Indiában november óta tüntetnek a gazdák az új mezőgazdasági törvények ellen. A vidéki indiai nők 85 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, és közülük egyre többen kezdték el hallatni a hangjukat. Főleg, miután a kormány azt üzente a nőknek, hogy menjenek haza.
Az énekesnőt a nővére is emiatt perli, Carey mindkettejük szerint hazugságokat állít róluk könyvében.
Szerinte most az EPP nélkül kell felépíteni „az európai demokratikus jobboldalt”, migránsok, multikulturalizmus meg „LMBTQ-őrület” nélkül.
Mészáros József 2017 óta volt a MÁK kinevezett vezetője.
A tájékoztatás szerint a folyamatos vizsgálati eljárás megindításáról a vakcina felnőtteken elvégzett laboratóriumi és klinikai vizsgálati eredményeinek alapján döntöttek.
Az utolsó éjszaka előtti napon mindig lelépett, majd bejelentkezett egy másik szállodába. 40 hotelben töltött el így összesen 164 éjszakát.
A Vidnyányszky-vezette Magyar Teátrum Társaság szerint a fesztivál „elfáradt, és Pécsnek nem is volt annyira fontos”.
Jogvédelmet kérnek, és gyanúsnak tartják, hogy a hivatali idő után kiadott döntés percekkel később megjelent a Fidesz lapjában.
Borulnak a bilik a brit királyi palotában.
Mert azzal a bíró szerint megúszhatná a börtönt.
A férfi kedden délután szállt fel helikopterével, miután egy helyi újság megírta, hogy szexuális zaklatással vádolják.
Az Andamán-tengeren gyulladt ki egy halászhajó.
Hatalmas hibának nevezte a texasi kormányzó döntését, miszerint itt az ideje a lazításnak és annak, hogy eldobják a maszkot.
Az énekesnőt Modernával oltották be.
A világ leglehetetlenebb külsejű állatainak menhelyet építenek Ausztráliában, mielőtt még kihalnának a klímaváltozás miatt.
Karikó Katalin a tízes listára csak +1-ként fért fel.
Szerdán legalább három tüntető, köztük egy kiskorú is meghalt a biztonsági erőkkel való összecsapásokban Mianmarban.
A fülbevaló-gate mellett többen azt állítják, hercegnéként „félelemben tartotta” a palota személyzetét.
Zene, tánc, pálmafák, élet.
Beszélt arról is, hogy egyre súlyosabb állapotban kerülnek kórházba a koronavírusos betegek.
Már 273 óvodában és 536 iskolában kellett rendkívüli szünetet, illetve részleges vagy teljes digitális oktatást elrendelni.
Szlovákia 35 millió olyan nazális antigéntesztet rendelt, amit otthon lehet használni.
Sokkal gyorsabban halad, mint azt bárki várta volna.
A járványügyi központ vezetője szerint viszont ez korai, és az elnök szerint is szükségesek még a korlátozások.
Eközben Csehországban is fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását.
Nem csak a modellváltásban érintett egyetemek élete változik meg.
Andrew Cuomo ellen februárban kezdett nyomozni az FBI, miután hivatala visszatartotta az idősotthonok halálozási adatait. Most egy képviselő és három nő mondta el a nyilvánosság előtt, hogyan fenyegette és zaklatta őket a kormányzó.
A városban február 26-án több fertőzöttet azonosítottak, mint megyeszinten mondjuk Zalában, Veszprémben vagy Tolnában.
Mindkét ország az uniós vakcinarendelések késlekedése és a lassú vakcinagyártás miatt lépett.
Joe Kort szerint a szexuális viselkedés nem határozza meg a szexuális irányultságot.
Februárban rekordot döntött a lakáspiac.
Nem akart vele összejönni, még fel is jelentette a férfit, aki ezután is folyamatosan zaklatta.
A 19 éves fiú egy héttel korábban még a Bloombergnek büszkélkedett az üzletével.
A képet még Brad Pitt adta neki.
Összesen 279 lányt raboltak el, most mindet el is engedték.
A magyar kormány úgy döntött, kiszedi az oltási igazolásból a vakcina típusát, pedig egy hónapja még teljesen mást hagyott jóvá az EU-ban.
558 millió forintot fizettek három Hantai Simon- és négy Reigl Judit-festményért.
A Disney+ nem a Jégvarázzsal tarolt a hercegnőnek öltözött ötévesek körében.
Gyakorlatilag hatástalan.
Több mint egy tucat ilyen ország van.
Napokkal azután, hogy bejelentették a szigorításokat.
A férfi péntek este szúrt meg egy fiatalt, akin nem volt maszk.
El Chapo még 2007-ben, egy szépségversenyen látta meg Emma Coronel Aispurót, aki férje hírnevét meglovagolva 2019-ben saját ruhamárkát is létrehozott.
Pedig Elena Tsagrinou az El Diablóban csak csiliszószról, tacóról, bulizásról meg szerelemről énekel.
Magzatként, a méhen belül fertőződtek meg.
Gyorsan elvitték tartósítani, hogy kiállíthassák.
Legalább nem volt rajta macska-filter.
Zavart viselkedése miatt merült fel a gyanú, hogy „valamilyen bódító hatású szer hatása alatt van”.
Egy pakisztáni nő dolgoztatta őket napi 14-18 órát, irataikat pedig elvette.