoknak a kockázati csoportban lévőket kell előnyben részesíteniük, lapunknak nyilatkozó egyik háziorvos szerint a fiatalok esetében húzni kell az időt, és csak akkor kaphatják meg az oltást, ha marad.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!