A spanyol rendőrség három embert, köztük egy ismert pornószínészt tartóztatott le egy divatfotós halálának ügyében. A feltételezések szerint José Luis Abad azután halt meg, hogy egy sámánszertartáson varangyosbéka mérgét lélegezte be, írja a Guardian.
A 'szertartásra még 2019 nyarán került sor Valencia tartomány egy városában, és a résztvevők között a helyi sajtó szerint ott volt Nacho Vidal is, aki egy ismert pornószínész az országban.

A rendőrségi közlemény szerint két férfit és egy nőt vettek őrizetbe, akiket gondatlanságból elkövetett emberöléssel, illetve a közegészségügyi szabályok megsértésével vádolnak.
A vádirat szerint Abad egy misztikus rituális szertartás során a coloradói folyami varangy (bufo alvarius) mérgéből kinyert párlatot lélegezte be. A rendőrség 11 hónapnyi nyomozás során tárta fel az ügyet, ezután jutottak arra, hogy a szertartás szervezői és résztvevői felelőssé tehetőek a férfi halála miatt. Egyben figyelmeztettek arra is, hogy a hasonló, varangymérgek elfogyasztására épülő szertartások jóval veszélyesebbek lehetnek, mint azt az emberek általában gondolják.
It also warned that the alleged ritual was considerably more dangerous than people might think. Ugyan ősi és ártalmatlan rituáléként van eladva, valójában komoly egészségügyi kockázata is lehet.
Vidal ügyvédje, Daniel Salvador szerint a haláleset ugyan szomorú, de baleset történt, és szerinte nem igazak azok a feltételezések, hogy védence a sámánt alakította volna a szertartás során. Szerinte a fotós teljesen önszántából fogyasztott a méregből.
A coloradói folyami varangy (bufo alvarius) az egyik legnagyobb varangyfajta Dél-Amerikában, és nagyon erős méreganyaggal rendelkezik, melyet a ragadozók ellen használ. A váladéka tartalmaz egy pszcihoaktív anyagot, az 5-MeO-DMT-t, amivel kapcsolatban korábban már felmerült, hogy alkalmas lehet a szorongás és a depresszió kezelésére.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!