A Soros-törvény tele van megvalósíthatatlannak tűnő, de nagyon ijesztő rendelkezésekkel. Valószínűleg pont ez a célja.
Mindent bele!
Korábban tisztázatlan körülményekről beszéltek Dolores O'Riordan halála körül.
Harangozó Tamás tartott egy sajtótájékoztatót az Eliosról, de nem mondta ki Tudjukki nevét - és az MTI így már szépen tudósított róla.
A baptista szeretetotthon kirúgta az ápolókat, de a család szerint az intézmény is felelős a történtekért.
Orbán Viktor maga utasította a belügyminisztert, hogy vizsgálják ki az ügyet.
Érdemdús férfiak sora vág neki a választási küzdelemnek.
Most emeltek vádat ellene.
A szívünk nyitva áll előttetek - üzente a briteknek.
Ez az enyém - mondta a srácnak, aki megpróbálta visszakérni a telefonját a Ráday utcában.
Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek - jelentette be Révész Máriusz, aki a „kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos” címet viseli. A 2,9 milliárd forint mellett a Téry Ödön Nemzeti turistaház-fejlesztési program idei évre átcsoportosított forrásaival további kétmilliárd forint jut erre a célra. (via MTI)
A kormány folyamatosan arról beszél, hogy nem fogadunk be menekülteket, ami persze hazugság. A nagy tagadásban viszont elismertek két fontos tényt.
Ez a testület felügyeli Szájer József feleségének munkáját és a bírói vezetők kinevezését is.
A rendőrség azt vizsgálja, nem élt-e vissza az uniós támogatásokkal.
A Wall Street Journal szerint Trump az esküvője után egy évvel feküdt le a Stormy Daniels művésznéven ismert pornóssal, aki a nyilvánosság elé akart állni a történetével.
Hamisítatlan, színes-szagos bulvárinterjút adott Juhász és Hámori Gabriella a Bestnek, babás képekkel.
Az év miséje lesz.
Az Írószövetség és az MMA mindent megtesz, hogy ez a csúfság ne történhessen meg.

A Németországban szokatlan politikai krízis végét jelzi, hogy Merkel és Martin Schulz megállapodtak a koalíciós tárgyalások megindításáról.
Hasznos útmutatás ez mindazoknak, akik koronát hordanak.
Márki-Zay Péter független jelöltet, a plébánia világi vezetőjét megtagadta és szidalmazta.
A nyugdíjas bevándorlók állnak majd a DK kampányának középpontjában.
Nem hitted volna, hogy ezt össze lehet hozni, de Kovács Zoltán felülmúlhatatlan közleményének sikerült.
Azonnali beavatkozás a Hortobágyi Madárkórházban.
A turisták, akikre múlt héten rendőrt hívtak Cegléden, maguk is rendőrök, méghozzá Szaúd-Arábiából - írja a Budapest Beacon ceglédi és rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Hivatalosan a ceglédi rendőrkapitány se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta, hogy a tolmáccsal együtt tizenkét fős csoport három hétre érkezett Magyarországra, szakmai továbbképzésre: azt tanulják, hogyan kell németjuhászt rendőrkutyának kiképezni.
Az esetről írtunk múlt héten, és már a Ceglédi Panoráma eredeti cikkében is szerepelt, hogy a csoport azért is keltett különösen félelmetes benyomást, mert a nyakukban „valami egységes cucc volt, amit a kabátjuktól nem lehetett látni és feketék voltak”.
Magyarországon egyre gyakrabban fordul elő, hogy rendőrt hívnak valakire, csak azért, mert más színű a bőrük vagy idegennek néznek ki. Ez történt például Kömlőn és Perbálon.
(A címlapképen szaúdi rendőrök ülnek egy rijádi stadionban. AFP PHOTO/ FAYEZ NURELDINE)
Zeman testőrei azonnal földre vitték.
Amikor a miniszter tagadott és vádolt, az rendben volt, de Hadházy válasza már nem fért bele.
„Nagy tisztelettel vagyunk a civil szervezetek iránt, csak félünk...”
Az egész magyar közélet alapja a hamis illúzió, hogy Orbán Viktor demokratikus választásokon leváltható. Az ellenzék és a kormány közösen tartja fent ezt a látszatot, ami lehetetlenné teszi a valósággal való szembenézést.
Tényleg ennyire hülyék az emberek? - kérdezte a történész, aki nem kevés pénzt zsebel be a véletlen vásárlásokból.
Folyamatosak a légicsapások.
Majdnem 30 évig vezette a tudományos kiadványairól ismert kiadót.
Az igazságügyi államtitkár még azt a kijelentést is megengedte magának, hogy szerinte a bíróság nagyon nem fog eltérni az eddigi menetrendtől
Az énekesnő azt állította, hogy a Get Free című slágerének minden bevételét meg akarják kapni, de a Radiohead kiadója szerint ez hazugság.
Afrikában és Ázsiában vannak uniós programok az elnyomás ellen, de az EU határain belül nincsenek. Pedig igény volna rá.
Eredeti megoldás a genovai Dózse-palotától.
Mindent még a számvevőszék sem ellenőrizhet.
A hó fogságában.
Azt írja, az apja mindig is hitt a Polgári Magyarország beteljesítetlen ígéretében.