beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Az olasz legfelsőbb bíróság szerint Carola Rackete a kötelességét teljesítette, amikor kikötött a menekülteket szállító hajóval

Horváth Bence - 2020.02.21 02:49:00

A kötelességét teljesítette a német Carola Rackete tavaly nyáron, amikor az olasz kormány tiltása ellenére a lampedusai kikötőbe kormányozta a Sea Watch 3 mentőhajót. Ezt mondta ki csütörtökön az olasz legfelsőbb bíróság. 

Tavaly nyáron a Sea Watch nevű civil szervezet hajója több mint két hétig vesztegelt a tengeren, fedélzetén több mint 50 menekülttel. A hajót egyetlen ország sem volt hajlandó fogadni, így Rackete utasai testi épsége érdekében egy idő után úgy döntött, hogy kiköt a dél-olaszországi Lampedusában. Ebben az olasz kormány hajói sikertelenül próbálták megakadályozni őket, kikötés közben egy rendőrségi hajóval össze is ütköztek. A balesetben senki sem sérült meg, de veszélyes helyzet volt, utólag ezt Rackete is beismerte, és sajnálta, hogy így alakultak az események. 

A Sea Watch hajója, illetve Rackete ellen akkor rengeteg támadást intézett Olaszország akkori belügyminisztere, Matteo Salvini, aki mindenképpen szerette volna a német kapitányt börtönbe záratni.  A szélsőjobboldali politikus a közösségi oldalakon is rengeteget foglalkozott az üggyel, és felháborodva fogadta, amikor a szicíliai Agrigento vizsgálóbírója nem erősítette meg Rackete letartóztatását. Az illetékes bíró már akkor, tavaly nyáron azzal érvelt, hogy a kapitány kötelességét teljesítette. Elvetette azt is, hogy a Sea-Watch 3 kapitánya ellenállást tanúsított olasz katonai hajóval szemben, ahogyan ezt korábban az ügyészség megállapította. 

Most ezt erősítette meg a legfelső bíróság ítélete is. Rackete történetéről tavaly részletesen ebben a cikkünkben írtunk. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás