beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Élőben lehet követni, ahogy restaurálják Rembrandt Éjjeli őrjáratát

Horváth Bence - 2018.10.16 17:50:00

Elkerülhetetlenné vált a nyugati kultúra egyik legjelentősebb festménye, az Éjjeli őrjárat restaurációja, de az amszterdami Rijksmuseum vezetősége úgy döntött, hogy Rembrandt alkotása a helyreállítási munkálatok alatt is látható lesz. Egyrészt a helyszínen, másrészt pedig egy élő netes streamen lehet majd követni, ahogy ahogy a restaurátorok dolgoznak.

A múzeum igazgatója, Taco Dibbits a Guardiannak azt mondta, hogy ez lehet amúgy minden idők legnagyobb, a nyilvánosság előtt zajló restaurációs munkája: a szakértők nagyon aprólékos és lassú munkára számítanak, ami éveken át eltarthat majd és feltehetően több millió eurós költséggel járnak. 

Fotó: Ann Ronan Picture Library/Photo12

Az amszterdami múzeumban külön falfelületet kellett építeni, hogy a hatalmas, 363 centiméterszer 437 centiméteres festményt méltó módon tudják megmutatni. A képet évente kétmillió ember tekinti meg. 

A múzeum szakemberei folyamatosan ellenőrzik a festmény állapotát, és az elmúlt években több helyen is a színek terén jelentkező minőségromlást vetettek észre. A festményen legutóbb 1975-ben kellett dolgozniuk, miután egy holland férfi késsel támadt a képre. És ugyan indokolttá vált az új felújítás, a múzeum vezetősége úgy döntött, hogy mivel ennyire fontos festményről van szó és ennyire sokakat érdekel, ezért a nyilvánosság előtt fog zajlani a helyreállítása is. 

Ezért többek között egy nagyon vékony üvegből készült, hét négyzetméteres kockát fognak emelni a festmény köré. Ezen belül dolgoznak majd a restaurátorok, a felújítást pedig a múzeum látogathatói is figyelhetik majd. 

Fotó: leemage

Első körben az állapotfelmérést fogják elvégezni: milliméter pontossággal fogják átszkennelni a festményt. Ez hetven nap alatt fog megtörténni, és a folyamat végére egy hihetetlen részletgazdag térképük lesz az Éjjeli őrjáratról. 

A munkálatokban több száz szakértő fog majd részt venni: restaurátorok mellett az újfajta képalkotói és szkennelési technológiákat fejlesztő kutatók is segítenek. A szakértők pedig folyamatosan válaszolni fognak a felmerülő kérdésekre, és rendszeresen fognak közzétenni információkat arról is, hogy hol tart a projekt, milyen izgalmas felfedezésekre jutottak. 

Valószínűleg a munkálatok végére a festmény színvilága jóval világosabb lesz, mint ahogy mi megismertük. Ez persze jelentős változás, és felmerülhetnek egy ilyen változással szemben aggályok is, ugyanakkor így közelebb kerülünk majd azokhoz a színekhez, melyeket Rembrandt évszázadokkal ezelőtt kiválasztott. 

A munkálatok 2019 júliusában indulnak el, a megelőző öt hónapban, februártól kezdve pedig az Éjjeli őrjárat lesz a központi műve a Rijksmuseum tárlatának, melyet Rembrandt halálának 350. évfordulójára állítanak össze. 


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás