A román rendőrség vizsgálatot indított a 2016-ban elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó író máramarosszigeti szülőházára mázolt antiszemita falfirkák miatt.
A rikító rózsaszínű graffitit szombatra virradóra festették fel a védett történelmi emlékműnek minősített Wiesel-ház falaira. A románul írt falfirkák magyarul:
Az antiszemitizmus ellen küzdő egyik romániai jogvédő csoport olyan vandalizmusnak minősítette a történteket, ami „Elie Wiesel, a holokausztáldozatok és a holokausztot túlélők lelke” ellen irányult.
A holokauszt kutatásával foglalkozó romániai Elie Wiesel Intézet alapos vizsgálatot követelt az ügyben, és emlékeztetett, hogy a román elnök és a kormány megfogadta, fellépnek az antiszemitizmus és a holokauszttagadás ellen.
A II. világháború idején Elie Wieselt 15 évesen a családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan a monowitzi, majd a buchenwaldi táborba került. A szülei és hatéves húga nem élték túl a borzalmakat, csak két nővére.
Az 1928-ban Máramarosszigeten született és 2016-ban New Yorkban elhunyt Elie Wiesel munkássága nyomán sok országban a tananyag és az értelmiségi közbeszéd részévé vált a holokauszt tanulságainak levonása. A közéleti szerepléséért 1986-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki, az Éjszaka című könyvéért az irodalmi Nobel-díj esélyesei között is számon tartották. (MTI, Maszol)
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!