beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

A Segway nem gyártja többé a Segwayt

Horváth Bence - 2020.06.24 13:51:00

A Segway vállalat nyugdíjazza legismertebb termékét, a Segway PT-t, azaz a két hatalmas kerékkel felszerelt járólapos közlekedési eszközt, melytől a városi közlekedés megreformálását várták, és ugyan egyes helyeken a turisták és néha a rendőrök valóban használták is, de azért elsősorban pár hatalmas baleset révén fogunk rá emlékezni. 

Mint a Guardian írja, a vállalat július 15-e után nem gyártja többé az eszközt, melynek egyáltalán nem volt zökkenőmentes karrierje: 1999-es feltalálása után elsőnek a rendkívül drága, 5000 dolláros indulóára ijesztett el sokakat, később pedig hiába lett olcsóbb az eszköz, mindig problémát jelentett, hogy a felhasználóknak végig egyensúlyozva, a testüket előre-hátra döntve kellett irányítaniuk a járműveket, és a rendkívül finom mozdulatokat igénylő Segway-ek óvatlan kezekben könnyen váltak irányíthatatlanná. 

De a Segway vállalat maga nem megy tönkre, maguk a Segway-ek tavaly már csak a cég forgalmának kevesebb mint 1,5 százalékát tették ki. A változtatás következtében 21 embert fog elküldeni a New Hampshire-ben bejegyzett vállalat, melynek fő profilját ma már az elektromos robogók jelentik. 

A jármű történetét végigkísérték a híres balesetek: elve a vállalatot 2009-ben felvásároló brit milliomos, Jim Heselden 10 hónappal a tranzakció után úgy halt meg, hogy egy Segway-en utazva lezuhant egy szikláról. 

De szenvedett majdnem balesetet a családi nyaralójában George W. Bush is, 2015-ben pedig egy egy segwayes operatőr ment neki az éppen ünneplő Usian Boltnak.


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás