A Törökországban terrorszervezetnek tartott PKK vezetését bombázták.
Az államfő korábban Savona pénzügyminiszter-jelölt EU-szkepticizmusa miatt nem adott megbízást a kormánynak. Most Savona EU-ügyi miniszter lett :DDDD
Szijjártó végre találkozott Pompeóval, és mindjárt Amerika-barátabbra váltott a magyar diplomácia. Lehet, hogy még Ukrajna NATO-tagságát is támogatni fogjuk.
Nyolc autó ütközött össze az M0-ás autóúton Szigetszentmiklós térségében, az M5-ös felé tartó oldalon, szerda kora este – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A 19-es kilométernél történt a baleset, amelyben az első információk szerint egy ember sérült meg. Az útszakaszon fél pályán halad a forgalom, jelentős, 5-6 kilométeres torlódás alakult ki.
Az első külügyminiszteri találkozó, amióta a Fidesz kormányon van. Óriasi WIN.
Háromszoros Stanley Kupa-győztes volt a Blackhawksszal.
A szlovén csodagyerek első lehet az NBA drafton, de még nem biztos benne, hogy Amerikába akar menni.
71 ember fulladt meg egy hűtőkocsiban 2015 augusztusában. Kecskeméten tárgyalják az ügyet.
Kikaptunk a csehektől is, vége.
A Vona Gábort lebuzizó két transzvesztita előadó kiborult az N1 Tv rámenős riporterétől. Úgynevezett parázs jelenetek a bíróság előtt.
Évek óta a legeltökéltebb tiltakozásokkal néz szembe az iszlám diktatúra. Kormányépületeket is megtámadtak a tüntetők. „Halál a diktátorra” kiabálások, felgyújtott rendőrautók, betört ablakok. A Forradalmi Gárda ellencsapással fenyegetőzik.
A halál oka nem tisztázott, szemtanúk nincsenek.
Nagy napja ez a videoművészetnek. Kopasz, tetovált, bajszos ember beszív, berúg az Ikeában, de ez csak a video végén derül ki.
Tél tábornok áttört Minnesotánál, Blitzkriegben legyűrte Michigant, Észak-Dakotát, New Yorkot és Maine-t, előrenyomul Oklahoma felé. Rekordhidegek, jégvilág Észak-Amerikában.
A sajtóközleményköltészet egyik év végi remeke petárdáktól rettegő kutyákkal. Egyesületként nem mehetnek el emellett.
Még három évig szól a mandátuma, de a kormány nyugdíjazni akarja. Az Európai Bizottság eljárást indított.
Szörnyú, rettenetes dolgok történnek. De tudjuk egyáltalán, mi ez?
Nagy elismerés ez a hazai mémeskútfúró- és internetező-társadalomnak.
A kamara hatalmas tagdíjemelésre készül, közben semmit sem tesz az egészségügy legsúlyosabb gondja, a hálapénzrendszer ellen, gazdálkodása pedig átláthatatlan.
Puppu durr boom boom és a mögötte van. Az ember, akinek annyira megpördült az erhangzója, hogy mindjárt világhírű is lett.
Grrrrr-kvóta, grrrr-brüsszel, grrrrr-migránsok, grrrrr-soros.