beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Elfogták az érdi gyilkosság gyanúsítottját

Uj Péter - 2020.08.09 17:57:00

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint őrizetbe vettek két gyanúsítottat az érdi emberölés ügyében, mindkét gyanúsított beismerte tettét.

Szombat délben érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfit találtak. A 47 éves férfin több késszúrás nyomait találták, a helyszíni és a halottszemle megerősítette, hogy bűncselekmény történt, az áldozat péntek késő este halhatott meg.

A környéken élők információi alapján a rendőrök gyanúja két, csavargó életmódot folytató férfira terelődött. Csak a keresztnevüket ismerték, és azt tudták, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak megbújni. A tájékoztatás szerint a 26 éves, budapesti Cs. Sándort és a 20 éves tárnoki V. Kálmánt vasárnap hajnali egy óra után nem sokkal fogták el.  Gyanúsításuk ellen panaszt nem tettek, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Azt mondták: az áldozattal egy korábbi nézeteltérésüket akarták „lerendezni”. Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta. (MTI)


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás