beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

27 millió órányi hálaadásvacsorás családi beszélgetés tűnt el az USA-ban, mert megosztóbb lett a politika

Horváth Bence - 2017.11.12 17:10:00

Egészen izgalmas és szokatlan felütésű kutatást publikált M. Keith Chen és Ryne Rohla a Stanford Egyetemen. A két kutató mobiltelefonok követési adataiból és körzeti szavazási eredményekből dolgozva állapította meg, hogy a politikailag megosztott családok esetében 20-30 perccel lettek rövidebben a hálaadás napi vacsorák a nagyon megosztó 2016-os kampány után. 

A hatás még erőteljesebb volt azokon a területeken, ahol hevesebb politikai marketing zajlott. A hatások aszimmetrikusok voltak a pártválasztók között: míg a demokrata szavazók jellemzően inkább kevesebbet utaztak 2016-ban a vacsora napján, addig a republikánusoknál jobban csökkent a vacsorára fordított idő. 

Arról eddig is sokat lehetett olvasni, hogy a brutálissá vált amerikai politika hogyan tud szétszakítani barátságokat és családokat, de ez a kutatás most megpróbálta ezt számszerűsíteni is: becslésük szerint 2016-ban összesen 27 millió órányi beszélgetés tűnt el a korábbi évhez képest, hála a nagyon megosztó kampánynak. 

Mi most csak az absztraktot foglaltuk össze röviden, ha valaki elmerülne jobban a kutatásban, itt teheti meg


Hozzászólások (0)

Még nincsenek hozzászólások. Légy te az első!

Hozzászólás