Hajnaltól este 7-ig továbbra is kinyithatnak és termelhetik a pénzt Garancsi Istvánnak és Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.
Mintát vettek az egyik óriási holttestből, hogy kiderüljön.
Meglepő, hogy senki sem halt meg a végén, még a baseballütős fickó sem.
A magyar foci egy olyan kivételes kincs, amit senki sem lophat el magának. Még az sem, aki egyébként egy egész országgal is képes ezt megtenni.
Stummer János szerint rendkívüli jogrend idején ez rémhírterjesztés.
13 nőt gyilkolt meg Peter Sutcliffe 1975 és 80 között. Elkapta a fertőzést, majd visszautasította a kezelést, mert megtért Jehova Tanúi közé.
A NER befektetői által kedvelt borvidéken lesznek az ország legmenőbb dűlőútjai 5,7 milliárdért, de lesz milliárdos vonat és még a vadvízi evezésre is elköltenek félmilliárdot.
Berdymukhamedov nacionalista politikai okokból tolja a nemzeti kutyafajtát, közben irtóhadjáratot folytat a kóbor kutyák és macskák ellen.
A botrányhős filmrendező már idős, de a jelek szerint még nem öregedett meg.
Pedig erre van egy külön osztály. De Trump nem ismeri el Biden győzelmét és ilyen gyermeteg módon akar kiszúrni vele.
Terjeszkednek.
Kísérteties a hangulat.
“Lázas betegek félhullán állnak 100 méteres sorban” - írta olvasónk, akit szintén ott teszteltek.
Gyorsan magukhoz tértek a csattanás után.
Miért nem szabad este 8 után kocogni, bringázni vagy pecázni? Miért nem fertőz az igazolt sportoló, amikor ugyanazt csinálja, mint a fertőző amatőr? Miért nem segíti a kormány azokat, akik
“Ez nem győzelem, de addig nincs vereség, amíg ismered magadat” - írta Nikol Pashinyan. Hogy mit jelent ez? Senki sem érti egyelőre. De Jerevánban azonnal zarvargások törtek ki. Az oroszok is megerősítették, hogy békemegállapodást írtak alá Pashinyannal és az azeri elnökkel.
A 21 éves Chris Nikic előtt megpróbálni sem jutott az eszébe ilyesmit senkinek. Egy fekvőtámasszal kezdte három éve.
Videóra vették az esetet. Arra hivatkoztak, hogy az anya nagyon le volt gyengülve, a bocs meg állítólag agresszívvá vált volna az anyja nélkül.
A mintaképnek nevezett Ausztriában a tilalmi időben is szabad sétáltatni és Európában általában is a rugalmas hozzállás a jellemző.
A Celebcella lényege, hogy fognak négy olyan embert, akik az orrukra nőtt furunkulust is Facebook live-on nyomják ki két szelfibottal, majd bezárják őket egy-egy ablaktalan cellába öt napra. Helyszíni riport a kereskedelmi tévézés poklából.
Elképesztő állapotokról számolnak be a fotók. Ugyanis rendszeresen kevesebb kocsival indítják az amúgy is zsúfolt járatot. A MÁV sem tudta tagadni a dolgot.
Azt sugallták a szurkolóiknak, hogy a meccsjegy birtokában nem vonatkozik rájuk az éjfél és hajnali öt közötti tilalom.
Kiderült később, hogy Mikko Pukkának szívizomgyulladása lett. A jelenség nem egyedi, a zuhanyhíradó szerint sokan trükköznek ezzel, veszélybe sodorva a sportolók életét is.
Sorra járják a gömbakácokat és egyenként megmutatják az érdeklődőknek hogy belülről mennyire szétrohadtak.
MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? MINEK?
Naiv volt szegény mester, még a csavarhúzójáért is váltságdíjat kellett fizetnie.
Az amerikai elnökválasztással egyidőben több államban is drogügyi népszavazást tartottak. A rekreációs szerek nyerésre állnak.
Az éjszakai kijárási tilalom a munkába járásra nem vonatkozik, kutyát sem lehet éjjel sétáltatni. Itt vannak a pontos szabályok.
Óriási botrány volt annak idején a borzalmas halálesetből, a DNS-vizsgálat most bebizonyította, hogy Curtis, a család amerikai Staffordshire terrierje volt a magányos gyilkos.
Elég sokan félreértették a kormány járványügyi szabályozását.
Nem tartja szerencsésnek a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke, hogy nekik kell elvégezniük a tesztelés komoly részét.
A tiltás szokásos műtárgyak közvetlen közelében, de itt egy jókora területet zárnak el.
Nagykárolyi gróf Károlyi László előneve és titulusa annyira tetszett a köztársasági elnöknek, hogy a kifejezett törvényi tiltás ellenére használta őket a hivatalos értesítőben.
Csollák Márkó mesteri gólöröménél idén senki sem tudott jobbat, világszinten sem.
Bodolai sem tudta úgy elnémítani a volt indexest, mint a 444.
Mit tett az internettel Orbán, Trump és az ördögi Zuckerberg? Közelebb hozták egymáshoz a szerzőket és az olvasókat!
Aki nem figyelmezteti a maszkot nem viselő vendéget, annál is jobban megjárhatja, mint eddig. Látszatra szigorítottak, de a cseles asztaszabály miatt igazából alig. Ezek az új előírások máról.
Remek páros jelmez, főleg, ha feketék hordják.
Az új név Reform UK, a brit populista politikus a nyájimmunitásra és a veszélyeztetett csoportok védelmére koncentrálna. Itt a tematikus víruspolitika.
A politikusnőt undorító, fertőző állatként bemutató írást a Hír TV és az Echo Tv egykori vezérhelyettese írta és személyesen a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás hagyta jóvá a megjelenését.
A létszámhiány miatt kényszerültek erre, de így súlyos problémák adódhatnak a háziorvosi ellátásban.
“Nem szoktam sírni, de itt nincs más barátom” - írta a Facebookon.
A független képviselő szerint most nem fogják Mari néni macskáját is beszavazni a parlamentbe.
Ő még csak egyetlen ellenzékit leplezett le, mi viszont kiderítettük, hogy a Fideszbe és a magyar kormányba is beszivárogtak.
Ijesztő eredményekkel járt a 137 ezer vizsgálatnál járó antigénes tesztelés, de még csak az akció elején járnak.
Borbély Lénárd immunrendszere összeomlott, kétoldali tüdőgyulladása lett, oxigént kap.
Nem kellett volna okoskodni. Felfüggesztett börtön lehet a kaposvári büntetőfékezés vége.
A magyar kormány válságkezelésének 10/10-es kritikájával hirdetik a zombiapokalipszisos, aszteroidaviharos filmjeiket.
Az exfocista nyomasztó sztorikkal büszkélkedett Hajdú Péternek.
Közvetlenül a pozitív tesztjének bejelentése előtt kezet rázott az új kúriai elnökkel, az azt megelőző napokban pedig többekkel mutatkozott együtt maszk nélkül.