Akármikor is következik be a vetélés a terhesség során. És fizetett szabadságra mehet velük a párjuk is.
A köznevelésért felelős államtitkár szerint „valószínűbb, hogy a jelenléti nevelés és oktatás visszaállítása kitolódhat egy kicsit”.
A leginkább paparazzi-fotókkal foglalkozó Splash News kénytelen volt csődöt jelenteni, miután Markle beperelte őket.
Az ötven tagállam közül ez a 23., ahol már nincs halálbüntetés.
Dr. Kiss Csaba korábban megtagadta az oltást, nem akart olyan vakcinát alkalmazni, ami nem kapott EU-s engedélyt.
Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján beszélt arról, hogy kiterjesztik az oltások körét.
Ami Tessely Zoltán szerint „nagyszerű hely lesz ez a trianoni megemlékezéseknek, az óceánrepülés és a sportrepülés akkori körülményei méltó bemutatására és a repülősport népszerűsítésére”.
Az országban február elseje óta tüntetnek a katonai junta ellen.
Elnézést kértek, és lemondták a véres, zászlós programot.
Sztrájkban csúcsosodhat ki a kormány-főváros vita.
Szerinte „kulcsfontosságú hiba” volt, hogy sokáig nem foglalkoztak a fertőzés tünetmentes terjedésével.
A férfi március 15-én baltával verte szét a templom ajtaját.
Napokkal azután jelentették ezt be, hogy a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi eljárás indított ellenük.
A szakellátásokat csak kivételes esetben vehetik igénybe a betegek.
A rakéták kilövésével nem sértettek ENSZ-határozatot.
Rossz volt a kupak a fiolákon.
Úgy tudjuk, ehhez külön regisztrációs kérdőívet is biztosítottak nekik.
A szomszédok szerint a fúrt kút szája egy lavórral és egy súllyal volt eltakarva.
A virológus szerint a koronavírus az anya szervezetét súlyosan igénybe veszi, a magas láznak pedig abortív hatása lehet.
Pár napja még Írországban volt. Normál esetben az északi-sarkköri vizekben él.
Az érthetetlen szabályok miatt visszavonták a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget, a kiskereskedők többségének pedig végül mégsem kellett bezárnia.
2 perc és 42 másodperc alatt 103 méter a két fokos vízben.
A hatóságok szerint csütörtökig nem csökken az ár, és további „villámáradásokra” lehet számítani Ausztráliában.
Gólyát fotóztak Iharosberényben.
Meg a védelmi miniszterével. Irhanadrágban.
Hogy kiderüljön, ő is olyan politikus-e, aki „hablatyol, mellébeszél, terel és hazudik”.
Mátyásföldön kidobtak egy játékpuskát, aztán valaki megijedt.
Az NNK járványügyi főosztályának vezetője elmondta, a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.
Németország, Szlovénia, Lettország, Litvánia és Bulgária is folytatja az AstraZenecával való oltást az EMA döntése után. Norvégiában viszont továbbra is érvényben marad a felfüggesztés.
Szombattól csak üzleti céllal utazhatnak külföldre a szlovákok.
Csütörtökön 34 998 új esetet jelentettek Franciaországban. A lezárás péntek éjféltől kezdődik, bizonyos régiókban az emberek csak indokolt esetben hagyhatják el otthonaikat.
Nem győzik a sok riasztást a fővárosi mentők, előfordul, hogy egy 24 órás műszakban csupán a kétszer 20 perces, kötelező pihenőidőre tudnak megállni.
A Néppárt EP-frakciójából már korábban kiléptek, most a pártcsaládból is távoznak.
Aki mondja másra az mondja magára!
A templom lelkésze szerint a férfi „láthatóan dühös volt, biztosan keresztényellenes akció történt”.
Mostantól az Erzsébetligeti Színházban is lehet oltani.
A magyar külképviselet kérte azt az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumától.
Az amerikai Jackie Dennis terhessége 36. hetében került kórházba még novemberben, köhögéssel és nehéz légzéssel.
Az erről szóló dokumentumokat most készül benyújtani a még mindig tartó válóperük részeként.
A földbirtok egyik tulajdonosa azt mondta, ha akarnának, sem tudnának már új szerződést kötni Rogán Antal új feleségének családjával.
És mert rossz napja volt.
Kulturális alapon sem.
Eddig tartott az a feltételezés, hogy egy embriónak igazi, természetes és élő méhre van szüksége a fejlődéshez.
A Pussy Riot Másájának csütörtökön lesz a meghallgatása. Január óta nem hagyhatta el lakását, az internetet sem használhatja.
Több hónapnyi könyörgés után kapott adatokat arról, hogy a koronavírus miként érintette az idősotthonokat.
Szerinte az orosz államfő meg fog fizetni az amerikai választások befolyásolásáért.
Mert elutasították a melegházasságok megáldását, miután milliókkal támogatták az Elton John coming outjáról szóló filmet.
Most Milan Krajniak, munka-, szociális és családügyi miniszter mondott le.
Szerinte „arra kell törekednünk, hogy erősítsük a kapcsolatot a külföldre költözött magyarok és az anyaország között”.