Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke arról tartott sajtótájékoztatót, hogy „a Soros György által fizetett NGO-k vagy álcivilek” felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött.
Az jól ismert állításoknál viszont sokkal érdekesebb volt, amiket az MTI szerint egyéb aktuális, belpolitikai ügyekben mondott.
Arra a felvetésre, hogy kit választana ellenfelének Csepelen az országgyűlési választáson, Bangóné Borbély Ildikót (MSZP) vagy az őt 2014-ben legyőző Szabó Szabolcsot (Együtt), azt mondta:
„Nekem teljesen mindegy, jöhet bármelyik, nem érdekelnek (...), felőlem Gobbi Hilda is elindulhat.”
Arról pedig, hogy sem az LMP, sem a DK nem fizeti be az Állami Számvevőszék által megállapított tiltott pártfinanszírozás miatt kiszabott összeget, Németh Szilárd azt mondta:
„Teljesen le vagyok döbbenve, ezek azt hiszik magukról, hogy törvényen felül állnak.”

Arra is reagáltatták, hogy a hódmezővásárhelyi független – de az összes ellenzéki párt által támogatott – polgármesterjelölt, Márki-Zay Péter utcájába új térfigyelő kamerát szereltek fel. A Fidesz alelnöke erről azt mondta:
kevesebb kémfilmet kell nézni, és akkor kevesebb ilyen butaságot lehet mondani.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!