Tovább folytatódik a Fidesz vezetői és Navracsics Tibor közötti kommunikációs félreértések sorozata. A félreértést az okozza, hogy a Fidesz véletlenül egy rakás hazugságra és csúsztatásra húzott fel egy nemzeti konzultációt, a jelenleg épp uniós biztosként tevékenykedő Navracsics pedig ezt a kérdést máshogy látja Brüsszelből.
Korábban már elmondta, hogy az Európai Bizottságban nincs szó Soros-tervről, fel se merült munkaterv szintjén, most pedig egy kecskeméti lakossági fórumon beszélt ismét erről. Az Index ír arról az N1TV felvételei alapján, hogy Navracsics azt mondta:
„Újságcikkeket nem szokott az Európai Bizottság munkaterv részévé tenni. Én értem, hogy a magyar kormány arra az egy vagy két újságcikkre alapozza, amit Soros György írt a migrációs válság kezelésére 2015 őszén.”
Majd azzal folytatta, hogy az Európai Bizottság a saját munkarendje szerint halad. Az Európai Bizottságnak azok a lépései, amelyek a migrációs kérdéssel kapcsolatban születtek, ezek nagyjából már 2014-ben megfogalmazódtak
Amikor a fideszes politikus legutóbb ilyesmit pedzegetett, akkor látványosan ugrottak neki a hazai fideszes vezetők, Semjén kb. hazaárulónak nevezte. Erre válaszul mondta azt Navracsics, hogy most olyan emberek Soros-csatlósozzák le, akik 15 évig ájuldoztak a zsenialitásától.
Semjén szavaira most is kitért, azt mondta, hogy
„Én nem örülök annak, ha hazaárulónak neveznek, szerintem Semjén Zsolt is tudja, hogy nem vagyok az.”
Ez amúgy ugyanaz a kecskeméti fórum volt, ahol Navracsics azt is elmondta, hogy Magyarországon sokszor úgy beszélnek Európáról, mintha mi magyarok nem Európa részei lennénk.
Hozzászólások (0)
Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!