A politikus ezt egy videóban jelentette be:
Azt mondja, nem ért egyet azzal az iránnyal, amit az új pártelnök, Jakab Péter képvisel. Bencsik szerint „a Jobbik tisztújító kongresszusán Jakab Péter és Gyöngyösi Márton politikai bosszú hadjáratot hirdetett” azok ellen, akik nem az ő embereik, és Jakab egy frakcióülésen azt mondta, nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert megosztók, akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést, de szerinte tévút a párt önfeladása.
Azt mondta, azért csak most lépett ki, mert nem akarta gyengíteni az ellenzéki összefogás dunaújvárosi jelöltjét, aki végül simán nyert is.
Azt is mondta, hogy az „álellenzéki Mi Hazánkkal ellentétben” ő továbbra is a Fidesz, és nem a volt pártja ellen fog küzdeni.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!