Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta: az országban zajló tiltakozó megmozdulások hiányosságokat tártak fel az államigazgatási rendszerben, és le kell vonni belőlük a tanulságokat.
A Szputnyik rádió tudósítása szerint Ivan Noszkjevics, a fehérorosz Nyomozó Bizottság vezetője átadta a jelentését Lukasenkának, aki arra kérte őt, hogy tájékoztassa a bűncselekmények felgöngyölítéséről, különös tekintettel olyan büntetőjogi ügyekre, amiknek nagy társadalmi visszhangjuk volt, és az ő „felügyelete” alatt vannak.
„Nincs mit titkolni, (…) azok a politikai összetűzések és zűrzavarok, amik a választások idején és a választások utáni időszakban nálunk zajlottak, több hiányosságot, meglehet, szabályozatlanságot tártak fel különféle államigazgatási rendszerekben, hatalmi szervekben” – mondta Lukasenka.
Az elnök firtatta, hogy ez mit jelent a Nyomozó Bizottság szemszögéből, és milyen tanulságokat kell ebből levonni. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség által is idézett nyilatkozatból nem derül ki, hogy az államfő milyen feltárt hiányosságokra gondol.

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott az elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra jutott Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amiket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokakat megkínoztak a fogva tartásukkor, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.
Szemtanúk szerint ismeretlen elrabolták Marija Kalesznyikavát, a fehéroroszországi ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagját, és a testület másik két tagjával sem lehet kapcsolatot teremteni. Szombatra virradóra Lengyelországba menekült Olha Kavalkava, a tanács egyik elnökségi tagja.
Zsinórban a negyedik hétvégén voltak óriás tüntetések Fehéroroszországban. Minszkben a Függetlenség sugárúton 100 ezer tüntető gyűlt össze, hogy Lukasenka távozását követeljék, de voltak hasonló megmozdulások Bresztben, Vicebszkben és Hrodában is. (via MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!