Kirúgták azt a három amerikai rendőrt, akik megosztottak egy fotót arról, ahogy eljátszanak egy fojtogatást, ami korábban egy fekete férfi halálához vezetett. A 23 éves Elijah McClain tavaly augusztusban halt meg, miután megállították a rendőrök Colorado államban.
Az eset Denver egyik elővárosban, Aurorában történt. A három kirúgott rendőr, Jason Rosenblatt, Erica Marrero és Kyle Dittrich mellett volt egy negyedik érintett, Jaron Jones, de ő már kedden beadta felmondását. A helyi megbízott rendőrfőnök felfoghatatlannak nevezte a fotókat, és mint elmondta, a belső vizsgálat szerint ugyan a rendőrök nem követtek el bűncselekményt, de vétettek a tisztesség és az emberiesség ellen, szégyent és dühöt érez miattuk.

A fotók egyikén azt látni, hogy Dittrich és Jones előadja a nyakfogást, miközben Marrero mosolyog mellettük. A fényképet Jasoon Rosenblattnak küldték el, aki egy 'ha ha' válasszal reagált. Rosenblatt egyike volt azoknak a rendőröknek, akik részt vettek McClain megállításában, ami a férfi halálához vezetett.
A fotót két hónappal McClain halála után küldték el a társuknak, elmondásuk szerint azért, hogy felvidítsák a barátjukat. A fotók annak a helynek közelében készültek, ahol McClain meghalt. A rendőrfőnök elmondása szerint ő nyolc napja szerzett tudomást a fotók létezéséről, amit elvben egy ötödik rendőr is megkapott.
Elijah McClain tavaly augusztusban sétált a városban, amikor megállították a rendőrök. A későbbi jelentések szerint korábban a rendőrségre érkezett egy bejelentés egy gyanús személyről, akinek a leírása illett a férfira, bár mint utóbb kiderült, McClain nem követett el semmit. A három intézkedő rendőr, illetve a férfi között idővel dulakodás tört ki: a rendőrök állítólag át akarták kutatni, hogy van-e nála fegyver. Az egyik rendőrre felszerelt testkamera felvételén később azt lehetett látni, hogy McClain azt mondja a rendőröknek, hog introvertált, és legyenek szívesek tiszteletben tartani a határait, amíg beszélnek. Az egyik rendőr akkor azt mondta, hogy a társa fegyveréért nyúl, majd lenyomták, és fojtófogást alkalmaztak rajta.
A jelentés szerint McClain elveszítette az eszméletét, mire a rendőrök abbahagyták a fojtófogás alkalmazását, de ezután a férfi ismét küzdeni kezdett. A rendőrök segítséget kértek, tűzoltók és mentők érkeztek a helyszínre, és a mentősök ketamint adtak be a férfinak, hogy leszedálják.
Ezután „enyhe” lekötözést alkalmaztak rajta a jelentés szerint, majd egy hordágyon a mentőautóba rakták. A ketamint beadó mentős vette észre, hogy a férfi mellkasa nem mozog, és nincs pulzusa. McClaint augusztus 27-én nyilvánították agyhalottnak.
McClain családja szerint a rendőrség túlzott mértékű erőszakot alkalmazott a férfival szemben mintegy negyedórán át, még akkor is, amikor a férfi már hányt, és kérte, hogy hagyják abba, mivel nem kap levegőt. A hivatalos halottkémi vizsgálat nem tudta megállapítani egyértelműen a halál okát. McClain halálának körülményeire ismét nagyobb figyelem jutott Denverben a George Floyd meggyilkolása miatt kitört tüntetések után, és Colorado állam kormányzója, Jared Polis kinevezett egy különleges ügyészt, hogy nézze át újra az ügyet. Az államban közben betiltották a fojtófogás alkalmazását, és szabályozták, hogy egy rendőrnek közbe kell lépnie, ha azt látja, hogy egy kollégája túlzott mértékű erőszakot alkalmaz. (BBC, ABC)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!