beszélj szabadon! minden cikk kommentelhető.

Promó Ottó

403 cikk · 4. oldal / 9

Pezsgőzz és piknikezz a szabadban az I. Buborék Brunchon!

2021.06.20 14:54:00

Pezsgőzz és piknikezz a szabadban az I. Buborék Brunchon!

Sokféle gasztrorendezvény létezik már hazánkban, de olyan, ahol reggelizőhelyeket lehet kipróbálni, ráadásul pezsgő kíséretében, eddig még nem volt. Június 27-én viszont megrendezik az I. Buborék Brunchot, ahol a villásreggelik rajongói több népszerű reggeliző, kávézó és deli kínálatát próbálhatják ki, ráadásul mindezt Törley pezsgő és interaktív programok kíséretében.

Az ötlet körülbelül két éve született meg Horváth Zsolt fejében, aki az egyik résztvevő, a KicsiZso reggeliző-kávézó tulajdonosa. „Szerettem volna tető alá hozni egy olyan eseményt, ahol összegyűlnek Budapest nagyon jó reggelizői, mert ilyen még nem volt. Szerencsére az ötletem egybevágott a Törley Pezsgőpincészet törekvésével, mivel ők azt szeretnék meghonosítani, hogy az emberek reggeli mellé pezsgőzzenek is” - meséli. A helyszín a Törley Pezsgőmanufaktúra, ahol gyönyörű, parkos környezetben tölthetünk el akár több órát is, egy átlagos reggelizéshez képest lazább és kötetlenebb körülmények között.

A résztvevő vendéglátóhelyeknek mind van már kialakult rajongótábora, a KicsiZso mellett ott lesz a Cinnamon, a Zёrgё és a Wömbät, az Isetta Coffee Bar, a Mokka Cukka, illetve a Venison Gusto delikáteszüzlet. A brunch 9-15 óráig tart, lehet a hatalmas zöldterületen a fűben fekve reggelizni, pezsgőzni, beszélgetni, a háttérzenéért pedig DJ felel majd.

„Nyugodt, laza, vasárnapi hangulatot szeretnénk, kellemes zenével, ahol senkinek sem kell kapkodnia”

- mondja az ötletgazda. Érkezhetünk gyerekekkel, kutyával, nagyszülőkkel, barátokkal is tökéletes időtöltés. A szervezők körülbelül 450-500 embert várnak.

„Igaz, hogy ezeket a helyeket bárki megtalálhatja hétköznapokon is, de most pezsgővel koronázzuk meg a menüt. Mindegyik hely olyan fogásokkal érkezik, amiben a legerősebb, és nem nagyon lesznek átfedések. Van, aki bagelekkel készül, van, aki buggyantott tojással, lesz olyan, aki karibi, dél-amerikai reggelit hoz majd, de lesznek különleges füstölt szarvas és szürkemarha-kolbászok, szalámik, és desszertek is. Ha valaki egyszerű rántottát szeretne enni, azt is megtalálja majd, ha viszont libamájat kaláccsal, azt is” - magyarázza Horváth Zsolt.

Pezsgőzz és piknikezz a szabadban az I. Buborék Brunchon!

Hasonlóan a nagyobb gasztrorendezvényekhez, a Buborék Brunchon is minden reggelizőhelyhez oda lehet menni, az egyes ételek 2000-2500 Ft közötti áron lesznek elérhetők és minden reggeli mellé jár 1 dl pezsgő - ráadásul minden pultnál más-más, a menühöz passzoló típust lehet megkóstolni. A koccintás élményéből a kisebbek sem maradnak ki, mert a Törley gyerekpezsgővel is készül. A specialty kávét a One Packet Coffee biztosítja majd.

Az evés-ivás viszont csak a brunch egyik része, emellett olyan pezsgőhöz kapcsolódó programok is lesznek, melyekkel ritkábban találkozunk. Lesz szabrázsolás, amikor leütik a pezsgő nyakának a végét, ki lehet majd próbálni a degorzsálást, de félórás pincelátogatásra is lesz lehetőség. Emellett lesz egy hatalmas jackfruit (a távol-keleti jákafa gyümölcse), ami nagyon látványos, amikor szétbontjuk, és a gyümölcs felhasználásával készülnek majd koktélok, de görögdinnye-bólé is lesz.

Az előrejelzések szerint június 27-én szép, nyárias idő lesz, de ha véletlenül jönne egy zápor, akkor is van elég zárt hely ahhoz, hogy el lehessen férni.

Pezsgőzz és piknikezz a szabadban az I. Buborék Brunchon!

„A Buborék Brunchból a következő pár évben olyan márkanevet és fesztivált szeretnék felépíteni, melyről egy nagyon jó hangulatú esemény ugrik be a közönségnek és amint kiderül, hogy mikor rendezzük meg újra, rögtön ezer ember el akarjon jönni rá. A következő közös brunchot szeptemberre tervezzük, reményeink szerint az már nagyobb volumenű lesz, 8-10 reggelizőhely részvételével” - mondja Horváth Zsolt a Buborék Brunchra vonatkozó terveiről.

I. Buborék Brunch, 2021. június 27. 9:00-15:00

Helyszín: Törley Pezsgőmanufaktúra, 1221 Budapest, Anna utca 5-7. Könnyen megközelíthető autóval és BKV-val a belvárosból is, és carsharing zónán belül van.

A rendezvényre védettségi igazolvánnyal és személyi igazolvánnyal lehet belépni.

Jegyek: A kizárólag elővételben megvásárolható belépőjegy ára 1500 Ft. Ez magába foglal 1 db Törley pezsgőspoharat, 1 dl Törley pezsgőt, egy sétát a Törley látogatóközpontjában és 1 db Activé FiberShake reggeli italt. Jegyvásárlás itt.

Az esemény Facebook oldala.

Szólj hozzá!

Mi lehet a leghasznosabb időtöltés nyaralás közben?

2021.06.17 14:02:00

Mi lehet a leghasznosabb időtöltés nyaralás közben?

Akár 100 friss újságot is olvashatunk egy lap áráért. Egy év alatt hatalmas siker lett a digitális lapterjesztés legújabb formája, a laptapir.hu

A digitális lapterjesztés előnyeit kihasználva, a lapkiadó cégek összefogásával töredékére csökkent az újságok és magazinok fogyasztói ára. Mára sok ezer előfizető tölti hasznosan szabadidejét a laptapiron.

A Netflixéhez hasonló üzleti modellel robbant be tavasszal a laptapír a hazai médiapiacon. Havi fix előfizetési díjért (1490 forint) ad korlátlan online hozzáférést havi és hetilapokhoz. Jelenleg már több közel 100 sajtótermék érhető el, és ez a szám folyamatosan nő. Úgy böngészheti a képernyőjén kedvenc újságját, mintha a nyomtatott kiadványt tartaná a kezében. Ráadásul egyetlen előfizetéssel egy időben 5 eszközön is olvashatja az egész család a friss lapszámokat otthon, út közben vagy nyaralás alatt, bárhol. Sőt, ajándékba is adhatunk előfizetést úgy, hogy ki sem mozdulunk lakásunkból.

Havi 1490 forintos előfizetéssel több akár 100 havi és heti magazint olvashatok? Azaz kb. 150 ezer forint helyett ennek töredékéért ennyiféle lap eljut hozzám online? Amikor először hallottam a Laptapírról, kicsit kétkedve fogadtam. Aztán kiderült, nincs semmiféle csillagozás és feltétel, valóban ezt kapom - mondta Péter, az oldal egyik előfizetője.

A MediaCity kiadóvállalat által tavaly indított laptapir.hu új üzleti modellt vezetett be Magyarországon. A Netflix és a HBO GO nemzetközi streaming tartalomszolgáltatók ajánlatához hasonlóan egyetlen havidíj ellenében ad hozzáférést hazai sajtótermékekhez. Nagyjából egy lap áráért az összes partner újságjai elérhetők. már harminc kiadó közel 100 kiadványa tartozik ide. A tervek szerint folyamatosan tovább nő ez a szám, havonta új kiadók csatlakozásával. Már most széles a tematika: olvashatóak motoros, (Motorrevü), autós (Auto Bild, Az autó), ismeretterjesztő (BBC History, IPM, GEO, IPM Pszichológia), női (GLAMOUR, Blikk Nők, Kiskegyed, Családi lap) magazinok, szaklapok (CHIP, Digitális Fotó, Top Agrar), számos tévéműsor újság, lakberendezési, gasztro, történelmi és gyerekeknek szóló kiadványok.

Előfizetőként kockázat sincs benne: az előfizetés bármikor lemondható és újraindítható mindenféle kötelezettség nélkül.

Archívum, keresés, könyvjelző funkciók

Aki előfizetést vásárol, az aktuális lapszámok mellett évekre visszamenőleg kereshet cikkek, témák után, sőt a kulcsszavas kereső a Laptapír összes kiadványából összegyűjti a találatokat lapokra bontva. A korábbi lapszámokat is megtalálja, sokszor évekre visszamenően. Hasznos funkció még a könyvjelző, amivel az olvasnivaló megjelölhető. Bármelyik kiadványban is található, később egy gombnyomással elérhető.

Aki kedvenc print újságját ebben a formában olvassa, nem kell az esetleges késedelmes postai kézbesítés miatt bosszankodnia, se az árusítóhelyet felkeresnie. Az oldalra fellépve mindig megtalálja a legfrissebb lapszámot. Aki nem szeretne roamingolni vagy a mobilnet keret terhére letölteni, az okos telefonon és tableten applikációval offline is olvashat.

Az egész család használhatja, egyszerre is!

A laptapiron egyetlen előfizetéssel 5 eszközön lehet párhuzamosan olvasni az asztali géptől a laptopon és táblagépen át az okos telefonig. Ha egy családból a férjet a tudományos-ismeretterjesztő, a feleséget a receptes vagy női, a gyerekeket pedig az autós-motoros magazinok érdeklik, akkor havi 1490 forintért az összes elérhető. Sőt, utazás alatt az aktuális lapszám olvasható, a megjelenésről emailben értesítést küld a rendszer.

Az előfizetés egységesen egy hónapra szól, ami automatikusan megújul vagy lemondható. A megrendelőknek tehát a nyomtatásban megjelenő lapokkal ellentétben nem kell negyed-, fél- vagy egy évre előre kifizetniük az előfizetés árát. A laptapir keresztolvasókat is hoz, azaz más kiadványok olvasótáborát is növeli. "A Digitális Fotó Magazin miatt fizettem elő a laptapirra, de azt vettem észre, hogy elkezdtem ismeretterjesztő és receptes magazinokat is olvasni" - osztotta meg tapasztalatait Éva.

Cégek is előfizethetnek

Közösségi terekben is lehetőség van a laptapir használatára korlátlan számú felhasználó számára ingyenesen, amennyiben a fenntartó cég havi csekély átalánydíjat fizet. Így megoldható az ügyfelek jobb, kényelmesebb kiszolgálására, különösen magánkórházak, rendelők, hotelek, kávéházak, bankok, könyvtárak számára az adott helyen. Az újságolvasás így ingyenes, környezetbarát és higiénikus.

Kapcsolat: Kukucska Ferenc | terjesztési vezető
MediaCity Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti utca 5. | www.mediacity.hu
[email protected] | +36-1-445-1071

A laptapir.hu főoldalán ki is próbálhatjuk az olvasási élmény minőségét, egy ingyenesen, előfizetés nélkül is letölthető lapszámon.

A lapolvasó pdf alapokon működik. Ha még nem próbálta ki, itt tudja megtenni.

Átutalással is lehet fizetni, nem csak bankkártyával. Ha nem előfizető, akkor a fiókjában az Előfizetés aktiválásra kattintva választhat ismételt bankkártyás és átutalásos előfizetés között.

Laptapir előfizetést ajándékba is vásárolhat!

Szólj hozzá!

Mit csinálj, ha sürgősen szükséged van a Babaváró hitelre?

2021.06.16 14:50:00

Mit csinálj, ha sürgősen szükséged van a Babaváró hitelre?

A Babaváró hitel egy támogatott, ingatlanfedezet nélküli kölcsön. Éppen ezért a bírálati ideje sem olyan hosszú, mint a lakáshiteleké, ahol jellemzően 4-8 hét is eltelhet az igényléstől a folyósításig. Ugyanakkor ne számítsunk arra, hogy pár napon belül számlánkon lesz a kért hitelösszeg. Márpedig egyes élethelyzetekben nagyon is fontos lehet az időtényező.

A Babaváró hitel egy legfeljebb 10 millió forint összegű támogatott kölcsön. Az első 5 évben az adósnak nem kell kamatot fizetnie, ráadásul a kamatmentesség megmarad, amennyiben ezen idő alatt legalább egy gyermeke születik az igénylőknek. Ha pedig a teljes futamidő alatt megszületne a második és a harmadik baba, akkor a tartozásból is elengednek. (Előbbi esetben a fennálló összeg 30%-a, míg utóbbi esetben a teljes tartozás elengedésre kerül.)

A konstrukcióhoz ráadásul szabad felhasználású – bármilyen célra elkölthető a kapott összeg -, emellett nincs szükség ingatlanfedezetre sem a hitel felvételéhez. Emiatt a bírálati idő jóval kedvezőbb, mint egy lakáshitelnél. Ugyanakkor nem születik olyan gyorsan döntés, mint egy személyi kölcsönnél, amelynél 3-5 munkanap alatt pénzhez juthat az igénylő.

Fontos a hiánytalan dokumentáció

Időt vehet igénybe a hiteligényléshez szükséges anyagok beszerzése. Az alábbi dokumentumokra, igazolásokra lehet szükség Babaváró esetén:

  • Személyes igazolványok: érvényes személyi igazolvány/útlevél/jogosítvány, lakcímkártya, adókártya.

  • Munkáltatói igazolás – Egyes bankok ráadásul papír alapon, eredeti aláírással ellátott igazolást várnak el.

  • NAV jövedelemigazolás – Bizonyos esetekben a munkáltatói igazolás mellé még NAV igazolásra is szükség lehet. (Például készpénzben kapott jövedelem, saját vállalkozásból származó bevétel esetén.)

  • Igazolás a megfelelő Tb-jogviszonyról.

  • Várandósgondozási kiskönyv, vagy igazolás a terhességről. Ez csak abban az esetben szükséges, ha már legalább 12 hetes terhes a feleség.

A dokumentumok beszerzése időigényes lehet, ráadásul a konstrukcióhoz – mivel támogatásról beszélünk – néhány nehezebben beszerezhető igazolás is kellhet. Például a 3 éves Tb-jogviszony alátámasztására szolgáló igazolást is elég nehézkes beszerezni: ezt a kormányhivataloknál lehet kérni, de ügyfélkapunk keresztül online is igényelhető.

Azonban mindkét esetben – ami igazából három különböző megoldást takarhat – relatív hosszú ügyintézési idővel számolhatunk:

  1. Elképzelhető, hogy az online igényelt dokumentumot két hét alatt kapjuk meg postán, elektronikus csatornán.

  2. A kormányhivatalba lehet időpontot foglalni, de Budapesten például csak szerencsével lehet egy héten belül szabad időpontot találni.

  3. A járványhelyzet elmúltával már nem kötelező időpontot foglalni, ügyfélfogadási időben bármikor be lehet menni a hivatalba.

Ez utóbbi lehetőség kihasználásával sürgős esetben felgyorsulhat az ügyintézési idő, de ettől függetlenül a Bankmonitor szakértői szerint érdemes legalább egy hetet kalkulálni a dokumentum beszerzésére.

A munkáltatói igazolásra, egyéb dokumentumok beszerzésére is időt kell szánni. (Akik még otthonról dolgoznak nehezebben kaphatnak például eredeti munkáltatói igazolást.)

A bírálat is elhúzódhat

A teljes dokumentáció birtokában tudjuk benyújtani igénylésünket a bankhoz, ezt követően kezdődik a bank bírálati ideje. Mivel támogatásról beszélünk több mindent meg kell nézni, mint egy “sima” személyi kölcsön esetében.

A jogszabály alapján a bírálati idő legfeljebb 10 munkanap – két hét – lehet, azonban jellemzően ennél gyorsabban döntenek a bankok, amennyiben a szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak. (Ha valami hiányzik, akkor a papírok utólagos pótlása, javítása még elnyújthatja a bírálati időt.)

Vagyis a dokumentumok beszerzését is beleszámítva akár 2-4 hét is eltelhet addig, amíg pénzhez jutunk.

Egy jó választással gyorsabban juthatunk pénzhez

Ha sürgősen szükség lenne a pénzre, akkor lehet olyan megoldás, amellyel a bírálati idő rövidül. A Bankmonitor Online Babaváró Hitel választásával – a konstrukcióban az Erste Bank a Bankmonitor partnere – az igénylés benyújtását követő két munkanapon belül megtudhatjuk a bírálat eredményét. Jóváhagyást követően pedig már alá is írható a hitelszerződés.

De mikor is lehet lényeges a bírálati idő? A Bankmonitor szakértői szerint bizonyos esetekben több millió forint is múlhat a gyorsaságon.

Már úton a baba

Ha bármikor megszülethet a baba, akkor az igénylés nagyon is sürgőssé válhat. A kölcsön igénylését megelőzően született gyermekre ugyanis nem jár támogatás, márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy már biztosan kamatmentes lesz-e a hitelünk, vagy sem. (A kamatmentesség önmagában egy 10 millió forint összegű Babavárónál 7 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet.)

Ebben a helyzetben valóban sietni kell a dokumentum összegyűjtésével és az igénylés benyújtásával, de a bírálati idő szerencsére nem számít. Viszont egy esetleges elutasítással bajba kerülhetünk: a Babavárót újra benyújthatjuk egy másik bankba, ám ha addig megszületett a baba, akkor az új igénylésnél már nem kapjuk meg a kamatmentességet a gyermek után.

Szorít a lakásvásárlás határideje

Sokan lakásvásárlásra fordítják a babaváró összegét. Ez érthető, hiszen a jogszabály alapján a kölcsönösszeg 75 százaléka helyettesítheti a saját megtakarításunkat, vagyis önerőnek tekinthető.

Alapesetben egy 40 millió forint értékű lakás vásárlásához – azt feltételezve, hogy a bank legfeljebb a vételár 70 százalékát folyósítja lakáshitelként – minimum 12 millió forint önerőre lenne szükség. A maximális, 10 millió forint összegű Babaváró hitel felvételével viszont már elégséges lehet a vásárláshoz 4,5 millió saját megtakarítás felhasználása is.

Pont ezért sokan úgy is kezelik a Babavárót, mint az önerőt. Arról azonban megfeledkeznek, hogy ez az összeg nem áll még rendelkezésükre, vagyis nem számolnak a kölcsön bírálati idejével. (Olyan határidőket vállalnak az önerő megfizetésére, mintha az valóban a rendelkezésükre állna.) Márpedig könnyen lehet, hogy 1-2 hét alatt nem fognak pénzhez jutni. Ha szoros fizetési határidő került a szerződésben, akkor máris nagyon fontossá válhat számukra a kölcsön bírálati ideje.

Márpedig egy csúszás miatt sok esetben késedelmi kamatot, kötbért is fizetnünk kell. Sőt, az egész adásvételi szerződés meghiúsulhat, márpedig jelen helyzetben ez a mi hibánk lenne. Vagyis elbukhatjuk a vevőként megfizetett foglaló összegét is, ami jellemzően a vételár 10 százaléka szokott lenni.

Szólj hozzá!

Egyre többet és egyre szívesebben fizetünk bankkártyával

2021.06.16 14:50:00

Egyre többet és egyre szívesebben fizetünk bankkártyával

A koronavírus-járvány teljesen felforgatta a fizetési szokásainkat 2020-ban. A pénzforgalmi adatok legfrissebb jegybanki összesítése szerint 2020-ban csaknem 11 százalékkal nőtt a magyarországi bankkártyás vásárlások értéke az egy évvel ezelőttihez képest (7726 milliárd forintra), míg a készpénzfelvételek értéke ugyanebben az időszakban 5 százalékkal csökkent (8286 milliárd forintra).

A készpénz visszaszorulása alapvetően két okra vezethető vissza:

A koronavírus-járvány. A lezárások és az utazási korlátozások átalakították, részben elérhetetlenné tették, vagy teljesen felszámolták a pénzköltés fizikai tereit. Ha volt pénzünk, nem tudtuk hol elkölteni azt; ha viszont volt hol elkölteni, inkább a bankkártyánkat használtuk. Járvány idején kevésbé higiénikus készpénzt használni, mint kártyával vagy mobillal fizetni.

A bankkártyás elfogadóhelyek számának növekedése. 2019 végén 111 ezer elfogadóhelyen 177 ezer POS-terminál üzemelt az országban. Tavaly év végére már 123 ezer elfogadóhelyen, több mint 203 ezer terminálon fizethettünk kártyával. A fellendülés az első félévben alig érződött, azonban a második félévben több mint 10 százalékkal nőtt az elfogadóhelyek száma. A növekedéshez alighanem az is hozzájárult, hogy idén január 1-től már minden online pénztárgéppel rendelkező vállalkozásnak biztosítania kell az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlói részére. A fellendülés a számokon is látszik: a POS- terminálokon indított vásárlások összértéke több mint 6 százalékkal nőtt 2019 és 2020 között. (Az érintéses tranzakciók értéke csaknem 20 százalékkal nőtt, míg a hagyományos fizetések értéke 45 százalékkal csökkent.)

Egyre többet és egyre szívesebben fizetünk bankkártyával

Nemcsak a vásárlóknak jó…

Ugyan miért kellene törvényben előírni bármit, ami mindenkinek hasznos lenne? – morfondírozhatnánk. Hiszen, ha a vállalkozások és a vásárlók is profitálnának a kártyás fizetésből, alighanem a kereslet-kínálat viszonyrendszer magától megteremtené azt. De a törvényi szabályozás ellenére ez nem felülről irányított folyamat: a vásárlók csakugyan igénylik a kártyás fizetés lehetőségét.

Egy januári, az OTP Bank megbízásából készült kutatás szerint a felnőtt lakosság nagyjából 80 százalékának van bankkártyája, és 57 százalékuk mindig a kártyás vagy mobilos fizetést választja, ha csak lehetősége van rá. A készpénzt csak a felnőtt lakosság 16 százaléka részesíti előnyben a kártyához képest; 27 százalékuk fele-fele arányban használ készpénzt és elektronikus fizetési eszközöket. A kártya növekvő népszerűsége érthető, hiszen a bankkártya…

… gyors. Mi lehet annál gyorsabb, mint hogy hozzáérintjük a bankkártyánkat (vagy a telefonunkat/okosóránkat) egy terminálhoz, ami sípol egyet, levonja a pénzt, és kész is van? Nagyobb értékű vásárlásnál talán a PIN- kódunkat is elkérik, de így is kényelmesebb kártyával fizetni, mint készpénzzel.

… kényelmes. Ha nagyobb értékű tárgyat, például új franciaágyat vagy laptopot szeretnénk vásárolni, nem kell sok készpénzt vinnünk magunkkal: csak előkapjuk a kártyát, érintés, csipogás, nyugta, kész. És a kereskedőnek sem kell aggódnia miatta, hogy hamis pénzt sóznak rá, hiszen a tranzakciót a bankunk nyugtázza.

… biztonságos. Ha a pénzünket lopják el, annak jó eséllyel búcsút inthetünk. Ha a bankkártyánkat, egy telefonhívással letilthatjuk a kártyát, és a pénzünk biztonságban lesz.

…higiénikus. A koronavírus-járvány arra is megtanított bennünket, hogy mennyire fontos odafigyelni a személyi higiéniára. Az érintésmentes bankkártyáknak már a neve is azt sugallja, hogy ezekkel fizetni tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés, mint a jóval kevésbé steril készpénzhasználat.

… tervezhető. Sokan kockás füzetben vagy Excel-táblában vezetik a bevételeiket és kiadásaikat, de valószínűleg jóval többen vannak, akik nem tervezik és követik nyomon ilyen alapossággal a pénzügyiket. Egy bankkártya önkéntelenül is pénzügyi tudatosságra nevel, mivel a kimutatásban feketén-fehéren előttünk lesz az összes költésünk és kiadásunk.

… automatizálható. Ha már a kiadástervezésnél tartunk: akár a postai sorban állást is megspórolhatjuk, ha a fix havi kiadásaink (rezsiszámlák, digitális előfizetések, biztosítási díj, fix összegű megtakarítások stb.) befizetését automatizáljuk.

… nemzetközi. Minek szaladgálnánk nehezen követhető árfolyamokkal dolgozó valutaváltókhoz, ha egy bankkártyával a világ összes pénznemét a zsebünkben tarthatjuk az orosz rubeltől a tajvani dollárig?

… globális. Egy bankkártyával nemcsak egy adott országban, hanem a világ összes virtuális piacterén elkölthetjük a pénzünket. Vehetünk repülőgépmodellt Kínából, okosórát Japánból, vagy bőr kerékpárülést az Egyesült Királyságból – és az új fizetési terminálok elterjedésének köszönhetően akár egy csomag zsebkendőt is a sarki közértben.

„Rengeteg megoldandó feladat van a készpénz kezelésével. Át kell venni, biztosítani kell a tárolását, vissza kell adni a visszajárót, el kell vele számolni, majd a nap végén be kell fizetni a bankba, vagy elvitetni egy pénzszállító céggel. És ez csak akkor ilyen egyszerű, ha minden rendben van. Ha a folyamatba valahol hiba csúszik, a felderítése és a javítása is komoly nehézségeket okozhat, a tárolás és az őrzés pedig technikai felkészültséget is kíván.” – mondta kérdésünkre Filetóth Tamás, az Express Logistics System Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte az elektronikus fizetés biztosítása nem megkönnyíti egy cég működését, hanem egyenesen elengedhetetlen ahhoz.

… hanem a kereskedőknek is

A bankkártya használatából és a készpénz visszaszorulásából azonban nemcsak mi, a vásárlók profitálhatunk, hanem a kereskedők is. És ezt nem a törvényi szabályozás harcolta ki; úgy fest, inkább a törvényi szabályozás igazodott a vásárlói igényekhez.

„Az igény a vásárlók részéről egyre nagyobb; nálunk az elmúlt évben 24 százalékos volt a növekedés. Az ilyen igény nem egy előre egyeztetett folyamat vége, hanem ad hoc jelleggel alakul ki. Ha az eladónál nincs terminál, amikor a vevő kártyával szeretne, vagy csak kártyával tud fizetni, erre már nem lesz megoldás – tehát generálunk egy negatív ügyfélélményt. Sokan természetesnek veszik, hogy kártyával is lehet fizetni, és meglepésként éri őket, ha erre nincs lehetőség.” – mondta Filetóth, amikor a vásárlói igényekről kérdeztük. Azt is elmondta, hogy az Express Logistics System már régóta használt POS- terminálokat, de egy ideje az OTP Bank saját fizetési szolgáltatására váltottak.

„Nem új piaci szereplőkként kezdtünk bankkártya-terminálokat használni. Évek óta dolgozunk ilyen készülékekkel. Ezeket korábban nem az OTP Bank üzemeltette, így van rálátásunk más rendszerek működésére is. Azt látjuk, hogy az üzemeltetés lényegesen egyszerűbb az előző partnerünkhöz képest. A terminálok működése stabil, a kommunikációjuk gyors. Az igénylésük és telepítésük semmilyen gondot nem okozott; az OTP Bank ezt nagyon profin hozta. Amikor kiszállították a készülékeket, minden lényeges tudnivalót elmondtak a használatukról, és minden kérdésünkre választ tudtak adni.” – mondta Filetóth, amikor a szolgáltatással kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

Persze, nem mindenki üzemeltet több száz terminált használó, nagy pénz- és áruforgalmú cégeket; az OTP Csoport rájuk is gondolt.

  • Akinek évi 30 millió forintnál alacsonyabb a bevétele, annak célszerű a SimpleBusiness mobilalkalmazást használnia, mivel ez a kereskedőknek szánt mobilalkalmazás a bankkártyás és az azonnali fizetést is lehetővé teszi.

  • Akinek évi 30 millió forintnál magasabb az árbevétele, annak az OTP Bank POS-terminál telepítését javasolja: ezekkel minden üzlet elfogadhatja a Mastercard, Maestro, VISA, VISA Electron, Vpay, American Express, JCB, UnionPay és OTP-emblémával ellátott bankkártyákat.

Filetóth szerint fontos, hogy egy vállalkozás a rendszerüzemeltetésre is felkészítse az alkalmazottait.

„Az üzemeltetés természetesen egy másik helyzet. Mivel mi megközelítőleg 100 terminált használunk, 100 embernek kellett oktatást tartani a terminálok használatáról és működéséről. Itt már a mi felelősségünk is a rendszer részévé válik.”

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ebből fakadó nehézségeket a modernebb, naprakészebb elszámolási rendszerek kompenzálhatják.

„Az OTP Bank elszámolási és riport rendszere részletes, pontos és naprakész; naponta, tranzakciónként kapjuk a kimutatásokat. Ezt könnyen integrálhattuk a saját vállalatirányítási rendszerünkbe; minimális időráfordítással automatikusan feldolgozhatjuk a kapott adatokat. Ez korábban napi több órás manuális munkát igényelt, ami a magasabb működési költség mellett számos hibalehetőséget is magába hordozott.” – mondta Filetóth.

És hogy milyen hátrányai vannak a vállalkozó szemszögéből a POS-terminálok használatának? Filetóth szerint a kártyás rendszerek egyetlen fékezőernyője a költség, amit nem minden esetben visel el az üzlet. Ezért is érdemes minden vállalkozónak alaposan átgondolnia, hogy milyen megoldást biztosít az elektronikus fizetéshez.

(A cikk megjelenését az OTP Csoport támogatta. A vállalat fizetési szolgáltatásairól a hivatalos honlapon tájékozódhat.)

Szólj hozzá!

Hogyan ismerjük fel a hazugságot? (IPM Pszichológia)

2021.06.10 13:59:00

Hogyan ismerjük fel a hazugságot? (IPM Pszichológia)

Akár 100 friss újságot is olvashatunk egy lap áráért. Egy év alatt hatalmas siker lett a digitális lapterjesztés legújabb formája, a laptapir.hu

A digitális lapterjesztés előnyeit kihasználva, a lapkiadó cégek összefogásával töredékére csökkent az újságok és magazinok fogyasztói ára. Mára sok ezer előfizető tölti hasznosan szabadidejét a laptapiron.

A Netflixéhez hasonló üzleti modellel robbant be tavasszal a laptapír a hazai médiapiacon. Havi fix előfizetési díjért (1490 forint) ad korlátlan online hozzáférést havi és hetilapokhoz. Jelenleg már több közel 100 sajtótermék érhető el, és ez a szám folyamatosan nő. Úgy böngészheti a képernyőjén kedvenc újságját, mintha a nyomtatott kiadványt tartaná a kezében. Ráadásul egyetlen előfizetéssel egy időben 5 eszközön is olvashatja az egész család a friss lapszámokat otthon, út közben vagy nyaralás alatt, bárhol. Sőt, ajándékba is adhatunk előfizetést úgy, hogy ki sem mozdulunk lakásunkból.

Havi 1490 forintos előfizetéssel több akár 100 havi és heti magazint olvashatok? Azaz kb. 150 ezer forint helyett ennek töredékéért ennyiféle lap eljut hozzám online? Amikor először hallottam a Laptapírról, kicsit kétkedve fogadtam. Aztán kiderült, nincs semmiféle csillagozás és feltétel, valóban ezt kapom - mondta Péter, az oldal egyik előfizetője.

A MediaCity kiadóvállalat által tavaly indított laptapir.hu új üzleti modellt vezetett be Magyarországon. A Netflix és a HBO GO nemzetközi streaming tartalomszolgáltatók ajánlatához hasonlóan egyetlen havidíj ellenében ad hozzáférést hazai sajtótermékekhez. Nagyjából egy lap áráért az összes partner újságjai elérhetők. már harminc kiadó közel 100 kiadványa tartozik ide. A tervek szerint folyamatosan tovább nő ez a szám, havonta új kiadók csatlakozásával. Már most széles a tematika: olvashatóak motoros, (Motorrevü), autós (Auto Bild, Az autó), ismeretterjesztő (BBC History, IPM, GEO, IPM Pszichológia), női (GLAMOUR, Blikk Nők, Kiskegyed, Családi lap) magazinok, szaklapok (CHIP, Digitális Fotó, Top Agrar), számos tévéműsor újság, lakberendezési, gasztro, történelmi és gyerekeknek szóló kiadványok.

Előfizetőként kockázat sincs benne: az előfizetés bármikor lemondható és újraindítható mindenféle kötelezettség nélkül.

Archívum, keresés, könyvjelző funkciók

Aki előfizetést vásárol, az aktuális lapszámok mellett évekre visszamenőleg kereshet cikkek, témák után, sőt a kulcsszavas kereső a Laptapír összes kiadványából összegyűjti a találatokat lapokra bontva. A korábbi lapszámokat is megtalálja, sokszor évekre visszamenően. Hasznos funkció még a könyvjelző, amivel az olvasnivaló megjelölhető. Bármelyik kiadványban is található, később egy gombnyomással elérhető.

Aki kedvenc print újságját ebben a formában olvassa, nem kell az esetleges késedelmes postai kézbesítés miatt bosszankodnia, se az árusítóhelyet felkeresnie. Az oldalra fellépve mindig megtalálja a legfrissebb lapszámot. Aki nem szeretne roamingolni vagy a mobilnet keret terhére letölteni, az okos telefonon és tableten applikációval offline is olvashat.

Az egész család használhatja, egyszerre is!

A laptapiron egyetlen előfizetéssel 5 eszközön lehet párhuzamosan olvasni az asztali géptől a laptopon és táblagépen át az okos telefonig. Ha egy családból a férjet a tudományos-ismeretterjesztő, a feleséget a receptes vagy női, a gyerekeket pedig az autós-motoros magazinok érdeklik, akkor havi 1490 forintért az összes elérhető. Sőt, utazás alatt az aktuális lapszám olvasható, a megjelenésről emailben értesítést küld a rendszer.

Az előfizetés egységesen egy hónapra szól, ami automatikusan megújul vagy lemondható. A megrendelőknek tehát a nyomtatásban megjelenő lapokkal ellentétben nem kell negyed-, fél- vagy egy évre előre kifizetniük az előfizetés árát. A laptapir keresztolvasókat is hoz, azaz más kiadványok olvasótáborát is növeli. "A Digitális Fotó Magazin miatt fizettem elő a laptapirra, de azt vettem észre, hogy elkezdtem ismeretterjesztő és receptes magazinokat is olvasni" - osztotta meg tapasztalatait Éva.

Cégek is előfizethetnek

Közösségi terekben is lehetőség van a laptapir használatára korlátlan számú felhasználó számára ingyenesen, amennyiben a fenntartó cég havi csekély átalánydíjat fizet. Így megoldható az ügyfelek jobb, kényelmesebb kiszolgálására, különösen magánkórházak, rendelők, hotelek, kávéházak, bankok, könyvtárak számára az adott helyen. Az újságolvasás így ingyenes, környezetbarát és higiénikus.

Kapcsolat: Kukucska Ferenc | terjesztési vezető
MediaCity Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti utca 5. | www.mediacity.hu
[email protected] | +36-1-445-1071 | +36-30-373-0933

A laptapir.hu főoldalán ki is próbálhatjuk az olvasási élmény minőségét, egy ingyenesen, előfizetés nélkül is letölthető lapszámon.

A lapolvasó pdf alapokon működik. Ha még nem próbálta ki, itt tudja megtenni.

Átutalással is lehet fizetni, nem csak bankkártyával. Ha nem előfizető, akkor a fiókjában az Előfizetés aktiválásra kattintva választhat ismételt bankkártyás és átutalásos előfizetés között.

Laptapir előfizetést ajándékba is vásárolhat!

Szólj hozzá!

Kipróbáltuk a Wiliót Ön helyett: új kazán beszerelése szinte azonnal

2021.06.09 13:39:00

Kipróbáltuk a Wiliót Ön helyett: új kazán beszerelése szinte azonnal

Még a COVID-19 sem akadályozza meg a szakembereket, hogy a wilio.hu segítségével dolgozzanak. Az alkalmazás több ezer szakember szolgáltatásait kínálja a megbízóknak Magyarország területén. Ezúttal egyik olvasónk, Károly tesztelte, hogyan működik a kazán beszerelése az új házba.

Gyakorlati megoldás

Az óbudai Károly számára a Wilio praktikus, de egyben szükséges megoldás volt. Az ismerősétől két szakember elérhetőségét is megkapta. „Az elsőnek nem volt ideje, a másodikat pedig nem tudtam elérni“ - mondja Károly. Az interneten rátalált a Wilióra, és úgy döntött, hogy kipróbálja ezt az alkalmazást.

„Megtudtam, hogy több száz szakember közül választhatok, akik képesek beszerelni a kazánt a házamba. Meghatároztam, hova szeretném beszereltetni, és azt is megadtam, hogy milyen típusú munkára van szükségem, tehát az új kazán telepítésére.“ - magyarázza Károly, aki előtte regisztrált a Wilio felületére, hogy árajánlatokat kaphasson a szolgáltatóktól.

Kipróbáltuk a Wiliót Ön helyett: új kazán beszerelése szinte azonnal

Szinte azonnali válasz

„Különösen meglepett, hogy mennyire átgondolt, és minden részletre odafigyelő az oldal. Megadtam a ház területét, meghatároztam, hogy mikor kell a szolgáltatás, mikor állok a szolgáltató rendelkezésére, de azt is, hogy számomra a csúcsminőség a legfontosabb. A választ néhány perc múlva meg is kaptam“ - teszi hozzá Károly.

Nagyon gyorsan négy ajánlatot is kapott, amelyek közül két szakembert választott ki az elégedett megbízók véleménye alapján. „Felvettem velük a kapcsolatot, és 15 perc elteltével kiválasztottam az egyiket. Minden kérdésre egyértelmű választ adott, és olyan időpontot választott, ami számomra is megfelelt“ - magyarázza Károly.

Pozitív értékelés

Maga az új kazán telepítése zökkenőmentesen és a higiéniai intézkedésnek megfelelően zajlott. „A szakember a megegyezett időben érkezett. A kazánt viszonylag gyorsan beszerelte. Az ár pontosan annyi volt, mint amennyiben előre megegyeztünk, és pár száz forinttal alacsonyabb, mint amire eredetileg számítottam. Kellemes élmény volt, biztosan igénybe veszem még a Wilio szolgáltatásait. A szakembert pedig pozitívan értékelem“ - teszi hozzá Károly.

A Wilio alkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play és az App Store segítségével, vagy látogasson el a www.wilio.hu webhelyre.

A Wilio számokban kifejezve:

Több ezer hitelesített szolgáltató

Több mint 50 ezer megadott projekt

9,6 a 10-ből a szolgáltatók átlagos értékelése

Szólj hozzá!

Személyi kölcsönt vennél fel? Gondoltál már erre a nyerő trükkre?

2021.06.08 14:21:00

Személyi kölcsönt vennél fel? Gondoltál már erre a nyerő trükkre?

Egyre többen választanak körültekintően a banki ajánlatok közül, összehasonlítva az egyes hitelek pontos feltételeit. De vajon milyen költségtípusról feledkeznek meg nagyon sokan? Te tudtad például, hogy nem kizárólag a törlesztőrészlettől függ az ajánlat minősége? Most utánajártunk, mire kell még odafigyelned ahhoz, hogy valóban a legokosabb döntést hozd meg!

Több százezer (vagy nagyobb összeg esetén, akár több millió!) forint múlhat azon, hogy milyen feltételeket írunk alá a személyi kölcsön szerződés megkötésekor. A Bankmonitor hitelkalkulátor segítségével minden egyedi élethelyzetben könnyedén meghatározható, hogy mely bankok kínálják számunkra a legjobb ajánlatokat. Egy átlagosnak számító hitelfelvevő 1,5 millió forintos hitelösszegért folyamodik, a hitel futamideje pedig 7 év. Az alábbi táblázat megmutatja, hogy jelen pillanatban hol, milyen kondíciókra lehet számítani. (Mindegyik banktól csak a legjobb ajánlat szerepel a listán.)

Személyi kölcsönt vennél fel? Gondoltál már erre a nyerő trükkre?

Látható, hogy az egyes ajánlatok között jelentős eltérések mutatkoznak. A teljes hiteldíj-mutató (THM) 7,28%-tól egészen 12,26%-ig terjed a 10 legkedvezőbb esetben. Emiatt a törlesztőrészletek között is nagy különbségek vannak: a legolcsóbb hitel havi 22 700 forintba kerülne, a 10. helyen álló pedig már havi 25 900 forintba. A teljes futamidő során ez a különbség összesen 200 000 forint differenciát jelent!

Milyen költségről feledkezhetnek meg sokan?

Elterjedt módszer, hogy a hitelfelvevő csak a számlavezető bankjához sétál be, és ott veszi fel a hitelt. Ez a döntés sajnos sok pénzbe kerülhet, hiszen kicsi az esélye, hogy így pont az elérhető legkedvezőbb ajánlatot fogja megkapni. Jó hír, hogy egyre többen vannak azok, akik pénzügyi döntéshozatal előtt objektív szempontok szerint is összehasonlítják a piaci kínálat egyes elemeit. Azonban köztük is lehetnek olyanok, akik megfeledkeznek egy nagyon fontos költségtípusról: a hitelfelvételhez szükséges bankszámla díjairól! A bankszámlaköltségek között szintén óriási különbségek vannak a bankok között, és ezt mindenképpen érdemes szem előtt tartani.

Ezt jól szemlélteti a második táblázat: itt az látható, hogy a fentivel azonos élethelyzetben miként befolyásolja az egyes bankok sorrendjét a fizetendő bankszámlaköltség. A havi törlesztőn felül tehát most már figyelembe vesszük az összes olyan költséget is, ami a bankszámla használatához kapcsolódik: számlavezetési díj, tranzakciók díjai, kártyahasználati díjak stb. A Bankmonitor bankszámla-kalkulátora az első 2 évben felmerülő költségeket listázza, így a havi bankszámlaköltség az ott feltüntetett összes költség 1/24 részét jelenti.

Személyi kölcsönt vennél fel? Gondoltál már erre a nyerő trükkre?

Ezzel a kiegészítéssel már lényeges változások történnek a bankok sorrendjében. Az UniCredit Bank megőrizte első helyét, hiszen a legkedvezőbb törlesztőrészlet mellé teljesen ingyenes bankszámlát is tudnak biztosítani. A CIB Bank a második helyre lépett elő a korábbi negyedik helyről, ami ugyancsak a teljesen ingyenes bankszámlájuknak köszönhető. Javított a helyezésén a Raiffeisen Bank is: bár a törlesztőrészlet alapján csak a 7. helyet szerezte meg, az alacsony költségű bankszámla ellensúlyozza ezt, így összességében hármat léphettek előre.

Milyen további szempontokra kell odafigyelni a személyi hitel kiválasztásakor?

Fontos tehát, hogy a törlesztőrészlet mellett az egyéb banki költségekről se feledkezzünk meg, hiszen a példánkban szereplő hitel 7 éves futamideje alatt erre is jelentős pénzt költhetünk. Ugyanakkor tartsuk szem előtt, hogy a bankszámlaköltségek az idő múlásával változhatnak: például lejárnak az akciós feltételek, vagy a bank egyszerűen árat emel némelyik szolgáltatása esetében. Az is előfordulhat, hogy az élethelyzetünk változása miatt automatikusan másik számlába kerülünk át. Elképzelhető továbbá, hogy a hitelek kondíciói is változnak az évek során, például akkor, ha az első évben kedvezőbb kamattal számolnak, mint az azt követő időszakban. A körültekintő döntéshozatalhoz ezeket a szempontokat sem szabad elfelejteni.

Összefoglalás

Láthattuk, hogy a bankszámlaköltségek figyelembevételével egészen más sorrend alakult ki a bankok ajánlatai között, mint pusztán a törlesztőrészletek alapján. Az átlagos számlahasználati költségre tehát nagyon ügyelni kell, mert észrevétlenül leronthatják (vagy akár feljavíthatják) az általunk választott szolgáltatáscsomagot. Ha a kiválasztott bank esetleg egyáltalán nem vár el a hitelfelvétel mellé helyben vezetett bankszámlát, akkor pedig érdemes a teljesen ingyenes bankszámlák közül válogatni, hiszen ez az apró trükk is jelentős nyereséget okozhat az évek során!

Hitelfelvétel előtt használd a Bankmonitor kalkulátorát, és nézd meg, milyen feltételeket kaphatnál az egyes bankoktól!


Szólj hozzá!

Rákaptak a magyarok a gyorskereskedelemre

2021.06.08 14:21:00

Rákaptak a magyarok a gyorskereskedelemre

Sör, banán és kóla a slágertermék

Reggel a kakaós csigára esküszünk, este pedig a hideg sör fogy legjobban, legalább is, ha azonnali házhoz szállításról van szó. Egyre többen kihasználjuk a gyors - akár 30 percen belüli - kiszállítás lehetőségeit akkor is, ha nem ételre, hanem éppen élelmiszerre vagy háztartási cikkre van szükségünk. Online gyorskereskedelmi körképet készített az ország piacvezető házhozszállítási szereplője, amiből többek között az is kiderül, hogy volt, aki az elmúlt fél évben minden nap online végezte a bevásárlását. Berobbant hazánkba a gyorskereskedelem, a magyarok pedig ezt egyre jobban élvezik.

A NetPincér mára túlnőtt az étel házhoz szállítási piacon és elhozta a vásárlás új generációját, a gyorskereskedelmet Magyarországra, aminek köszönhetően akár 30 percen belül házhoz rendelhetjük az élelmiszereket és háztartási cikkeket. Márciusban egy reprezentatív kutatás keretében járt utána a vállalat elsősorban Budapestre fókuszálva annak, hogy hol és hogyan szeretünk bevásárolni, illetve a saját, országszerte több mint másfél millió fogyasztó által használt rendszerén keresztül érkező rendelések alapján is megvizsgálták a fogyasztók szokásait.

Rákaptak a magyarok a gyorskereskedelemre

Hipermarket a kedvenc, de már dobogós az online bevásárlás is

A kutatásból többek között kiderült, hogy tízből hét válaszadó legszívesebben hipermarketben vásárol, második helyen állnak a kisebb élelmiszerboltok, a harmadik kedvenc pedig ma már az online bevásárlás. Az online vásárlás szerelmesei azért választják szívesebben a vásárlásnak ezt a módját, mert így nem kell megküzdeniük a tömeggel, kényelmesen tudnak fizetni, és széleskörű a termékkínálat is. Összességében elmondható, hogy az online bevásárlás egyre népszerűbb, a kutatás alapján is kiderült, hogy 10 válaszadóból 9 már próbálta, és a már említett előnyök mellett a járványügyi helyzettől függetlenül a két legfontosabb pozitívum számukra az, hogy ez a szolgáltatás olyankor is gyorsan elérhető, amikor nincs idejük személyesen bevásárolni, másrészt pedig az online rendeléssel megspórolhatják maguknak a cipekedést is.

Kereskedelmi forradalmat indíthat el a gyorskereskedelem

„Hiszünk abban, hogy a gyorskereskedelem a kiszállítás jövője. A NetPincér 5000 éttermi partnere mellett ma már több, mint 300 partnerüzletünkből kérhetnek megrendelőink házhoz szállítást akár 30 percen belül, legyen szó élelmiszerről, háztartási eszközökről, virágról, állateledelről vagy éppen táplálékkiegészítőről. A szolgáltatás pedig vidéken is egyre nagyobb léptekkel fejlődik: számos budapesti partnerünk mellett ma már az üzletek csaknem fele a fővároson kívül érhető el, de folyamatosan várjuk a kisebb-nagyobb boltok és üzletek jelentkezését most is” – mondta el Blaumann Debóra, a NetPincér marketingigazgatója, akitől azt is megtudtuk, hogy a legtöbb vidéki üzlet eddig Debrecenben, Szegeden és Pécsett csatlakozott. A partnerek között pedig olyan hálózatok is megtalálhatók, mint a Borháló, a COOP, a Norbi Update, az OMV Shop és az OMV kutakon működő Spar Express-ek, valamint az - egyelőre csak Pécsett, de hamarosan országosan több ponton is csatlakozó - Penny Market.

Minden napra egy rendelés

A gyorskereskedelem itthon is egyre népszerűbb, ez megfigyelhető abban is, hogy a NetPincér több mint másfél milliós megrendelői bázisa napról napra egyre szívesebben veszi igénybe az üzletek funkciót az oldalon. A legelkötelezettebb megrendelő például 180-szor kért házhoz szállítást az elmúlt fél évben a felületen elérhető üzletekből, ami azt jelenti, hogy szinte minden nap leadott egy rendelést. Az átlagos kosárérték az elmúlt időszakban 4200 Forint volt, de akadt olyan is, aki egy alkalommal 158.000 Forintot is elköltött a NetPincér egyik partnerüzletében. Az ő kosarába márkás italok kerültek.

Leginkább este és hétvégén szeretünk az üzletekből rendelni

Jellemző egyébként, hogy a rendelések száma a hét második felében nő meg igazán, ha gyorskereskedelemről van szó. A napszakot tekintve általában az esti órák a legerősebbek, a kijárási korlátozások hónapjaiban pedig ez hatványozódott. Míg november előtt a megrendeléseknek körülbelül egyötöde érkezett este 8 és 11 között, addig november közepétől az összes megrendelés több, mint egyharmada koncentrálódott erre az időintervallumra.

Decemberben robbant be Magyarországra a NetPincér market, a NetPincér saját csak online elérhető üzlethálózata, ahol akkor is elintézhetjük a bevásárlást, amikor a legtöbb üzlet zárva tart, például késő este, karácsonykor, húsvétkor, március 15-én, vagy akár szilveszterkor is. Ezt pedig előszeretettel ki is használják a fogyasztók, az év utolsó napján például két és félszeresére nőtt a rendelések száma. A NetPincér reprezentatív kutatásából az is kiderült, hogy az online bevásárlás terén a NetPincér market már most, pár hónap leforgása alatt a harmadik legismertebb szolgáltatás lett itthon, melyet csak a két legnagyobb és legrégebben működő áruházlánc előzött meg.

Reggelire kakaós csiga, ebédre kóla és banán

A NetPincér market mindennapi rendelései terén a szénsavas üdítők viszik a prímet, mellyel csak a sörrendelések száma vetekedhet. Harmadik helyen áll a banán, negyedik az ásványvíz, ötödik a császárzsemle, a hatodik legnépszerűbb termék pedig a tej. Napszakok alapján vizsgálva reggel az örök klasszikus, a kakaós csiga a kedvenc, de jól fogy a sajtos stangli és a jolly joker szendvics alap, a már említett császárzsemle is. Ebédidőben meglepő módon a kóla-és banánrendelések ugranak meg a NetPincér marketben, az esti lazításhoz pedig úgy tűnik, jól jön a sör.

Új központokat nyit a NetPincér market

A NetPincér market decemberben három budapesti központtal indult, azóta pedig folyamatosan növelik az elérhető termékek körét, illetve bővítik a kiszállítási területet is. Az elmúlt 5 hónapban csaknem kétharmadával nőtt a NetPincér market szortimentje. Most pedig új mérföldkőhöz érkezett az üzlethálózat: májusban elindult a negyedik, kőbányai központ, és a következő hetekben várhatóan startol az óbudai és pesterzsébeti NetPincér market is, a debreceni NetPincér market pedig a nyár folyamán indulhat. Innen pedig nincs megállás, hiszen ahogyan a fogyasztók visszajelzései is mutatják, egyre növekvő az igény arra, hogy mindent, amire csak rövid időn belül szükségük lehet, akár 30 perc alatt házhoz tudjanak rendelni.

Szólj hozzá!

Amikor te is könnyen tehetsz a klímaváltozás ellen

2021.06.07 15:52:00

Amikor te is könnyen tehetsz a klímaváltozás ellen

A klímaváltozást és általában a környezet károsodását alapvetően arra a pszichológiai tényre lehet visszavezetni, hogy az ember lényegesen jobban tudja felmérni a tetteinek azokat a következményeit, amelyekkel azonnal, helyben szembesül, mint amelyekkel időben eltolva, esetleg csupán a hírekben találkozik. Nagyon kevés olyan elvetemült ember van, aki tudatosan és szándékosan károsítaná a környezetét, szántana végig bulldózerrel egy természetvédelmi területen. Többségünk csak égve hagyja a lámpát, szeretne rendelni valamit az internetről, megörül egy akciós ruhának, nem olvassa el a mogyorókrémen az apróbetűnél a pálmaolajat, vagy képtelen ellenállni egy szuperolcsó repülőjegynek, ha nyaralást tervez.

A klímaváltozás problematikája leginkább azért oldható meg nehezen, mert hiába tudjuk az összefüggést a fogyasztásunk és a trópusi viharokról érkező hírek, a nyaralási emlékeink és az elsivatagosodó termőtalaj között, nem érezzük, nem ismerjük fel kellő mélységében. Ma már a környezetvédők, a pszichológusok és a változás iránt elkötelezett cégek is felismerték, hogy előrelépést csak a tudatosság erősítésével és nem utolsó sorban egyszerű, kézenfekvő megoldások kialakításával lehet elérni. Olyan lehetőségeket kell kínálni az egyre növekvő tudatos fogyasztói rétegnek, amelyekkel azonnal tehetnek valami fontosat a globális probléma enyhítésére. Mindezt közösen, a kormányoknak, a gazdaság szereplőinek és a magánembereknek együtt kell tenniük, fellépniük az éghajlatváltozás ellen.

Ilyen kézenfekvő, egyszerű, de nagy hatású megoldás a Shell Hungary által május elején bevezetett Karbonsemlegesítési Szolgáltatás. Ennek lényege, hogy a cég töltőállomásain tankolók minden liter üzemanyaghoz 6 forintértékben megvásárolhatják a Karbonsemlegesítési Szolgáltatást, amely hozzájárul ahhoz, hogy a tankolásuk környezetterhelését ellensúlyozzák. A befolyt összeget a Shell világszerte futó környezet- és természetvédelmi programokra, a szén-dioxid légköri mennyiségét csökkentő, a gázt elnyelő, megkötő területek védelmére és kialakítására fordítja. A Shell jelenleg már a világ számos pontján támogat ilyen tevékenységet, így Észak- és Dél Amerikában, Afrikában és főleg Ázsiában védelmezi a meglévő környezetet, például mocsarakat, legelőket és erdőket, valamint aktívan alakít ki újakat – például fák telepítésével.

A Perutól Indonéziáig terjedő globális programot Természetalapú Megoldásoknak (Nature-Based Solutions) hívják és a célja az üvegházgázokat megkötő területek megtartása és újabbak kialakítása. Ennek érdekében és a program finanszírozásának támogatására született meg a Karbonsemlegesítési Szolgáltatás, amely nem csupán donációt jelent, hanem egy, a tudatosságot erősítő, a közös fellépést lehetővé tévő programot is. Olyan kezdeményezés ez, amelyben a fogyasztó nem csupán passzív szereplő, hanem aktív, döntési helyzetben lévő, az együttműködésre meghívott ügyfél is. Mindez jól szolgálja azt az elvet, amely szerint a klímaváltozás nem állítható meg a fogyasztók aktív bevonása nélkül.

Nem véletlen, hogy a már 16 országban elindított szolgáltatás nagyon gyorsan népszerűvé vált. A többek között Kanadában, Németországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban működő programra kifejezetten fogékonynak bizonyultak a töltőállomások vásárlói. A szolgáltatás pozitív fogadtatását jelzi, hogy a program segítségével a Shell vásárlói eddig több, mint 4 millió tonnányi üvegházhatású gázt semlegesítettek, amely 8 millió fa által tárolt mennyiségnek felel meg. Ez a teljes éves magyarországi üzemanyagértékesítés üvegház-gáz kibocsátásának hozzávetőleg a 15 százaléka.

Magyarország az első olyan ország Közép-Kelet Európában, ahol a szolgáltatást teljes egészében elérhetővé teszi a Shell – tehát vállalati és egyéni vásárlóknak egyaránt. Míg az egyéni ügyfelek számára 6 forintba kerül a szolgáltatás, a céges tankolók 4,5 forint + áfát fizetnek. Fontos leszögezni, hogy a Karbonsemlegesítési Szolgáltatás megvásárlása nem kötelező, tehát nem arról van szó, hogy drágul az üzemanyag. A döntés minden esetben a vásárlóé, ő határoz arról, hogy vállal-e egy 40 literes tankolásnál 240 forintot az, hogy a járműve karbonkibocsátását ellensúlyozza.

A Shell Magyarországon mindezek mellett is számos lépést tett már meg a vállalat ambíciózus céljának eléréséért, amely szerint 2050-re nettó zéró karbonkibocsátásúvá válik a cég igazodva a változó társadalmi igényekhez. Nagyban támogatják az elektromobilitás terjedését az elektromos töltőkészülékek töltőállomásokra telepítésével, mind nagyobb arányban állnak át a létesítményeik megújuló energiával történő működtetésére és karbonsemleges kenőanyagokat kínálnak vásárlóiknak.

Szólj hozzá!

Több millió forintot lehet most nyerni egy okos hitelkiváltással!

2021.06.01 14:04:00

Több millió forintot lehet most nyerni egy okos hitelkiváltással!

Rekord alacsony szinten vannak most a lakáshitel kamatok, a jelek pedig afelé mutatnak, hogy innen már felfelé vezet az út. Ez egyfelől remek hír azoknak, akik éppen most vennének fel lakáshitelt, de azoknak is érdemes lehet lépniük, akiknek van már drágább hitelük, ugyanis akár le is cserélhetik azt kedvezőbbre. A Bankmonitor szakértői egy példán keresztül mutatják meg az ezzel elérhető pénzügyi előnyt.

Sokszor írtunk már arról, hogy nagyon olcsók jelenleg a lakáshitelek, ami remek lehetőség azoknak, akik kölcsön segítségével tudják csak megvásárolni a kiválasztott ingatlant. Hogy milyen különleges helyzet állt most elő, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy olcsóbban juthatunk hitelhez, mint a magyar állam. Persze a mezei lakáshitelest ennél jobban izgatja, hogy adott hitelösszeg után vajon mennyit kell havonta visszafizetnie, hiszen a családi kasszát ez érinti közvetlenül.

A Bankmonitor lakáshitel kalkulátor számításai alapján látható, hogy egy 20 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű hitel esetében 1 éves kamatperiódusnál 113 ezer Ft lenne a legalacsonyabb törlesztő, míg 5 és 10 éves kamatperiódus választásakor 105 ezer Ft-ot, illetve 111 ezer Ft-ot kellene fizetnie az adósnak. A kamatkockázat szempontjából legbiztonságosabb, végig fix kamatú kölcsönnél 124 ezer Ft volna ugyanez, vagyis a biztonságért “kamatfelárat” kell fizetnünk. (A kamatperiódus az az időszak, ami alatt a bank egyoldalúan nem módosíthat a hitel kamatszintjén, vagyis a havi törlesztő sem módosulhat. Ezért van az, hogy kamatkockázat szempontjából a végig fix hitelek a legbiztonságosabbak.)

Több millió forintot lehet most nyerni egy okos hitelkiváltással!

Mielőtt rohannál a bankodba a táblázatban szereplő kamatot követelve, tudnod kell, hogy a pénzintézetek bizony nagyon különböző árakon kínálják a hiteleiket, mi pedig a hitelkalkulátor szerint legkedvezőbb ajánlatot mutatjuk, vagyis azt, amit minden potenciális hitelfelvevőnek érdemes megcéloznia.

Az, hogy éppen melyik bank lesz a legolcsóbb számodra, egyáltalán nem egyértelmű, hiszen vannak bankok, amelyek a magasabb jövedelműeknek komoly kedvezményeket adnak, de számít a felvenni kívánt hitelösszeg nagysága és a fedezetként bevont ingatlan értéke is. (Éppen ezért kell több adatot is megadni a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorában, hogy valóban olyan havi törlesztőt mutathasson a program, amit nagy valószínűséggel meg is kaphatsz majd.

Mit tehetnek azok, akiknek már van lakáshitelük?

Az, hogy a kamatok, ezzel együtt pedig a havi törlesztők jelentősen csökkentek az elmúlt pár évben jó hír azoknak, akik most vennének fel lakáshitelt, de vajon mit tehetnek azok, akik már benne vannak egy drágább kölcsönben, most pedig azt látják, hogy annál olcsóbb ajánlat is van a piacon?

Számukra tudunk jobb megoldást a bosszankodásnál, ám előtte érdemes kicsit számolgatniuk. A meglévő hitel ugyanis lecserélhető, aminek több fontos előnye is lehet, ezek ráadásul akár kombinálhatók is:

  • Vagy kevesebbet fizetünk havi szinten ugyanazért a hitelért, mint most (tehát marad a kamatperiódus).

  • De akár válthatunk egy kamatkockázat szempontjából kiszámíthatóbb hitelre is (hosszabb kamatperiódussal), miközben a fizetnivalónk is csökkenhet némileg.

Dönthetünk például úgy, hogy a meglévő 5 éves kamatperiódusú kölcsönünket egy 10 évesre cseréljük. A fenti táblázat alapján már ezzel is spórolhatunk valamennyit, miközben a kamatkockázatot is csökkenjük, hiszen az új hitel felvételét követően 10 évig már biztosan nem emelkedhet a kamat és a havi törlesztő.

Több millió forintot lehet most nyerni egy okos hitelkiváltással!

A meglévő hitel lecserélését nevezik egyébként “hitelkiváltásnak”. A hitelkiváltásnak vannak azonban költségei, ezek két nagyobb tételből állhatnak. Az egyik a meglévő kölcsön idő előtti visszafizetésének plusz költsége, ami a fennálló tartozás 1-2%-a lehet, vagyis 10 millió Ft-nál 100-200 ezer Ft-ról beszélhetünk. Ezen túl az új hitel felvétele is kiadással jár, hiszen ismét lesz értékbecslés, földhivatali ügyintézés és közjegyzői munka, ezek pedig egy 10 millió Ft-os hitelnél 150-200 ezer Ft-ba is kerülhetnek. Jó hír ugyanakkor, hogy a bankok akció keretében előszeretettel visszatérítik az induló költségek egy részét, ami jelentős megtakarítást jelenthet.

Amikor azt vizsgáljuk, hogy mennyire éri meg egy hitelkiváltás, akkor természetesen óriási jelentősége van a meglévő hitel kamatszintjének is. Mi a táblázatunkban a 2018-ban elérhető legolcsóbb hitel lecseréléséből indultunk ki, ám ha drágább kölcsönöd van, akkor az elérhető pénzügyi előny ennél csak nagyobb lehet!

A fenti táblázatban úgy kalkuláltunk, hogy az adós 2018. májusban a lehető legkedvezőbb lakáshitelt vette fel, amit 3 évig rendben törlesztett, majd a jelenleg fennálló tőketartozás erejéig vesz fel most újabb hitelt, mégpedig a lehető legkedvezőbbet. Mivel tudjuk, hogy senki nem szereti a szükségesnél tovább húzni az adósságát, az új hitelnél a futamidőből lecsíptünk 3 évet, így az új kölcsön az eredetivel azonos időpontban jár le.

Látható, hogy az általunk vizsgált esetekben a havi törlesztő minden esetben csökken, a teljes visszafizetés pedig alacsonyabb, amibe természetesen a korábbi hitelre már kifizetett törlesztők összegét is beleszámítottuk. Így összegében elmondható, hogy az általunk példaként vett kiváltással a teljes visszafizetés 1,9-2,6 millió forinttal faragható le, ami a hitelkiváltás költségeivel együtt is előnyös lehet. Ha pedig a meglévő hiteled kamata magasabb, akkor az előny még nagyobb lehet.

Bankmonitor tipp:

  • Ha tudni szeretnéd, hogy a meglévő hiteled kiváltása mennyire érné meg neked, akkor a Bankmonitor hitelkiváltás kalkulátorral ezt gyorsan kiszámolhatod: — Bankmonitor hitelkiváltás kalkulátor

  • Ha pedig a számodra elérhető aktuális lakáshitel kamatokra vagy kíváncsi, akkor a Bankmonitor hitelkalkulátor lesz a tökéletes célszerszám: — Bankmonitor lakáshitel kalkulátor

Szólj hozzá!

Minden nap számít, és egyre inkább számítani fog

2021.05.26 18:14:00

Minden nap számít, és egyre inkább számítani fog

Ha minden megváltozik körülötted, a legjobb, ha az élére állsz

Napjainkból visszanézve a múlt meglehetősen állandónak tűnik, még akkor is, ha tudjuk, hogy persze akkor is változtak a dolgok, csak utólag látszik minden lezártnak. Mégis, a jövőből visszanézve valószínűleg egy szót fognak mondani a mostani éveinkre: átmenet. Ha valami jellemzi ezt a kort, az az átmenet, a nagy változások, de még nem befejezett, kiforrott folyamatok kora. Az útkeresés kora.

Erre számos példát lehetne hozni, de az egyik legnagyobb horderejű változás, amely történelmi távlatban is jelentős lesz, az energiafelhasználásunk átalakulása. A teljes energiafogyasztásunk egészen hihetetlen számokkal jellemezhető, de ennek egyik jelentős és szembetűnő szelete, a mobilitás sem kicsi. A helyváltoztatásra, történjen az elektromos rollerrel, hagyományos, hibrid vagy elektromos autókkal, vonatokkal, repülőkkel vagy hajóval, szóval erre az egész ide-oda nyüzsgésre döbbenetes mennyiségű energiát használ el az emberiség minden egyes órában.

Egyszerre mindent (is)

Már a fenti felsorolásból is látszik, hogy ennek az energiaellátásnak a napi biztosítása nagyon összetett feladathalmaz. Az energiaszektor cégeinek, amelyeknek sokáig egyetlen termékpályát kellett nagyon jól tudniuk, alaposan fel is adja ez a leckét. Igazságtalan lenne túlzottan leegyszerűsíteni az olajipart, de mai szemmel még a kőolaj felhozása, finomítása és üzemanyagként való értékesítése is jóval egyszerűbb feladatsort jelent, mint amire ma az energiaszektor vállalatai ma vállalkoznak.

A Shell Hungary beleállt a kihívásba és mindamellett, hogy mozaik szolgáltatásával egyszerre szolgálja ki a hagyományos és az elektromos autókat, megújuló energiával üzemelteti töltőállomásainak jelentős részét, és folyamatosan törekszik arra, hogy egyre több termékének karbonsemlegességét is biztosítsa. Sőt, néhány hete a fogyasztókat is bevonja a folyamatba, akik tankolásaik széndioxid-kibocsátását egy egyszerű, de hatásos lépéssel ellensúlyozhatják.

A Shell – szembesülve azzal, hogy a világ gyakorlatilag kicserélődik napjainkban – fejest ugrott a változásba és a rendkívül eltérő igényű fogyasztóknak nyújtott mozaikszolgáltatásba. Ez a folyamat ráadásul nem csupán arról szól, hogy a mobilitás napjainkban világszerte számos különböző átalakuláson megy át. Az idei évben a Shell nyilvánosságra hozta frissített üzleti stratégiáját, amely a Powering Progress nevet viseli. Ebben a cég rögzíti, hogy biztosítani szeretné a változó világ energiaszükségleteit. A hangsúly a változáson és az összetett feladatrendszeren van. Arról van szó, hogy a vállalatnak egyszerre kell biztosítania a töltőállomásokon benzint, gázolajat, elektromos autók számára töltőt, karbonsemleges kenőanyagokat, kávét, szendvicset és süteményt, vásárlást.

Minden nap számít, és egyre inkább számítani fog

Ellensúlyozni a mindennapokban

A Shell célja ugyanis az, hogy a márkához ragaszkodó vásárlóinak milliói számára biztosítsa lehetőséget a dekarbonizációra, vagyis szénlábnyomuk csökkentésére, legyen szó nagyvállalati ügyfeleinkről vagy akár egyéni vásárlóinkról.

A Shell által megfogalmazott stratégia szerint igazodva a változó társadalmi igényekhez a társaság 2050-re zéró karbonkibocsátású vállalattá válik, vagyis a tevékenysége során kibocsátott összes szén-dioxidot ellensúlyozza a kibocsátást mérséklő, a szén-dioxidot megkötő tevékenységekkel. Mindez csak akkor lehetséges, ha a széndioxid-kibocsátást csökkentik, ahol csak lehet, ahol pedig az elkerülhetetlen, ott az ellensúlyozás lép előtérbe.

Amilyen komplex az a szolgáltatáshalmaz, amit a fogyasztók egy energiacégtől elvárnak, olyan összetett az az eszközrendszer is, amit a Shell megtesz azért, hogy a 2050-ig elérendő zéró karbonkibocsátást szolgálja. A cég Magyarországon már eddig is számos, az elektromos autók töltésére szolgáló készüléket telepített több helyszínen – így például a töltőállomásokon vagy a cég székháza előtti téren is. Maguk a hazai töltőállomások is egyre kevésbé terhelik a környezetet: energiaigényüket egyre nagyobb mértékben tiszta, vagyis megújuló forrásból származó áramból biztosítja a cég.

Mindenkire szükség van

A Shell, azon túl, hogy az elektromos töltés lehetőségét folyamatosan bővíti, egyre több, egyelőre külföldi töltőállomáson biztosítja a tankolóknak a hidrogén, az LNG és a megújuló természetes földgázt is. Nem maradhatnak ki a sorból a termékek sem, amelyek környezetterhelését szintén csökkenteni kell a célok eléréséhez. A Shell termékeinek nettó karbonlábnyomát 2050-ig nagyjából 65 százalékkal, és már 2035-ig megközelítőleg 30 százalékkal szándékozik csökkenteni.

Ahhoz, hogy a 2050-ig kitűzött nettó zéró karbonkibocsátást elérje a Shell, a fogyasztókat is be kell vonnia. Már elérhető a Shell Karbonsemlegesítési Szolgáltatása a cég hazai töltőállomásain is, amelynek keretében a fogyasztók literenként 6 forinttal járulhatnak hozzá a tankolás karbonkibocsátásának ellensúlyozásához.

Ebből a pénzből a Shell a Természetalapú Megoldások elnevezésű rendszere keretében olyan, a klímaváltozást fékező, a természetes zöld felületeket támogató projekteket finanszíroz, amelyek alkalmasak arra, hogy a légköri széndioxidot elnyeljék.

Szólj hozzá!

Három grafikon a közelgő nyugdíjkatasztrófáról: te már felkészültél?

2021.05.20 12:52:00

A magyar nyugdíjrendszer jövője nagyban függ a demográfiai folyamatoktól. Minden jel arra mutat, hogy van miért aggódnunk: az aktívak és az eltartottak aránya egyre inkább rosszabbodik.

Szólj hozzá!

Megér neked 6 forintot a karbonsemlegesség?

2021.05.19 15:33:00

A legszebb, amikor az energiaszektor óriásvállalata beleáll a klímaharcba és a karbonsemlegességbe, mert zéró karbonkibocsátó akar lenni. A legjobb, hogy ezek tényleg komolyan is gondolják.

Szólj hozzá!

Szorongsz a járvány miatt? Köss biztosítást, az majd kisimít, mint a taoista bölcset a hurrikánszezon!

2021.05.17 21:00:00

Rossz idők járnak, és nem változtathatunk rajta. Sokakat frusztrál, hogy tehetetlennek érzik magukat; elszoktunk tőle, hogy nálunk nagyobb erők diktáljanak nekünk. A szorongáscsökkentés sajátos eszköze lehet a biztosításkötés. Ha úgy érzed, mindent megtettél a saját és szeretteid jólétéért, nyugodtabban fogod elviselni azt, amin nem változtathatsz.

Szólj hozzá!

Szerinted is probléma Magyarországon a korrupció? Van egy tippünk, mit tehetsz ellene!

2021.05.17 13:24:00

A Transparency International Magyarország 15 éve küzd a hazai korrupció ellen közérdekű adatperekkel, közbeszerzések monitorozásával, kutatásokkal és az oknyomozó újságírást támogató programokkal. Adód 1%-ával most te is támogathatod a munkájukat!

Szólj hozzá!

Akikkel eljön a tévézés jövője

2021.05.12 12:04:00

Bár a neve új, továbbra is rengeteg élményt visz az otthonokba.

Szólj hozzá!

Egyszerre kényelmes és környezetkímélő adagos kávézás kapszula nélkül?

2021.05.10 12:44:00

Létezik! Komposztálható E.S.E. pod illy design géppel, most Eco csomagban!

Szólj hozzá!

Tudatostól a természetesig

2021.05.03 17:43:00

Bolygónk erőforrásai végesek. Egyre többen tudatosítják magukban ezt a tényt, és próbálnak meg tenni azért, hogy a lehető leginkább visszaszorítsák a környezeti ártalmakat és így kevésbé terheljék a környezetüket.

Szólj hozzá!

Minek mennél be a bankba, ha otthonról is tudsz számlát nyitni?

2021.04.29 22:16:00

A fontos elintéznivaló rögtön nem tűnik annyira ijesztőnek, ha otthonról is megoldható. A banszámlanyitás is ilyen, ha az UniCredit Bankot választod.  

Minek mennél be a bankba, ha otthonról is tudsz számlát nyitni?
Szólj hozzá!

Négy egyszerű lépés és már nyitottál is egy bankszámlát

2021.04.29 17:49:00

És ehhez még a bankfiókba sem kell elmenned. Az UniCredit Banknál a számítógéped mögött ülve 20-30 perc alatt elvégezheted ehhez, amit kell, kiválasztva a neked tetsző számlacsomagot. A bank elvégzi az azonosítást, megnézi, hogy megfelesz-e a feltételeknek, aztán rövid időn belül használhatod is a [UniCredit eBanking]-ot. 

Négy egyszerű lépés és már nyitottál is egy bankszámlát
Szólj hozzá!

Számlát nyitottál úgy, hogy be sem kellett menned a bankba?

2021.04.29 13:00:00

Utána pedig már telefonon intézel sok mindent? Te nem unicredites vagy véletlenül? Mert ott tudsz úgy bankszámlát nyitni, hogy online kiválasztod a számlacsomagodat, egy nyilatkozat, pár adat, beazonosítanak egy videóhívásban, ha pedig minden ok, akkor már használhatod is új UniCredit bankszámládat.

Számlát nyitottál úgy, hogy be sem kellett menned a bankba?
Szólj hozzá!

Leültél a gépedhez, felálltál, és közben elintézted, hogy legyen bankszámlád

2021.04.27 23:16:00

Pár adat, némi olvasás, és egy videós beazonosítás. Ennyi, ha az UniCreditnél vagy.

Leültél a gépedhez, felálltál, és közben elintézted, hogy legyen bankszámlád
Szólj hozzá!

Nyitottál egy bankszámlát, és most?

2021.04.27 16:43:00

Ha az UniCredit Banknál vagy, akkor valószínűleg otthonról nyitottad a bankszámládat. Szóval, menj ki a konyhába és igyál egy kávét! Vagy locsold meg a virágokat!

Nyitottál egy bankszámlát, és most?
Szólj hozzá!

Ülsz a kanapédon, és egyszer csak nyitsz egy bankszámlát?

2021.04.27 13:37:00

Simán, és tényleg úgy, hogy nem kell benned hozzá egy bankfiókba. Legalábbis az UniCredit Banknál simán. 

Ülsz a kanapédon, és egyszer csak nyitsz egy bankszámlát?
Szólj hozzá!

Ismerd meg Prága lightos arcát!

2021.04.23 17:55:00

A tradíciót őrizve is lehet izgalmas új dolgokat létrehozni.

Szólj hozzá!

A lakáskiadás legális trükkje: így kaphatunk évi 280 000 Ft állami támogatást!

2021.04.22 12:55:00

A Bankmonitor szakértői egy meglepő módszerrel tudtak elintézni évi több százezer forintos állami támogatást két lakáskiadó számára. A cikkből kiderül, hogyan érheti el ugyanezt más is!

Szólj hozzá!

Óriási költséget jelenthetnek egy bankszámlánál az SMS-értesítések!

2021.04.20 12:40:00

Sokan vannak, akik minden banki tranzakcióról SMS-értesítést kérnek, ami valóban segíthet biztonságosabbá tenni egy bankszámlát. De vajon mennyibe kerül, hogy a banktól minden hónapban üzenetek tucatjait kapjuk meg? Meg fogsz döbbenni!

Szólj hozzá!

A minimalizmus csókja: miért bonyolítanánk túl azt, ami egyszerű is lehet?

2021.04.19 16:24:00

Ha egy ételrendelő alkalmazással nehezebb lenne pizzát rendelni, mint megfőzni egy háromfogásos vacsorát, a kutya sem használná; nem véletlenül tervezik őket egyszerűre. Vajon nem lehetne ezt az elvet más területeken, például a kötelező gépjármű-biztosításban felhasználni? Dehogynem! – gondolták az Allianznál, hárommillió magyar gépjármű-tulajdonos óriási megkönnyebbülésére.

Szólj hozzá!

Az előítélet csak a megismerésig tart

2021.04.14 19:53:00

Dokumentumfilm készült arról, hogy a Máltai Szeretszolgálat Jelenlét programja hogyan adja vissza a cigánysoron élők önbecsülését azzal, hogy bíznak bennük.

Szólj hozzá!

Valóban elbukhatjuk a nyugdíj-megtakarításunkat válás esetén?

2021.04.13 12:34:00

Azon túl, hogy a válás szinte minden esetben komoly lelki traumákat okoz, a vagyonmegosztáson is túl kell esni. A Bankmonitor.hu szakértői annak jártak utána, a vagyonmegosztás során előállhat-e olyan helyzet, amikor meglévő nyugdíj-megtakarításunkat is elveszíthetjük.

Szólj hozzá!

TECHNOLÓGIAI ÁTTÖRÉS A VÍRUSVÉDELEMBEN – TÉRSTERILIZÁTOR

2021.04.12 13:22:00

Az STR-SOLUTION térsterilizátor egyedülálló technológiája vírusmentessé teszi a levegőt és a berendezési tárgyak felületét. Működése ártalmatlan az emberekre.

Szólj hozzá!

Tesco tippek: erre figyeljünk online rendeléskor

2021.03.18 14:15:00

A járvány miatt többet vagyunk otthon, így kényelmesebb és gyorsabb a neten bevásárolni. Rendelés előtt azonban mindig nézzünk utána, melyik oldal mit kínál választék, szállítás vagy árak terén.

Szólj hozzá!

A nagy matracteszt – milyen ágy illik hozzád?

2021.03.07 14:54:00

Itt az alvás világnapja! Ha régóta keresed a tökéletes matracot, de nem találod, töltsd ki tesztünket. Ki tudja, talán a végén pont olyan matracon alhatsz, mint Kulcsár Edina...

Szólj hozzá!

Hitelből vennél ingatlant? Sokkal nagyobb önerő kell ugyanahhoz a lakáshoz, mint négy éve!

2021.03.04 14:40:00

2017 óta a lakásárak 44 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb önerő kell egy ingatlan lakáshitellel történő megvásárlásához, mint négy éve.

Szólj hozzá!

Különleges akciót kínál most a laptapir

2021.03.03 15:07:00

Kockázat nélkül csatlakozhat a sok ezer előfizetőhöz. Ha nem tetszik a szolgáltatás, visszakapja a teljes befizetett összeget. Kattintson a részletekért!

Szólj hozzá!

Drága időm HBO-ra cserélném, avagy hogyan üssük el az időt munka után

2021.03.02 18:01:00

Ha esténként csak arra van energiánk, hogy vacsora után ledőljünk kikapcsolódni a kanapéra, itt a tökéletes programajánló…

Szólj hozzá!

Csak egyet fizet és 60 friss újság házhoz jön

2021.02.24 15:03:00

A korábbi lapszámokkal együtt több ezer olvasnivaló az egész családnak az egyre népszerűbb laptapiron. De ez csak egy az előnyök közül. Mutatjuk a többit.

Szólj hozzá!

VEDD MERÉSZEBBRE ÉLETED RITMUSÁT

2021.02.23 00:24:00
VEDD MERÉSZEBBRE ÉLETED RITMUSÁT

Az új Fiat Tipo Cross olyan, mintha kicserélték volna. Ezernyi új élménnyel vár az egész Tipo család, ismerd meg minden tagját és legyen tiéd kedvenced már 4 599 000 Ft-tól!

Advertisement
Szólj hozzá!

A STÍLUSNAK MEGVANNAK A MAGA SZABÁLYAI

2021.02.22 19:35:00
A STÍLUSNAK MEGVANNAK A MAGA SZABÁLYAI

Amiket újra is lehet írni! Mi megtettük: összetéveszthetetlen narancssárga szín, újratervezett lökhárító és ködlámpák, jégmatt tetősínek. A megújult Fiat Tipo Cross készen áll arra, hogy oda vigyen, ahová csak akarod. Ismerd meg a család összes tagját és legyen tiéd kedvenced már 4 599 000 Ft-tól!

Advertisement
Szólj hozzá!

A TIPO család egyre merészebb

2021.02.22 15:20:00
A TIPO család egyre merészebb

Itt az ideje, hogy új utakat fedezz fel és ehhez megtaláld a tökéletes társat: az új Tipo Cross-t. Ismerd meg a család összes tagját és legyen tiéd kedvenced már 4 599 000 Ft-tól!

Advertisement
Szólj hozzá!

Használt autó hitelből? Ezek most a legjobb banki ajánlatok

2021.02.22 14:39:00

Autót vásárolni nem életünk legjobb pénzügyi döntése, a többség mégis kénytelen belevágni, mert nélkülözhetetlen az élethez, a munkához. Éppen ezért nagyon fontos a jó választás, különösen akkor, ha hitel is kell a vételhez. Mutatjuk, mik most a lehetőségek.

Szólj hozzá!

Online fesztivállal ünneplik a 95 éves Kurtág Györgyöt

2021.02.19 20:06:00
Online fesztivállal ünneplik a 95 éves Kurtág Györgyöt

Négynapos zenei tűzpróba, ami után máshogy látod az életet.

Szólj hozzá!

Melyik lapot olvassák a legtöbben a laptapiron?

2021.02.17 15:01:00

Olyan gyorsan nő a laptapir előfizetőinek száma, hogy mostantól havonta közzéteszi a legolvasottabb lapok sorrendjét. Biztos nem gondolta volna, hogy ki a győztes.

Szólj hozzá!

Ártalomcsökkentéssel a fenntartható jövőért

2021.02.10 20:01:00

2021 elejére eljutottunk oda, hogy a különböző üzleti szektorok és gazdasági ágazatok fejlődését – legyen szó autóiparról, energiaiparról, környezetvédelemről, gasztronómiáról vagy egy olyan hétköznapi szokásunkról, mint a dohányzás – az ártalomcsökkentés iránti társadalmi igény mozgatja.

Szólj hozzá!

Csak egyet fizet és hatvanat kap!

2021.02.10 15:03:00

Már több ezer előfizető használja a laptapir alkalmazást és a csatlakozók száma megállíthatatlanul nő. Mutatjuk miért.

Szólj hozzá!

Technológiai áttörés a vírusvédelemben – Térsterilizátor

2021.02.08 15:34:00

Dél-koreai tudósok kifejlesztették az STR-SOLUTION térsterilizátort, amelynek egyedülálló technológiája nemcsak tisztává és vírusmentessé teszi a levegőt, de fertőtleníti a térben lévő valamennyi felületet is! Működése ártalmatlan az emberi egészségre.

Szólj hozzá!

Ünnepeld velünk a szerelmet!

2021.02.06 15:45:00
Ünnepeld velünk a szerelmet!

A DESIGNART.hu webshop minden alkalomra gyönyörű és egyedi ajándékokat kínál vásárlóinak. Több mint száz tehetséges és elismert magyar művész, közel ezer féle csodálatos alkotását találja meg nálunk. Különleges ékszereink, táskáink és kerámiáink egyedi stílusban, változatos anyagokból és technikákkal készülnek.

Szólj hozzá!

Egyet fizet, ötvenet kap!

2021.02.04 15:08:00

Sőt, még többet. Ismét újabb magazinokkal bővült a laptapir.hu kínálata. Senki nem érti, hogyan érheti ez meg a kiadóknak.

Szólj hozzá!

Óriás illy kávécsomagok szuper áron!

2021.01.30 14:57:00

Az EspressoShop.hu legnépszerűbb illy szemes és darált kávéit csomagokban jelentős kedvezménnyel visszük házhoz. A hosszúra nyúló #maradjotthon és #homeoffice alatt ezzel is segítjük a biztonságos, és finom otthoni kávézást, teázást. Ezt jól összeraktuk Neked!

Szólj hozzá!

Váratlan lépés? Új szegmensben az ismert márka!

2021.01.29 17:53:00

A márka első nemzetközi ruhakollekcióját "BEST NIGHTS” néven indítja útjára, amely Magyarországon és további 21 országban egyszerre lesz elérhető január 31-től.

Szólj hozzá!