Az ATV úgy tudja, hogy 3 nő és 7 férfi szórakozott, amikor megérkeztek a rendőrök. A Fővárosi Főügyészség szerint „a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat” és letartóztatásra tett indítványt.
A kijárási tilalom kezdete előtt negyedórával rakta ki a férfi az életveszélyes hulladékot. Feljelentik.
2021 jelszava a szeretet, ennek a jegyében igyekszem elmagyarázni, mit jelent a kormányzat oltási tervéről szóló cikkünk címe.
Havas eső, hó, akár mínusz tíz fok.
Bálint Istvánné a vonatkozó kormányrendelettel dacolva szervezett politikai rendezvényt évértékelő beszéddel, meleg italokkal és gyerekekkel.
Mostantól matrica kell az M4-es két, eddig ingyenes szakaszára, az M3-astól Egerig tartó M25-re, az M76-osra az M7-től Balatonszentgyörgyig és az M85-ös folytatására.
De ő a férj jelenlétében vallott szerelmet a Jászságnak.
Erről Orbán miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádióban. Szerinte kivédtük a második hullámot.
4,5 millió forintnak megfelelő jüanra büntethetik, aki a zabálást népszerűsítő videót posztol.
De a zavaros szöveg több helyen ellentmondásokat tartalmaz.
A sámán-próféta ugyanis meghirdette az Új Magyar Nemességet, az MN pedig annyit jelent, hogy az illető a Papp-i értelemben vett nemes.
Nem hagyták abba.
Ez a magyar ember én vagyok.
Porfelhők, rémült emberek, félrevert harangok: így taglózta le Horvátországot a földrengés.
Az abszolút toplistán a hatodik lett.
52 percnyi animgif-alapanyag a moonwalkoló ősmagyarokról. Isá, por és trash vogymuk. A Magyarságkutató filmje nem a pozsonyi csatáról, hanem a populizmus természetéről mutat be megrázó részleteket.
Elütötte egy motoros, Mana Srivate mentős meg automatikusan úgy kezdte újraéleszteni, mint egy embert. A végén olyan történt, mint pályafutása alatt sohasem.
Tényleg úgy vezette győzelemre az ősmagyar Lakatos Márk a magyar seregeket, ahogy a Magyarságkutató Intézet elképzeli? A helyzet az, hogy igazából teljesen mindegy.
Van olyan kormánymédiás helyreigazítás, ami már majdnem művészet. Ez teljesen az.
Szívroham és zaccköpködés: bevezetés a kávéáztatás infarktusközeli világába.
Csakhogy akkora idióták voltak, hogy még azt is kikürtölték, hogy az ajándékon rajta van az ukrán pecsét. A helyzet annyira kínos lett, hogy az oroszok visszaadták az ikont és szóltak az Interpolnak.
Boris Johnson miniszterelnök elmondta, hogy minderre egy új vírusmutáció miatt van szükség, ami hirtelen igen elterjedt és 70 százalékkal jobban fertőz.
A robbanás után az oxigéndús közegben tűz ütött ki a koronásokat ápoló intenzív osztályon. A géphez kötött áldozatok nem tudtak menekülni.
Nem a nő fejdísze miatt, hanem mert nem viseltek maszkot.
Előbb kellett volna gondolkozni.
Shehroze Chaudhry szó szerint hóhérnak állította be magát, miközben az sem biztos, hogy járt-e Szíriában.
Volt hintó fehér lovakkal, élőzene, és színpad.
Annyira durva a helyzet, hogy újabb merülőfallal kellett körbevenni az olajfoltot.
Az egyelőre nem világos, hogy a plusz 3,4 milliárdot is a kormány fizeti-e. Az viszont biztos, hogy focinézésre mérsékelten lesz alkalmas, hiszen értelmetlen módon futókört is építenek bele.
Az apa a kezdetektől részt vesz a gyereknevelésben.
Dunának, Oltnak egy a hangja.
Mostanra elemezték ki a mintákat. Már 10000 liter olajat és olajjal kevert vizet szivattyúztak ki.
Vadkamera rögzítette a jelenetet, a felvétel meg is nyert egy pályázatot.
Mészáros tokaji borászata és egy egészségügyi cég vehetik meg a DVTK-t.
A színész négy éve orosz állampolgár és a külügyminisztériumban dolgozik.
"Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" A polgármester azt mondja, mondatával éppen hogy ő ironizált vitapartnerei vélt antiszemitizmusán.
Már 900 ezer forintnál tartanak a magánemberek felajánlásai a szigetszentmiklósi vízszennyezési ügyben. A Ráckevei Duna civil védelmezői meg akarják találni, ki engedett több köbméter olajat a vízbe. Közben folyik a nyomozás is.
A kellemetlen meteorológiai jelenséget rögzítő videó nyújt annyi élményt, mint egy átlagos játékfilm.
Az ismert vírustagadó felesége írta meg a Facebookon, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda emberei házkutatást tartottak nálunk, majd magukkal vitték a férjét.
„Mélyen érdektelen interjú volt. Az embereknek nincs jobb témájuk?”
A százas skálán 64-es erejűnek értékelték a botrányt.
A pornószájtra eddig bármelyik júzer ellenőrzés nélkül feltölthetett bármit. Aztán jött Nicholas Kristof.
Támadás botokkal és székekkel, tömeges rohamozás, tömeget elsöprő tömeg, vérző áldozat. Mindez egy koalíciós válság miatt.
A független képviselőnő közleményben támadt Szájer József feleségére, felszólítva arra, hogy mondjon le alkotmánybírói pozíciójáról.
Egyben közölte, hogy el fog látogatni a lengyel “LGBT-mentes zónába”
Mentési gyakorlaton voltak, a pilóta túlélte.
Stas Reeflay, vagyis Sztanyiszlav Resetnyikov rendszeresen közvetítette élőben, ahogy - a legtöbbször részegen - válogatott módon üti-veri és kínozza a barátnőjét, néha egymaga, néha a szintén alkoholista barátaival együtt.
Macron francia elnök, a világ illiberálisainak balliberális mumusa a jobboldallal és a szélsőjobbal összefogva korlátozta a szabadságjogokat és növelte a rendőrség jogosítványait, kiborítva a baloldalt, a liberális jogvédőket és a sajtót. Mi a hóhér történik Franciaországban?
Illetve olyan figuráknak, akik jelen voltak a Fidesz szűk felsővezetésének eredményváró szobájában a 2010-es választások éjszakáján.