Voltak ellenérveik, de a 444 információi szerint végül igennel szavaznak majd a képviselőik.
A mellette ülő felesége csak azért úszta meg, mert lebukott a műszerfal mögé.
Mondja ezt az ember, aki állítólag egyetlen könyvet sem olvasott végig életében.
Szakács László arról beszélt, hogy bár egyetértenek a Sargentini-jelentéssel, de ha megszavaznák, a Fidesz mindenféle csúnya dolgokat mondana róluk.
Soha nem játszott más csapatban, csak a Fradiban. Van olyan rekordja, amelyet máig nem tudtak megdönteni.
Győzött a Fidesz jelöltje, kétharmaddal.
Pazarlást viszont nem szeretne.
A CEU rektora szerint az európai kereszténydemokratáknak most már el kell dönteniük, egyetértenek-e Orbán Viktorral.
Audemars Piguet Royal Oak. Az ember ne adja alább.
Tömegszerencsétlenség okozása miatt.
A fideszes képviselő kommentálja a szexuális kényszerítéssel vádolt menekült ügyét.
„Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay cigányútra ment.”
A rendőrség szerint Sarhadi Bilal Ahmad egy V. kerületi gyorsétterem mosdójában szexuális aktus eltűrésére kényszerített egy nőt.
A merényletről egy rövid videó is előkerült. Az esélyesnek tartott szélsőjobboldali politikus életét sikerült megmenteni.
Micsoda választék!
A zsidó újév alkalmából, egy héttel a Horthy-emléknap után.
Az orosz bábállam vezetője a reptérről tartott hazafelé, amikor egy szembejövő autó beléjük csapódott.
Elég jó kirándulóidő lesz ma is: az OMSZ előrejelzése szerint a változó mennyiségű gomoly- és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén a napos időszakok túlsúlya várható. A Dunától keletre néhol zápor előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Három évtized után ma adják ki az utolsó borjúlábat a Róma ételbárban.
Bothúzásban, török putában és lovasíjászatban is érmet nyert a csapatunk, amelyet maga Orbán Viktor kísért ki a mezőre.
A letelepedési kötvényekkel és a belvárosi ingatlanmutyival is kapcsolatba hozott Kertész Balázs hivatalosan nem tulajdonosa a milliárdos gellérthegyi ingatlannak, de sajátjaként használja.
Bangóné nem engedi el a pelenkaügyet, az államtitkár sajnálkozik.
Ha ebbe az iskolába jártál, egy veszélyeztetett fajhoz tartozol - mondta az egyik „túlélő”.
Erről beszégettek a PIM-ben, ahol L. Simon László egy nemzeti könyvesbolt-hálózat előnyeit ecsetelte, de a sajtót felvásárló „üzletemberekről” is szokatlanul nyíltan beszélt.
Az önkormányzati képviselői helyért folytatott küzdelemben a Munkáspárt volt az egyetlen ellenfele.
Hanem attól, amit a riporter művel.
A műsorvezető elmeséli, konkrétan mi volt az utolsó csepp a pohárban, és hogy miért dolgozik a TV2-nek és az Origónak, ha zavarja a politika.
Most újították fel a vonalat, de volt, amire nem számítottak: a nagy mennyiségű esőre.
Addig lépcsőznie kell a mozgáskorlátozottaknak.
A Nomád Világjátékok hivatalos megnyitójára Orbán Viktor is elkísérte ezt a díszes csapatot.
A Magyar Alvás Szövetség üdvözli az EU tervét, egyetlen apró módosítással: az ellenkezőjét kéne csinálni.
Az nem megy, hogy különböző elképzelések vannak a gyereknevelésről, közösen kell a gyerekeket „csiszolni és faragni”.
Nehezíti kicsit a helyzetét, hogy korábban Hitlerhez hasonlította magát.
Sportszerú pillanatok a PSG és a Nimes meccsén.
Tűrhetetlen: egyszerre lesz hőség, zivatar és viharos szél jövő héten.
Az ember, akinek a nevét ötszázszor hallottad: Szersén Gyula.
Ezzel felforgatná az egész gazdasági világrendet.
Ledobta láncait az egyik legmerevebb politikus.
Jön az Állatkertek éjszakája.
Elkészült a honvédelmi alapismeretek tantárgy programja. A biológiai fegyverek tölteteként alkalmazható mikroorganizmusok jellemzőit is tanulhatják a nebulók a Honvéd Kadét Program iskoláiban.
A görög PAOK lőtte a Benficának. Ezután mondjuk kaptak még négyet, úgyhogy a portugálok jutottak tovább a BL-selejtezőn. (nso)
A polgármester arcul csapta és porba tiporta a vásárhelyiséget, amikor rétesnek nevezte a lepényt. Eddig és ne tovább!