A flamand mester festménye évtizedekig lógott egy johannesburgi családi házban, anélkül, hogy bárki foglalkozott volna vele. Most százmilliókért kelhet el.
Észak- és Dél-Korea hadseregeinek tisztjei egyeztettek egymással.
Az MSZP-s képviselő még januárban vezetett "enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt".
Oliver Hszi elnökből csinált viccet, de a jelenet jelenleg teljesen elérhetetlen Kínából.
Panama meglőtte története első gólját világbajnokságon, Anglia és Belgium egymás ellen játszhat majd a csoportelsőségért.
Lingard csodagólja mellett Kane és Stones is kétszer volt eredményes.
Dalba öltött zajfoszlányok és álomszerű hangminták: MA'AM a Hangoverben.
A leírás azt ígérte, hogy a hotdogvíz segít lefogyni és javítja az agy teljesítményét. Szinte minden palack elkelt.
Lesz közös kislemezük is majd, július végén. A négy dal állítólag közös szállodai tartózkodások alatt születtek.
Arra próbálnak meg rájönni, hol állt pontosan a színpad, amin Joplin, Hendrix és a többiek 49 évvel ezelőtt játszottak.
A Black Trap bulin jelentek meg, hét embert állítottak elő drog miatt.
Remek meccs, egy csodálatos gól, nyitott E-csoport: Svájc-Szerbia 2-1.
A busztársaság megdöbbent és elnézést kért.
Ha végül megegyezés nélkül szakít az EU és a brit kormány, akkor ők inkább továbbállnának.
És agyuk más része dolgozza fel a negatív és a pozitív emberi érzelmeket.
Liverpool utcáin utazgattak fel-alá James Cordennel.
A világhírű séf, író és műsorvezető június elején lett öngyilkos Franciaországban.
Nyugat-Európa országainak lakossága viszont meredeken nőtt egy most bemutatott kutatás szerint.
A rendőrség egyelőre nem tudja, miért történt mindez.
Az argentinok is örülhetnek az eredménynek. A videóbíró ismét jól vizsgázott, de az izlandiak tizenegyesből sem tudtak gólt lőni.
Kormányzati skizofrénia: ha kárpátaljai magyarokról van szó, oké a Velencei Bizottság, ha Stop Sorosról, akkor viszont épp Magyarországot támadják.
Az ajánlatuk annyira tűnt hihetőnek, mint egy mesés svájci örökség, mégis sokan bedőltek.
A szakaszon ugyan pár éve már volt egy felújítás, de akkor csak a megállókat korszerűsítették.
Ha elfogadják a törvényjavaslatot, az első posztszocialista ország lehetnek, ahol lehetővé vált a meleg párok házassága.
20 százalékos autóipari vámot ígér, ha az európai országok nem vonják vissza az amerikai termékekre kivetett vámokat.
Európai megoldást keresnek majd a migráció kérdésére, Magyarország távol marad az eseménytől.
Az elmúlt napokban letarolta az internetet a hondurasi kislány fotója, de a jelek szerint vele pont nem történt meg az, ami 2300 másik gyerekkel igen.
Energiaszolgáltatók infrastruktúrájába próbáltak meg betörni hackerek, a hatóságok szerint minden jel Moszkvára mutat.
Múzeumok éjszakája és benépesedő Népsziget: itt a hétvégi programajánlónk.
Az Európai Bizottság előrejelzése nem túl szívderítő olvasmány.
A perzsa országban a spanyolok elleni világbajnoki meccs közvetítésére oldották fel a törvényt, ami kitiltja a stadionból a nőket.
Hiába volt empatikus a helyszínen Melanie Trump, ruhaválasztása komoly hibának bizonyult.
Trump nemzetbiztonsági tanácsadója a jövő héten Moszkvába utazik, hogy a találkozó részleteiről tárgyaljon.
Csak az elmúlt 24 órában két polgármester-jelöltet gyilkoltak meg.
Egészen kevés kokaintól is izomproblémák és hiperaktivitás léphet fel a halaknál. Az európai folyókban pedig egyre több a kokain.
Korábban Fort Brégançon partján több francia államfőt és családját is fotózták már strandolás közben.
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású az olaszokat verte meg a döntőben.
Nyugat-Európában hirtelen széndioxid-hiány lépett fel, a legrosszabbkor sújtva a brit piacot.
Az ország legjobb szociológusai is megjárták az 1995-ben alapított, brit-orosz magánegyetemet.
Néha nem árt újra átvenni az alapokat.
Közérdekű adatigénylés után derült ki, mennyire jó üzlet volt Berlinnek az államkötvényvásárlás.
Andrej Hunko az EBESZ megbízásából dolgozott volna, de a török állam visszavonta a vízumát.
Vladimir G. tagadja az ellene felhozott vádakat.
Ott lesz vasárnap viszont valószínűleg az új olasz miniszterelnök.
Az egykori miniszter Liviu Dragneát hivatali visszaéléssel vádolták meg.
Zeid Al Hussein nyíltan idegengyűlölőnek bélyegezte a Fidesz törvényét.
2005 és 2011 között 700 millió forintot költöttek el az épület felújítására, most mégis elbontják.
Felnyílt egy sorompó, amikor nem kellett volna. Baleset szerencsére nem történt, de most jelzőőrök irányítják egy darabig a forgalmat.
Brian Krzanich megsértette a vállalat belső szabályzatát.
A 24.hu információi szerint a fúrások 800 méter mélységig jutottak.