Az elmúlt évek legjobb hazai popszámai sűrűsödnek a mai ébresztő válogatásban.
Bónuszokkal együtt 1,9 millió dollárt vihet haza a magyar csatár.
Az amerikai férfi a UPS csomagküldőnek feladott leveleket várta a lakásába. Hónapokig működött a dolog, de utána könnyű volt megtalálni.
A kutyaszerű SpotMini pedig borzasztó ügyesen kerüli ki a tereptárgyakat.
Oswald Gantoist még a KGB szervezhette be, most került bíróság elé.
Évek óta hasonló a helyzet, a lengyelek és a románok viszont lépnek előre.
A Facebookra gyártják majd.
A Volvo elektromos kukásautója jövőre debütál Hamburgban.
A kényszerházasság és a házasságon belüli erőszak még mindig súlyos probléma az országban, ahol Noura Hussein ügye lett az első, akit komoly társadalmi felháborodás kísér.
Bruno Le Maire-nek az iráni atomalku felmondása után lett elege.
Barátaival épp egy fehérek lakta környéken lévő Airbnb-ből távoztak, kocsipakolás közben betörőnek nézte őket egy szomszéd.
Duterte ellenségének is nevezte Sereno főbírót, mielőtt menesztették.
DNS-nyomok elemzése alapján jutottak most erre kutatók.
A Duplex bemutatója óta sokan fogalmaztak meg etikai aggályokat a túl hatékonyan ügyintéző AI miatt.
Az orosz állami média is élőben adta a gálát, ahol természetesen megint az elnök úr lőtte a legtöbb gólt.
A helyiek még sosem tapasztaltak ilyen tömeges rozmárkitelepülést.
Kelly Sadler állítólag viccnek szánta a megjegyzését, de senki nem nevetett.
Az Európai Műsorsugárzók Uniója felmondta a megállapodást a kínai tévécsatornával.
A női sportpóló ötletét nem fogadták lelkesen az egykori szovjet tagállamban. Az orosz külügy a Twitteren trollkodva reagált.
Azt állították, hogy van egy találmányuk, amit dollármilliókért vesz meg a NASA. Több mint 30 embert sikerült így átverniük.
Történelmi siker, 61 év után bukott a párt, aminek egykor Mahathir Mohamed is tagja és miniszterelnöke volt. Most legnagyobb politikai ellenfelével összefogva buktatták meg az óriási korrupciós ügybe keveredő Najibot.

Miután a lilák idegenben 0-0-át játszottak a Balmazújváros elleni visszavágón, így 1-0-ás összesítéssel továbbjutottak.
Egy spanyol apa és fia irányította a nemzetközi bűnszervezetet.
Ha alanyi jogon járna szex a férfiaknak, talán nem lennének ennyire dühösek, szól a felvetés. Óriási vita robbant ki, incelektől a szexrobotokig mindent lefedve.
A hajót akkor az USA és Kuba is visszafordította, a 907 utasból kétszázötvenen a holokauszt miatt vesztették életüket.
A szlovén háztartásigép-gyártóra három vételi ajánlat érkezett, állítólag mindhárom kínai cégtől.
Jó ötletnek tűnt, de a hatóságok nem voltak boldogok.
A busz két fának hajtott neki, és beszorult közéjük.
Az elmúlt évszázadokban több pusztító földrengést is túlélt a megdőlt torony, régóta foglalkoztatja a kutatókat, hogy miért van ez így.
A Facebook egy nappal korábban jelezte, hogy csak Írországban bejegyzett vállalat adhat fel náluk hirdetést.
Vácity József úgy látja, hogy így is megérte.
A beszélgetőpartnernek nyilvánvalóan nem volt fogalma arról, hogy egy robottal beszélget.
Richard Grenell arról posztolt Twitterre, hogy a német cégeknek azonnal ott kell hagyniuk Iránt. Nem vették jó néven.
A 24 információi szerint a Fidesz alelnöke lesz Benkő Tibor vezérezredes helyettese.
A 13 éves lány megrontása miatt évtizedek óta szökésben lévő rendező egy lengyel lapnak nyilatkozott.
A CIA-vezérből lett külügyminiszter, Mike Pompeo találkozott Kim Dzsongunnal.
A szervezet jelezte, a világ legszigorúbb ellenőrzési rendszere alatt áll az ország, és nem találták nyomát kihágásnak. Csak Donald Trump tudja másképp.
A Premier League mellett a La Liga és a Seria A meccsei is a Spíleren futnak majd.
Először versenyez magyar film a Sundance egész estés dokumentumfilmjei között. Az Egy nő fogságban olyan alkotás, amit ha megnézel, egy jó darabig nem tudsz kiverni a fejedből.
A szervezet elsősorban jogi eszközökkel küzd Európa szerte a romákat sújtó diszkrimináció ellen.
Az elmúlt hetek legnagyobb életmódslágere lett a svéd haláltakarítás, ami egyfelől ismét csak egy fura hóbort, másrészt viszont segíthet, hogy másképp álljunk a halálhoz.
A jelenleg zajló férfi kézi EB-csoportmeccsén egy nagyon ritkán látható jelenetbe lehetett belefutni a meccs hajrájában. De hiába történt meg ez az egyenlítés, végül a szerbek nyertek 29-26-ra.
Itt egy rövid összefoglaló a brit-dán döntőről, természetesen zongoraaláfestéssel.
Az Egyesült Államok elnöke több állatot is felismert képekről, illetve hibátlanul másolt le egy kockát is.
A két indiai gyerek esete hatalmas szenzáció lett a helyi sajtóban.
Oscar Pérez egy nappal korábban egy Instagram-videón véres arccal beszélt arról, hogy a kormányerők nem akarják élve elfogni.
A Fidesz-közeli Magyar Írószövetség gyorsan szervezett egy másik ünnepnapot is, de állítják, nem Esterházy személyével van bajuk. Nekik rögtön leesett az állami támogatás is a programhoz.
Az Országos Mentőszolgálat szépen kéri, ne csináljunk ilyesmit.
Egy szabadnapos rendőr észlelte az alacsonyan szálló repülőt.