A bolgár egészségügyi miniszter rendeletet írt alá a szájmaszkok kötelező viseléséről a köztereken. „Mindenkinek egészségügyi védőmaszkot kell viselni, aki bel- vagy kültéri köztéren tartózkodik. Az ebben a rendeletben foglalt intézkedések célja a Covid-19 járvány megfékezése, ami országosan és világméretekben súlyos közegészségügyi veszélyhelyzetet jelent” – áll a jogszabály indoklásában. A rendelet az előírások ellen vétőket 5000 leva (913 ezer forint) bírsággal rendeli sújtani. Bulgáriában 359-en fertőződtek meg, nyolcan meghaltak, tizenheten felépültek.
Szlovéniában a járvány elleni védekezés jegyében több mint 200 elítéltnek nem kell visszatérnie a szlovén börtönökbe. Lilijana Kozlovic igazságügyi miniszter elmondta, mindenkit, aki ideiglenesen elhagyhatta a büntetés-végrehajtási intézetet, biztonsági ellenőrzésnek vetettek alá, és nem áll fenn a veszélye, hogy újra bűncselekményt követnének el. Ideiglenesen 68 fogvatartott kapott eltávozási engedélyt, 15-en pedig idő előtt szabadulhattak. Közel 130 elítéltet – akik a börtönvezetés engedélyével már korábban eltávozáson voltak – két héttel ezelőtt értesítettek arról, hogy addig nem kell visszatérniük a börtönbe, amíg a járvány el nem csendesedik. Olyan elítéltekről van szó, akik nem veszélyesek a környezetükre, és főleg gazdasági bűncselekményeket követtek el, amiket be is ismertek.
Magyarországon a Magyar Helsinki Bizottság hasonló javaslatára Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a Helsinki Bizottság azon dolgozik, hogy a bűnözők ne kerüljenek rács mögé. (via MTI)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!